A konyhában ügyködők jelentős részét zavarba ejtenénk, ha az általuk elhasznált sütőolaj további sorsáról érdeklődnénk náluk. A városlakók többsége laza csuklómozdulattal önti a viszonylag híg trutyit a lefolyóba, esetleg a mindent elnyelő szemetesbe, de az sem a legtisztább megoldás, ha a sűrű lé a vályúba kerül. Persze ezeknél jóval hajmeresztőbb megoldások is akadnak.A102/1996-os hulladékos kormányrendelet szerint a használt sütőolajok és -zsiradékok is veszélyesnek számítanak, akár az elemek, az akkumulátorok, a gumiabroncsok és a kiszuperált elektromos készülékek. A sort tovább is folytathatnánk, egy rutinos környezetvédő pedig minden kukában landoló feleslegünk kártékonyságáról órákat tudna mesélni, de most maradjunk a hulladék sütőolaj
sokaknak nem egyértelmű veszélyességénél
Magyarország étolaj-felhasználása évente 110 ezer tonna. Ennek nagy részét megesszük, egy kevés a melegítés közben el is párolog, de úgy az egyötöde (kb. 22 ezer tonna) - mivel emberi fogyasztásra alkalmatlanná válik - a nyakunkon marad, többnyire a csatornába vagy a házi gyártmányú állateledelbe kerül, de pesszimista vélemények szerint jut belőle a menzákra is. A felesleg kisebbik részét (úgy az egyhatodát) már szakszerűen begyűjtik és felhasználják, de ezen az arányon lehetne - és kellene is - változtatni.
Csakhogy a használt étolaj nem tartozik a "látványosan" veszélyes hulladékok közé, családokét, vizeket nem lehet vele egyik napról a másikra kipusztítani, közvetett mérgező hatásával azonban számolnunk kell.
Hétköznapi tapasztalat, hogy a magas hőfokon kezelt olaj megbarnul, "ottfelejtés" esetén megfeketedik, szaga pedig egyre kellemetlenebb lesz: az olajban úgynevezett poliaromás szénhidrogének (PAH-vegyületek) keletkeznek, amelyek közül jó néhány bizonyítottan rákkeltő. És ezek az anyagok elég lassan bomlanak le, felezési idejük években mérhető, tehát ha bekerülnek a táplálkozási láncba, előbb-utóbb újra felbukkannak, hiszen ha csak azt a mindennapi gyakorlatot nézzük, hogy a fáradt étolajat a haszonállatok eledelébe keverik, viszonylag gyorsan visszajutnak hozzánk a káros vegyületek egy decens vasárnapi ebéd formájában. Persze ezek nem bunkóznak le rögtön, de alattomos aknamunkával - évek, évtizedek alatt - nagy bajt képesek okozni a szervezetben.
Ha a lefolyóba öntjük a megmaradt olajat, jelentős rész (kábé 40 százalék) az élővizekbe kerül, és ott már egyéb galibákat is okoz azon kívül, hogy a növények felszívják vagy az állatok lenyelik. Egyrészt a sütőolaj összegyűlik a felszínen, tehát nehezíti a víz oxigénforgalmát - bár nem annyira veszélyes mértékben és módon, mint az ásványi olaj -, másrészt oxidálódása során a vízből újabb oxigénkészleteket von el. És kell-e mondani, hogy ez szintén az élőlények szükségleteinek rovására megy?
Az ideális megoldás
az lenne, ha az elhasznált sütőolajat - mondjuk saját flakonjában - összegyűjtenénk, és eljuttatnánk a megfelelő helyre. A vidéki és fővárosi hulladékudvarok már átveszik - egyéb veszélyes hulladékainkkal együtt -, de leadhatjuk néhány környezetvédelmi szervezetnél és magánszemélynél is, ám mindezek hatékonysága csekély. A hulladékudvarokért felelős Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. illetékese szerint az emberek többsége nem tud erről a lehetőségről, ha mégis, kényelmi és egyéb okokból nem él vele. Mindössze egytucatnyi udvar működik jelenleg Budapesten, persze a külvárosban, elég nehezen megközelíthető helyeken, így ezek évente legfeljebb ezer liter használt sütőolajat tudnak a lakosságtól összegyűjteni. Amit aztán tovább is adnak felhasználásra a Biofilter Környezetvédelmi Kft.-nek.
A használt sütőolaj begyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó országos hálózatot működtető szervezet 2002-ben összesen 3600 tonna használt étolajat gyűjtött be, ám ebből a háztartási olaj kevesebb volt, mint 14 tonna. A kft. lakossági begyűjtői hálózatához a már említett vidéki és fővárosi hulladékudvarok, civil szervezetek és néhány lelkes környezetvédő (főleg budapesti) magánszemélyek tartoznak. ´k vállalták, hogy tartóedényt vásárolnak, és környezetükben begyűjtik a használt étolajat, ügyelve arra, hogy a tárolókba ne kerüljön más típusú hulladék. A jelentősebb üzemi tételek azonban nem tőlük, hanem a közétkeztetőktől, a vendéglátóktól és a nagy etetőláncoktól folynak be a céghez.
Mivel a lakossági begyűjtés tárgyi, személyi és anyagi feltételeinek biztosítása
az önkormányzatok feladata,
a Biofilter csak az átvételre és az elszállításra köt szerződést. A 60 literes zárható műanyag hordókat a kft.-től lehet beszerezni, ezt a mennyiséget azonban két hónap alatt teljesíteni kell, különben a cég a logisztikai és rendelkezésre állási költségeit kiszámlázza a partner felé. Elmondásuk szerint az országos begyűjtési hálózat fenntartása csak így kifizetődő, üzemeltetési támogatást sehonnan nem kapnak.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hulladékgazdálkodási és környezettechnológiai főosztálya bizakodó a használt sütőolaj begyűjtését illetően: a pozitív folyamatok beindultak, "egyes környezettudatosan gondolkodó fővárosi kerületi önkormányzatok már szerveztek hulladékétolaj-begyűjtést, évente két alkalommal". De mi van Budapesten túl? Nagyjából semmi. Németországban (és általában az Európai Unióban) a begyűjtőjáratoknak és a hulladékudvaroknak kiépült infra-struktúrája működik, de kellett hozzá húsz év szívós rászoktatás. Állítólag itt is menni fog, csak még valahol az első óráknál cammogunk.
Az egyik legfontosabb feladat a minél szélesebb körű tájékoztatás lenne. A tárca nem tervez külön médiakampányt étolajtémában, mivel az illetékes szerint "a háztartásokban keletkező hulladékok megfelelő kezeléséről folyamatosan készülnek minisztériumi kiadványok a lakosok tájékoztatására, melyekben a hulladék étolaj kezelésére vonatkozóan is találhatók információk". Ezek állítólag általános ismertetők, többet sajnos nem sikerült megtudnunk sem a kiadványokról, sem a lelőhelyükről. Még ha nem elsősorban a minisztérium feladata is okítani a népet, hiszen arra ott vannak a különböző alapítványok, civil szervezetek, oktatási intézmények, sőt reklámcégek, a téma elektronikus médiában való, minőségileg és mennyiségileg megfelelő megjelenéséhez a tárcának is mélyebben a zsebébe kéne nyúlnia. Az ismeretterjesztő programok finanszírozása a minisztérium "Zöld Forrás" fantázianevű közcélú keretéből történik, de a megpályázható összeg legfeljebb 5 millió forint lehet, ami egy valóban hatékony kampányhoz kevés.
Mivel a kicsik a legfogékonyabbak a természetvédelem iránt, elsősorban az óvodák és iskolák környékén kellene sertepertélniük az ismeretosztóknak és egyéb szervezeteknek, bevonva egy-egy biológia- vagy kémiatanárt az olajgyűjtési programba. A fővárosban van már rá példa, igazán nem nagy ördöngösség: a gyerekek által összegyűjtött hulladék sütőolajat rögtön össze is lehet önteni a menzáról kijövővel. Kérdés, hogy ha ez valóban elkezdene működni, győzné-e a Biofilter a begyűjtést és a feldolgozást (lásd És a begyűjtés után? című keretes írásunkat). A cég egyik munkatársa szerint jelenlegi telephelyeik hasznosítási kapacitása messze meghaladja az általuk Magyarországon begyűjtött hulladék mennyiségét. A nagyobb fejlesztések, beruházások finanszírozására azonban pályázni is lehet a minisztériumnál. Vállalkozó szellemű környezetvédők előtt tehát nyitva áll az út.
Mészáros Orsolya
És a begyűjtés után?
A Biofilter Környezetvédelmi Kft. 1990 óta foglalkozik hulladék sütőolajok és -zsiradékok begyűjtésével és újrahasznosításával. A cég hamar kinőtte budaörsi telephelyét, így 1992-től a csévharaszti zsírporüzem területén folytatja a tevékenységét, ahol a használt étolajat egy saját fejlesztésű, többlépcsős szeparálóberendezésen tisztítják: ülepítik, lefölözik a tetejét, és különválasztják az aljára ülepedett anyagot (ami az egész begyűjtött mennyiség mintegy 10 százalékát teszi ki). Az egészségre káros vegyületek zöme ebben a trutyiban marad, ártalmatlanítani legideálisabban elégetéssel lehetne. A cég néhány éve vásárolt egy égetőberendezést, a szakhatósági engedélyek megvannak, de a helyi, illetve a Pest megyei építési hatóságok "érdekes hozzáállása miatt" a beüzemeltetés két éve húzódik. Az ügyhöz sem a csévharaszti önkormányzati hivatal, sem a Biofilter nem fűzött egyéb kommentárt. Az engedélyek megszerzéséig a cég "zárt konténerekben gyűjti és érvényes engedéllyel rendelkező átvevőkhöz szállítja" a káros anyagot ártalmatlanítás céljából.
A szűrt olaj felhasználása körül is van néhány kérdőjel. A Biofilter egyrészt Favorit-40 és Favorit-50 fantázianevű állati takarmányt gyárt belőle, ami veszélyes lehet, ha a lefölözött anyagban is maradnak rákkeltő (PAH-) vegyületek. Az előállított szappannal is lehetnek hasonló problémák, amennyiben a sütőolaj tartalmaz bőrön át felszívódó káros anyagokat. Mosószergyártás és megfelelő ellenőrzés esetén azonban ez a hatás gyakorlatilag kiküszöbölhető.
A Biofilter nemcsak felhasználja a szűrt ipari zsiradékot, hanem tovább is adja az építő-, illetve a vegyiparnak, ahol az aszfalthoz és különböző festékekhez keverik. A hulladék étolaj újrahasznosításának létező alternatívái közül valószínűleg ez károsítja legkevésbé egészségünket és környezetünket.
