A fotóriporterek a párizsi éjszakában motoroztak Lady Diana után, mindenki jól érezte magát, volt egy kis joyride, és most mehetnek a vérbe. A nép, a BBC World, a BBC Prime, a CNN, az Amerikai Egyesült Államok, a muzulmánok, Tom Cruise, az Oasis-rajongók és leginkább a kissé püffedt arcú, szipogva nyilatkozó Liz Taylor a büntetésüket követeli. A média pedig ilyeneket mond zavarában, hogy a potenciális bűnösök, önkéntes mészárlás, meg mit látsz, Steve, a hátad mögött a palotánál, ahol már hatalmas méreteket öltött a gyülekezés és igencsak megnövekedett a virágfal, meg hogy a válását is hogy keresztülvitte, sőt megkérdezzük a palota előtti fotósokat, hogy érezték ma magukat. Mindenki halkan beszél, visszafogott, semmi híréhség a médiamoszkitók szemében, amit egyébként is lesütnek. Igaz, lassan már nincs is hírértéke a dolognak, mert abban a pillanatban legendává vált, ahogy megtörtént, innentől kezdve minden magyarázatkeresés egy mindent elárasztó nyálkás folyamba fullad.
Halálra üldözték a Hamupipőkéjüket, a szó szoros értelmében, azok, akik szerették, illetve szerették volna szétszedni. Igaz, a sofőr is részeg volt, mint kiderült. Károly herceg meg az anyakirálynőkomplexusa be fogják majd bizonyítani, hogy Diana sem szórakozott rosszul előtte, csak kivárják a gyászidőt, addig is fellélegeznek. Bár Károly azért mégsem, neki el kellett mennie tetemet azonosítani Párizsba, pedig már nem is közvetlen hozzátartozó, meg a gyerekeket keltegetni, hogy közölje velük az anyjuk halálhírét. A fiúk a hercegnővel töltötték volna az iskola előtti néhány napot.
Ettől kezdve a hollywoodi forgatókönyvírók izzítják komputereiket: már a hír vétele után, reggel négytől nem hagyta őket nyugodni az alkotószellem, csak erre vártak. Próbálják felfrissíteni kapcsolataikat a producerekkel meg a rendező fosszíliákkal, akik már lecsúsztak a dinosaurusklónozás meg Az Internet-gonoszok birodalma című jól fizető témákról, a leendő színésznők pedig tömött sorokban várakoznak dr. Szilikonvölgyi menő plasztikai sebészete előtt, és nem bánnák, ha máris üldözőbe venné őket százhatvannal egy paparazzo. Húzzák a párhuzamokat a többi szerencsétlen csillagzatúval: Grace Kellyvel, Marylin Monroe-val.
A történet ezen a ponton becsavarodik. Kegyetlenül ironikus ez.
A tündérmesébe illő házasságtól a tragédiáig
Zabálni fogja a világ, ahogy előtte már felzabálta Dianát. Belevaló halála volt, ahogy belevaló élete, amilyen belevaló nő volt; de lehet, hogy a beleillő jobb szó volna. Annyira szép: a kissé bonyolult lány a teljesen átlagosnak tűnő királyi család igen ideges manzárdjában, ahol azért folyik az ármánykodás meg fröcsköl a kék vér. A bulimiás asszony, a féltékeny, az ideg-összeroppanós, a manipulatív, a médiának tetsző, az ártatlan, a szeretetre vágyó, az adakozó; az AIDS, a paralízis, a lepra nagy ismerője, aki megöleli a beteg gyerekeket, akinek a fénye minden nyomortanyát képes bevilágítani és az egész nevetséges királyi cécót elhomályosítani úgy, ahogy van, átlagpolgárságával pokollá tenni egy dinasztia életét, aki ezért veszélyes, akinek a privát őrülete képes erőt adni a közszerepléseihez, aki mindenkit képes megkönnyezni, aki gyermekeitől megfosztott anya, egy leendő király anyja, egy volt óvónő, aki ezt pszichésen képtelen elviselni: megannyi értelmezési lehetőség az életéről a későbbi storytelling számára. Nő, tele attitűdökkel; ám halálában csak egy lehetett, mert egyedül a halál képes ennyi értelmezést megszüntetni. Autóban egy falon összegyűrődve nem volt királynő, királynő soha nem tudott volna lenni. Szupersztár volt, és így is marad meg mindenki emlékezetében. Megcsináltuk. Remélhetőleg nem lesznek róla fotók, rá úgy kell emlékezni, elegáns ruhában, hibátlan arcbőrrel. Hiányozni fog, pedig nem volt az életem része, de világszerte millió és millió nőben ébresztett fel valamit, az eleganciára és az elismerésre való vágyat.
Isten adja, és Isten óvja Dianát az átlagpolgárok és átlagtévénézők hercegnőjét világszerte, aki királyok nélkül nyugodtan élhetett volna, de királyok nélkül nem ismerhettük volna.
- sisso mamarazza -
Dátumok
1961. július 1. Earl Spenceréknél (ez az Earl Spencer a nyolcadik) megszületik Diana.
1981. július 29. Károly, a brit trón várományosa és tizenkét évvel fiatalabb menyasszonya, Diana esküvője a Szent Pál-székesegyházban. Világszerte milliók nézik televízión Hamupipőke és a herceg tündérmesébe illő esküvőjét.
1982. június 21. Megszületik a trónörökös, William Arthur Philip Louis herceg.
1984. szeptember 15. Harry herceg (Henry Charles Albert David) születése.
1992. június 15. Megjelenik Andrew Morton könyve Diana igaz története címmel. Ebben az is szerepel, hogy Károly hercegnek évek óta viszonya van a szintén házasságban élő Camilla Parker-Bowlesszal; ezzel öngyilkossági kísérletekbe hajszolja a hercegnőt.
1992. augusztus 25. A Sun nevű lapban hír jelenik meg egy lehallgatott telefonbeszélgetésről Diana és egy férfi között: a beszélgetésben a férfi becézgeti a hercegnőt.
1992. december 9. John Major miniszterelnök bejelenti, hogy a hercegi pár külön fog élni, bár nem válnak el.
1993. január 12. A Sunban megjelenik egy intim telefonbeszélgetés kivonata: a beszélgetés állítólag a herceg és Parker-Bowles között hangzott el decemberben.
1994. június 29. Egy televíziós dokumentumfilmben Károly herceg azt találja mondani, hogy miután tönkrement a házasságuk, megcsalta Dianát, de ezt a hibát mindketten elkövették.
1994. október 3. Anna Pasternak könyve, a Szerelmes hercegnő szerint Dianának öt éve viszonya van lovaglóoktatójával, James Hewitt-tal.
1995. november 20. Diana egy televízióinterjúban beismeri a házasságtörést.
1995. augusztus A média Diana és a rögbisztár Will Carling kapcsolatával van elfoglalva. Carling el is válik szeptemberben.
1995. december II. Erzsébet levélben sürgeti Károly herceget a válásra.
1996. február 28. Diana beleegyezik a válásba.
1996. augusztus 28. A válás jogerőre emelkedik.
1997. augusztus 31. Autóbaleset áldozata lesz Párizsban útitársával és új partnerével, Dodi Al Fayeddel együtt.
Bulvár
Királynék általában ágyban és párnák közt szoktak meghalni. Azért ez egy nyugodt foglalkozás, ha most eltekintünk I. Ferenc Józsefné, született Erzsébettől, akit egy anarchista; és II. Endréné, született Meráni Gertrudistól, akit Simándy József drámai tenor döfött le a III. felv.-ban, továbbá Boleyn Annától, akire a férje unt rá, mai szemmel nézve talán túlzottan is radikális módon. És persze Izoldáról se feledkezzünk meg, még ha ő opera is mindössze. De a többiek, azok voltak, majd elvoltak még egy darabig, reprezentáltak és jótékonykodtak, kezüket hol ismeretlen államfők felé nyújtották csókra, máskor buksi gyerekfejeken simítottak végig vele, később esetleg össze is keverték a két műfajt - ismeretlen államfők, kiknek buksi fején évek óta végig nem simított senki, hatódhattak meg könnyekig -, míg végül meghaltak a királynék, színes, szélesvásznú, nagy példányszámú hétvégi különkiadásokban szenderültek még jobb létre, emlékük jóságos férfimotyogásra hangszerelt nekrológok közepette enyészett el.
Az autóbaleset a polgárok tragédiája, nem holmi uralkodóké. Kivált ha nőket ér, olyanokat, akik végképp nem ezt érdemelnék, akiknek a halálába végképp képtelenség belenyugodni.
Valami azt sugallta, hogy ez a Lady Di is ilyen valaki volt, a vele készült híradófelvételeken kifejezetten üdítő látványt nyújtott, de persze lehet, hogy csak most, hogy meghalt, érzi ezt az ember. Nem véletlenül igyekszik felturbózni őt a világsajtó, amelyik most persze bűnösnek érzi magát ezerrel, egyrészt mert a bűnös megtérése mint téma az Ószövetség páratlan sikere óta minden szerkesztő fantáziáját megmozgatja, másrészt meg a sajtó tényleg alaposan belekeveredett az ügybe. Legalábbis papíron.
Viszont a paparazzók létezéséről legkésőbb Fellini Édes élete óta tudunk, az pedig elég régi, lett volna tehát idő felkészülni rájuk. Még akkor is, ha a kocsit nem hivatásos sofőr vezette, hanem valami segédplayboy a Ritzből, aki épp kéznél volt. Legalábbis ezt hangsúlyozza a balesetről kiadott rendőrségi közlemény. Mindenesetre imponáló, ahogy a rendőrség a védelmébe veszi a sajtót. Az ember, ha a magyar - legalábbis hivatalosan annak tekinthető - média munkatársa az illető, csak irigykedik, ahogy szép lassan kiderül, hogy mégse eszik olyan forrón azokat a paparazzókat. Mert igaz, néhány nyájas olvasó a helyszínen kis híján meglincselte a fotósokat - a tragédia őskovászait mintegy -, de azért másnap, ha egyáltalán valamit, csak megvették a bulvárlapokat azok is.
Legalábbis néhányak közülük, statisztikailag.
Mindenesetre elég hülyén veszi ki magát, amint egy piaci viszony kellős közepén kereslet ostorozza a kínálatot. Ráadásul a kínálat, vagyis a sajtó útján teszi ezt a kereslet, önök, kedves olvasók, elvégre hol tennék másutt. Bár persze főként arról van szó, hogy az igényes sajtó vezércikkez savanyú szőlőről a bulvár pyrrhusi győzelme felett, a jobb lapok jajszava nyomán vajúdnak sajtótörvényeket Európa parlamentjeinek médiaalbizottságai, buzdít önmérsékletre megannyi szakmai szervezet.
Ez a paparazzi-dolog, hogy vesszenek tehát mind a hiénák, ez túl messzire vezetne. Akik megvették a Dianáról és Dodiról - mert már csak így, per Dodi voltunk vele, meg az egész pereputtyával, a cserbenhagyottan könnyező manökenjeivel, meg hogy tényleg olyan volt a figura, mintha egy füzetes regényből ollózta volna ki valami tréfás hajlamú génklónozó - készült intimitásokat, ezt a médiaoperettet, azok lesznek szívesek megvenni ezt is, a végét, sugallja a vizsgálatnak már a jelenlegi állása is, és az elkövetkezőkben ez még csak fokozódni fog. A rendőrség meg fogja védeni a paparazzókat, ennyivel tartozik nekik, és viszont - elvégre egy piacról élnek mindketten, önökből, kedves olvasók és adófizető polgárok, a rend és a kis színesek barátaiból. A sofőr, az barmolta el.
És biztos a Mercedes gyár is talál majd valami épkézláb magyarázatot arra, hogy miért ment a csúcsmodelljük prézlire egy, ha a szokványost meg is haladó, de azért még korántsem elképzelhetetlen baleset során. Amelynek egyébként egyetlen túlélője a testőr, jeleként egyfajta demokratikus kibontakozásnak.
Rút Ernő
