A 20. századi magyar történelemmel kapcsolatos egyik legmakacsabb legenda szerint honfitársaink küldték a legtöbb feljelentő levelet az 1944-es német megszállás után nálunk is megtelepedő náci biztonsági erőknek, leginkább a Gestapo-nak és buzgó magyar szövetségeseiknek.
De vajon mit gondolnak erről a történészek, meddig tartható még ez a hiedelem és egyáltalán van értelme az efféle méricskélésnek? Miközben Budapest, Prága, Bécs, Párizs és megannyi német város pályázik az önváddal is küszködve a legtöbb feljelentő kétes címére, elsikkad a valódi kérdés: mennyire volt gyilkosan hatékony fegyver a feljelentés?
| ||
Vajon hány ember életébe kerülhetett egy-egy rosszindulatból, gonoszságból, nagy adag rasszizmusból és fanatikus gyűlöletből született levél vagy telefonhívás?
A közhit szerint a jó feljelentő nem vész el, csak átalakul.
- De vajon jellemző lehetett, hogy az előző rezsim a régi feljelentőit az új alkalmazta – akár besúgóként?
- Mennyire volt fontos a feljelentés az új, kommunista irányítású biztonsági erő, a rettegett ÁVH számára?
- Tényleg ama bizonyos „nagyon komoly névtelen feljelentés” nyomán indult el a legtöbb nyomozás?
- És mire mentek volna Péter Gáborék a „társadalom közreműködése” nélkül?
- Min dolgozott a később konferansziévá, tévés celebbé és színigazgatóvá avanzsált Komlós János?
- És valóban a rettegett GPU kezére adta saját apját a szovjet blokk feljelentőinek védőszentje és mártírja, a kis Pavlik Morozov?
E kérdésekre és még többre keressük a választ e heti print számunk Véres levelek című írásában! A lap már kapható az újságárusoknál vagy megrendelhető itt:
Magyar Narancs
A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!
