Két kép, ami mindent elmond a kormány és az MTA viszonyáról

  • M. L. F.
  • 2018. december 6.

Tudomány

Egy lefújt közös sajtótájékoztató története.

Csütörtök délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai még arra számítottak, hogy a testület elnöke, Lovász László és az innovációs miniszter, Palkovics László közösen fognak sajtótájékoztatót tartani.

Ugyanis az MTA rendkívüli közgyűlést tartott, ahol egy dologról beszéltek a tagok: hogyan viszonyuljon a testület vezetése a kormány törekvéseihez, a támogatások megvonásához, a finanszírozási rendszer átalakításához.

Ennek megfelelően ki is került a táblácska Palkovics nevével. Sőt, az előző nap a sajtónak kiküldött meghívóban is szerepelt Palkovics neve. Aztán a minisztérium külön kiküldött egy meghívott, amelyben csak Palkovics neve szerepelt, Lovászé nem. Ebből lehetett már sejteni, hogy nem fog elmenni a közgyűlés utáni bejelentésre. Ennek ellenére délelőtt az MTA-n még várták.

Előtte...

Előtte...

 

 

De csak délig, mert akkor – még a sajtótájékoztató előtt – lekerült az asztalról Palkovics táblácskája. A miniszter időközben külön sajtótájékoztatót tartott, ahol azt fejtegette, azért nem ment el az MTA-ba, mert a közgyűlés elé „méltatlan előterjesztés” került.

...utána

...utána

 

 

Ez az előterjesztés egyébként azt szorgalmazta, hogy a testület vezetősége erélyesen lépjen fel a tudományos kutatás autonómiáját sértő kormányzati intézkedések ellen.

Palkovics László nem ment el az MTA ülésére, mert méltatlannak tartja az előterjesztéseket

A miniszter továbbra is új struktúrában gondolkodik. Az előzetes tervek ellenére azért nem ment el az MTA mai rendkívüli közgyűlésére, mert a testület elé olyan anyagok kerültek, amelyek "méltatlanok az MTA közgyűléséhez és nem tartalmaznak olyan pontokat, amelyekkel az akadémia köztestületét terhelni kellene" - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.