Adolgan törzsbe tartozó jakut Jarkov család 1997-ben éppen rénszarvasra vadászott a Balaknya folyó mentén, amikor megpillantották a fagyott földből kiálló agyarakat. A következő évben a helyi piacon áruba bocsátották a leletet, amit Bernard Buigues francia sarkkutató vásárolt meg tőlük a lelőhelyre vonatkozó információkkal együtt. Hogy a mamut agyarai - amelyeket a közvélekedéssel ellentétben csupán a növényi táplálék kikaparására használt - hogyan kerültek vissza a felfedezésről szóló hírek képsoraiba, rejtély, hiszen még a fejet is kiemelték már tavaly. A csontok, a szőr és a fogak analízise kiderítette, hogy a 47 éves, hímnemű példány húszezer-egynéhány éve pusztult el. A Buigues-expedíció idén körbeásta a Jarkov-mamutnak keresztelt leletet, és múlt vasárnap egy teherszállító helikopterrel a Katanga-jégbarlangok egyikébe szállították, ahol jövő áprilisban megkezdődik a 26 tonnás jégtömb réteges felolvasztása.
A maratoni hőlégfúvás elsődleges célja szövetek és jó minőségű sejtmagok kinyerése a tetemből. A sejtmagot a Dollyt klónozó dr. Ian Wilmut módszerével egy ázsiai elefánt petesejtjébe ültetik, majd az embriót egy nőstény elefánt méhébe ültetve elvileg az eredetivel száz százalékban azonos mamut hívható életre. Ez egyszerűen hangzik, valójában viszont még az SZDSZ revitalizálásánál is reménytelenebb feladat. A szakértők és a kiszemelt elefánt kételkednek a mamut-DNS életképességében: amerikai és orosz tudósok már a nyolcvanas évek közepe óta kísérleteznek a Wrangel-szigeten épségben megmaradt mamutok örökítőanyagával, valamint egy megfagyott partizán májával, és bebizonyosodott, hogy a sértetlen szövetek rossz minőségű, töredezett DNS-t rejtenek. A gyors hűtés és kiolvasztás a DNS megőrzésének alapfeltétele, a talajban, illetve a jégbarlangban uralkodó mínusz 4-14 fokos hőmérséklet szakértők szerint túl magas az örökítőanyag huzamosabb tárolására. A klónozás tehát szinte reménytelen vállalkozás, ennél még a kromoszómaszám-különbség és az ötszázalékos genetikai távolság ellenére is reálisabb lehetőségnek tűnik a mamut-elefánt hibrid létrehozása, amennyiben sikerül életképes spermiumot kinyerni a hím szervezetéből. Az elefánt-mamut hibridből később szelektív tenyésztéssel az eredetihez megszólalásig hasonló példányt lehetne előállítani.
Mindez egyelőre a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik, és az a legvalószínűbb, hogy ott is marad - a mamut-DNS rossz befektetés, vásároljunk inkább akciós topmodell-petesejteket az interneten, ha gyors megtérülésre játszunk a biotechnológiai iparban. Ettől még a mamutsztori ugyanolyan érdekes marad: a faj 3-4 millió évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, majd 1,7 millió évvel ezelőtt átkelt a Szibériát Alaszkával összekötő földnyelven - ezt bizonyítják az aztékok által őrzött, illetve az amerikai Boone County területén 1766-ban talált mamutcsontok egyaránt. Tizenegynéhányezer évvel ezelőtt véget ért az utolsó jégkorszak, és a hideghez szokott mamutnak a klímaváltozás és a húsára éhes ősember támadása együtt túl soknak bizonyult: tízezer évvel ezelőtt Európa és Ázsia után Amerikából és Szibéria északi részéről is eltűnt, de egy törpe változata időszámításunk előtt kétezerig még tartotta magát a szibériai partok mentén fekvő Wrangel-szigeten. A mamutok maradványaival kapcsolatban korábban számos hajmeresztő elmélet létezett, óriásoknak, illetve démonoknak tulajdonították a hatalmas csontokat. Közelebb járt az igazsághoz az angol klérus, amikor eretnekségtől tartva 1610-ben azt nyilatkozta, hogy a Julius Caesar által behurcolt elefántok csontjairól van szó. A mamutkérdést (is) Charles Darwin tette helyre A fajok eredete című alapművében, amiben az elefánt őseként szerepeltette az állatot, bár azóta kiderült, hogy a bozontos szőrű óriások inkább unokatestvérei, mintsem felmenői voltak a ma élő elefántfajoknak.
Bodoky Tamás
A mamutsztori az interneten: www.discovery.com
