„Hetven év távlatából tekintünk ma vissza, és a feladatunk az, hogy jelezzük: az emlékezés és az emlékeztetés nem csupán megőrzés. Hanem vállalás és figyelmeztetés” – hangzott el Pálinkás József MTA-elnök nyitóbeszédében. A kommunikáló emlékezet hossza körülbelül 80 év, vagyis ha ennyi idő alatt nem sikerül a történteket feldolgozni, hagyománnyá és tanulsággá, illetve a közös emlékezet részévé tenni, akkor egyszerűen elmulasztjuk a múlt megtartását a jelenben – mondta többek között Pálinkás. „Ezért remélem, hogy ez a konferencia a közbeszédben is érvénnyel bíró, jól hallható, tudós, tiszta szó lesz, és a minden torzítástól mentes emlékezés felé tett jelentős lépés” – zárta köszöntőjét az elnök. A Holokauszt Emlékközpont igazgatója, Szita Szabolcs mindezt azzal egészítette ki, hogy az „erkölcsi zavarok”, az antiszemitizmus, a Horthy-kor és annak meghatározó alakjai mind-mind súlyosan felelősek a magyar holokausztért, az ezzel való szembenézés pedig még hosszú ideig eltart. Egyetértett ezzel Heisler András, a Mazsihisz elnöke is, aki szerint ma Magyarországon nagy gondok vannak, amit többek között az mutat, hogy a kisebbségek rendre jelzik, valami nincs rendben a társadalomban, és menekülni vagy bezárkózni próbálnak. „Mi, zsidók, aggódunk és veszélyt érzünk” – mondta.
| ||
Heisler később a magyarnarancs.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a holokauszt relativizálása, a történelmi tények „új megvilágításba” helyezésével a valóság torzítása a legnagyobb probléma ma Magyarországon az emlékezetpolitikában. „A legfontosabb, hogy őszinteséggel forduljunk ehhez a korszakhoz, tisztázó beszélgetések sorozatára lenne szükség, illetve a hiteles információátadásra és oktatásra.” Mint mondta, a múlt héten elindult Memento70 (melyről cikkünket itt olvashatják) elnevezésű kezdeményezés szintén előrelépés, hiszen egy olyan adományozási kultúrát próbál ismét életre kelteni, mint amelyből anno például a Dohány utca vagy zsidókórházak épültek fel.
A konferencia előadásai főként történelmi áttekintésekre épültek: Romsics Ignác például a magyarországi zsidók történetét ismertette a numerus clausus bevezetésétől a gettók felállításáig és a deportálásokig; Molnár Judit (Szegedi Tudományegyetem Jogi Kar) arról beszélt, hogyan vált a zsidó nép a deportálások során „szállítmánnyá”; Karsai László előadásából kiderült, hogy a korabeli magyar sajtó a sok hamis és elhallgatott információ ellenére is szép számmal közölt olyan cikkeket is, amelyek jelezték a baj közeledtét, és amelyekből a magyar zsidóság tájékozódhatott volna.
| ||
Izgalmas prezentáció volt Roger Griffiné (Oxford Brookes University), aki az egyik legismertebb fasizmuskutató. Előadása a fanatizmusra és a fanatikus világ működésére fókuszált, ami szerinte egyszerűen működik: meg kell találni, hogy ki a bűnös és kit kell megmenteni. Ennek a fogalomnak a szocio-ideologikus vizsgálata egy új területe lehet a fasizmus kutatásának. Griffin éberségre intett mindenkit, hiszen a fanatizmus, az arra kondicionáló eszmék ma is világunk részei. Ungváry Krisztián ugyancsak érdekfeszítő referátummal érkezett a konferenciára: a történész Horthy Miklós felelősségét, változó magatartását és morális dilemmáit vizsgálva arra a konklúzióra jutott, hogy a kormányzó semmiképp sem akarta megmenti a zsidókat. „Ezért ízléstelen ma Magyarországon Horthy Miklósról közteret elnevezni, vagy egy olyan emlékművet felállítani, ahol Gábriel arkangyal küzd a német sassal, és ezért ízléstelen a Magyar Művészeti Akadémia, vagy a Magyar Nemzet publicisztikája. Ez mind-mind Horthy mosdatása és a történelem meghamisítása” – összegezte a lényeget Ungváry Krisztián.
Ormos Mária történész szerint ennyi idő (70 év) múltán a problémák megkopnak, és a fájdalom enyhül; a holokauszt esetében azonban nem ez történt, ami nagyrészt annak a következménye, hogy Magyarországon a holokausztról való hallgatás tovább tartott, mint másutt, napjainkban pedig a felelősség hárítása tapasztalható. „Egész Kelet-Európában nem lehetett a zsidókérdésről beszélni, óriási feltűnést keltett, ha valaki ezt a médiában fel merte vetni, az első ezzel kapcsolatos konferenciát pedig a nyolcvanas évek közepén tartották – mondta az akadémikus lapunknak, majd hozzátette: – Ez a múlt, ez ellen nem tehetünk már semmit. A mi feladatunk az, hogy tisztességesen beszéljünk róla. A hallgatás nem lehet alternatíva.” Ormos Mária egyetért Romsics Ignáccal – és Heller Ágnessel – abban, hogy a felelősségünk közös a németekével, a magyar antiszemitizmus „a német történelmi logika” nélkül nem vezet népirtáshoz. A német megszállás mellett azonban látni kell az akkori magyar kormány felelősségét is – és a mai hárítását. „Ma az emberek ország-, Európa-, sőt világszerte nagyon rosszul érzik magukat – válaszolta a szélsőjobboldal megerősödését és annak következményeit firtató kérdésünkre. – Erre kétféleképp reagálnak. Egyrészt bűnbakot keresnek, másrészt radikális gondolkodásmóddal fordulnak a dolgokhoz. Ez nem először fordul elő a történelem során. Nálunk sem.”
