Magyar Narancs: Az összes magyarországi szülészetet és kórházon kívüli szüléssel foglalkozó szolgáltatót megkeresték, az így kapott információkból állították össze a mindenki számára elérhető, online adatbázisukat (zsebinet.hu/szuleszetek). Mindez adódott az egyesület eddigi tevékenységéből?
Maróy Ditta: A Kanga Egyesületet több mint tíz évvel ezelőtt alapítottuk Pécsen azzal a céllal, hogy objektív és releváns információt szolgáltassunk a gyermekvállalás témájában. Egy magazint is indítottunk, a Zsebit, ez 2005 óta jelenik meg, és a várandósoknak, illetve a kisgyerekes családoknak szóló programokat, információkat foglalja össze. Ezenkívül szülésfelkészítéssel is foglalkozunk, és olyan továbbképzéseket szerveztünk, mint például a szülésfelkészítő oktató képzés vagy a dúlaképzés. Az adatbázist illetően mindenkinek ugyanazt, a szülészeti protokollokra vonatkozó kérdéssort küldtük el. Részletes adatokat kértünk például a császármetszések és gátmetszések számáról, de rákérdeztünk arra is, hogy a hüvelyi szülések hány százalékánál használnak epidurális érzéstelenítést, a császármetszésnél bent lehet-e az apa is, van-e lehetőség kádban szülni, és hány perc után vágják el a köldökzsinórt.
MN: Honnan jött az adatbázis ötlete?
MD: Azt láttuk, hogy ha egy anya a szülését megelőzően arról szeretne tájékozódni, hogy az adott szülészeten milyen szolgáltatásokat lehet igénybe venni, egyáltalán nem talál erre vonatkozó információkat. Eleve nincs elérhető, összesített adatbázis arról, hogy az országban pontosan hány szülészet van, ezeket önkormányzati és kórházi honlapokról gyűjtöttük össze. Ahány nő, annyiféle igény, viszont a leendő anyáknak fogalmuk sincs, milyen szolgáltatásokat vehetnének igénybe, mert eddig szájról szájra terjedtek a hírek és a tapasztalatok. Mi viszont egy olyan listát készítettünk, ami önmagáért beszél, a számok ugyanis nem hazudnak. Azt gondolom, hogy egy nőnek alapvető joga, hogy egy ilyen életeseménynél eldönthesse, hogy azt milyen körülmények között szeretné átélni, hiszen a társadalombiztosítási befizetéseinken keresztül mintegy megrendelői viszonyban állunk a kórházakkal. A valóság azonban nem arról szól, hogy egy anya mit szeretne, hanem arról, hogy tud-e alkalmazkodni egy adott kórház rutinjához. Az adatbázisunkban elérhető információk alapján viszont lehetőség nyílik arra, hogy az anyák tájékozódjanak, mielőtt szülészetet választanak. Nekem három gyerekem van, és egyik születésénél sem kellett átéljek vágást vagy tűszúrást, mert nekem ez nagyon fontos volt, és olyan helyet kerestem, ahol megkíméltek ettől.
MN: A válaszok begyűjtéséhez közérdekű adatigénylést nyújtottak be, mégis a megkeresett intézmények 27 százaléka nem válaszolt. Amelyik meg igen, az is sok esetben hiányosan, több szülészet is előszeretettel hallgatta el a császármetszések vagy a gátmetszések számát.
MD: Valóban nem válaszoltak mindenhonnan, de azért kiemelném, hogy a legtöbb szülészet együttműködő volt. Az említett beavatkozásokkal kapcsolatban azzal érveltek a kórházak, hogy azok nem minősülnek közérdekű adatnak, vagy egyszerűen nem vezetnek róluk nyilvántartást. Mivel az az érdekünk, hogy teljes képet adjunk a magyarországi szülészetekről, elindítottunk az OEP felé is egy közérdekű adatigénylést, amint megkapjuk a válaszokat, frissítjük a nyilvános táblázatunkat.
MN: A beérkezett adatokat tudták ellenőrizni?
MD: Nem, viszont bízunk abban, hogy ha történt is kis csúsztatás, akkor azt idővel korrigálni fogja az intézmény, hiszen számukra is az lenne a fontos, hogy az anyák valós információ alapján dönthessék el, hogy melyik szülészet szimpatikus nekik. Egyébként már érkeztek olyan visszajelzések, amelyek arról tanúskodnak, hogy nem pontosak a megküldött válaszok, például a Margit Kórház azt állítja magáról, hogy az összes hüvelyi szülésnél alkalmazzák az ún. Kristeller-fogást (kitolásnál rákönyökölnek az anya hasára, és ezzel segítik a szülést – CS. E. E.), viszont érkezett hozzánk olyan anyukától levél, aki ott szülve nem tapasztalta ezt. Reméljük, a kórházak egy idő után be fogják látni azt, hogy az anyák valós válaszokat keresnek.
MN: Ezenkívül milyen visszajelzéseket kaptak az adatbázisra?
MD: Az anyák egyelőre bizalmatlanok, még akkor sem hiszik el, hogy egy adott intézményben lehet kádban vajúdni, ha az szerepel az adatbázisban. Mivel korábban nem történt ilyen gyűjtés, ez a kórházaknak és az anyáknak is új helyzet. Terveink szerint egyébként minden évben frissíteni fogjuk az adatokat. Azt remélem, hogy ettől a kezdeményezéstől a kórházak figyelembe fogják venni az anyák igényeit, és a várandós nők is tudatosabban készülnek majd. Ha valaki azt szeretné, hogy a gyermek apja is bent legyen a császármetszés alatt, nyilván olyan intézményt választana, ahol ezt megengedik. Bízom abban, hogy a szülészetek megnézik egymás adatait, és elindul majd egy párbeszéd a kórházi rutinokról.
MN: Az adatbázisban több helyen olvastam, hogy egy-egy kórház nem „bababarát”. Ez mit jelent?
MD: Van egy nemzetközi kezdeményezés, a Bababarát Kórház Kezdeményezés, amely 1991 óta létezik, és ehhez tartozik a Bababarát Kórház cím, amelyre négyévente pályázhatnak az intézmények. A címet itthon a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság ítéli oda, miután megvizsgálja, hogy egy adott kórház mennyiben támogatja a kizárólag anyatejes táplálást, és biztosítják-e, hogy a baba és az anya folyamatosan együtt lehessen, akkor is, ha éppen megmérik a pici súlyát, hiszen ez az igény szerinti szoptatás egyik feltétele. Ezen kívül azt is nézik, hogy a kórház dolgozói ki vannak-e képezve arra, hogy elsősorban a szoptatást támogassák, és ne cukros vizet adjanak a kicsinek. Ezt az adatot le tudtuk ellenőrizni, és több kórház esetében is az derült ki, hogy bár azt állították magukról, hogy a cím birtokosai, a hivatalos listán nem szerepelnek. Az ilyen állítás valótlanságát fel fogjuk tüntetni az adatbázisunkban.
MN: Nemcsak kórházaktól, hanem úgynevezett kórházon kívüli szolgáltatóktól is kértek adatokat. Mi jellemző ezekre a helyekre?
MD: 2011 óta csak ezeken az otthonszülő szolgálatokon keresztül lehet családi környezetben szülni. Ezek kizárólag olyan nők számára érhetők el, akik korábban nem estek át császármetszésen, egészségesek, és a várandósságuk végig panaszmentes volt. Én nem a szülés helyszíne miatt, hanem a szemléletük miatt tennék köztük és a kórházak között különbséget. Ha valaki ezt a szolgáltatást választja, akkor biztos lehet abban, hogy mindent el fognak követni annak érdekében, hogy elkerüljék például a gátmetszést. Ugyanakkor nem szabad összehasonlítani az otthonszülő szolgálatok adatait a kórházakéval, hiszen az előbbiekben nincsenek benne a kóros esetek, de ha ragaszkodunk a számokhoz, azt látjuk, hogy itt kb. 5 százalék körül van a császármetszési, illetve gátmetszési arány, és a tervezett otthonszüléseknek csak 15 százaléka kerül végül otthonról kórházba.
MN: Az adatok szerint egyes gyakorlatokban számottevő különbségek mutatkoznak a kórházak között. Hogyan lehetséges, hogy míg van, ahol 80 százalék az epidurális érzéstelenítések aránya, addig máshol nulla vagy öt százalék?
MD: Valószínűleg azért, mert Magyarországnak két éve nincs érvényben lévő szülészeti protokollja.
MN: Ez hogyan állhatott elő?
MD: Egyszerűen lejárt a régi, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium pedig nem készítette még el az újat.
MN: Mi a véleménye az egynapos szülés, más néven az ambuláns szülés bevezetéséről?
MD: Örülök neki, mert egy felelősségteljes, felnőtt nő el tudja dönteni, hogy ha egészséges és haza szeretne menni, akkor van-e olyan háttere, hogy ezt nyugodt szívvel megteheti. Németországban az ambuláns szülés bevezetése után tíz évvel a nők negyede ment csak haza, tehát várhatóan itthon sem fog mindenki hazarohanni, csak az, aki biztos az otthoni segítségében. Korábban 5 napig kellett Magyarországon szülés után a kórházban maradni, és amikor ezt 3-ra csökkentették, akkor is nagy volt a felháborodás. Nagyon fontos, hogy itt alapvetően cselekvő- és döntésképes felnőtt nőkről beszélünk, akik nemcsak a szülés harmadik napján vállalnak maximális felelősséget a gyermekükért, hanem már az első perctől fogva.
