Az etológus Csányi Vilmos szerint „a kutyák szőrös gyerekek”, akik 200-300 szót, néha többet is képesek megérteni, megjegyezni. Most, a járvány idején túl sokszor hallottunk arról, hogy a szülők elhunytak és a gyerekek egyedül maradtak. Amikor napokig (hiába) írtam levelet Kálmán Lászlónak és az e-mail címe mellett megjelent az a fotó, amelyen együtt úszik kedvenc kutyájával, Kókusszal, elfogott a félelem: mi lesz, ha leveleimre nem jön válasz. Most megtörtént, Kókusz hiába várja, hogy együtt sétáljanak, hogy a lábaihoz feküdjön, Kálmán László már nem megy haza.
Barátainknak, ismerőseinknek nem ismerjük, nem is ismerhetjük minden tulajdonságát, sokféle képességét, esetleges gyengeségeit. Mégis éppúgy viselkedünk mi magunk is, ahogy a kutyák, akik a gazdájuk által bennük kiváltott érzelmeket, hangot és szagot hívják elő, hogy azonosítsák, szerethessék őket. Kálmán László hangjára, soha ki nem apadó kíváncsiságról, vibráló értelemről és jellemességről árulkodó tekintetére azok is emlékeznek, akik nem kerültek közeli kapcsolatba vele. Amikor sokak kedvenc rádióműsorában, a Szószátyárban megszólalt, azonnal tudtuk, hogy „vonatunk újra indul” és általa és Nádasdy Ádám kalauzolása révén többet fogunk megismerni e röpke órányi utazás alatt, mint nyelveket: különböző népek fogalomhasználatát, szókészletéből megfejthető gondolkodásmódját. Ámulva hallgattam, amikor beszámolt nekünk arról, hogyan készíti fel csapatát, magyar középiskolásokat arra, hogy ismeretlen, távoli nyelvek szövegeiben felismerjék az alanyt és az állítmányt, azonosítsák az írásjeleket és le tudjanak fordítani polinéziai nyelvek rajzolataival „írt” szövegeket. És miközben szakmája gondolkodásmódját, nyelvezetét, fogalmait használta, a Qubiton közölt írásaival világos erkölcsi példamutatással állt ki elveiért. Egyetlen példa: „Az oltakozni igéről szóló korábbi cikkünkhöz hozzászólók elsöprő többsége azzal foglalkozik, hogy ’létezik-e’ a szó, esetleg azzal, hogy ha igen, milyen a stílusértéke. A szakmai kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy mit mond ez a jelenség a nyelv szerkezetéről, a nyelvtudás mibenlétéről, ha úgy tetszik: arról, hogy mi van a fejében annak, aki tud magyarul.” Sokan ismerjük határozott és bátor álláspontját, kiállását a liberális demokrácia mellett, melynek nagygyűlésen elmondott beszédben vagy épp népszavazási kezdeményezések formájában adott hangot.
Molnár Lajosnak, a néhány éve elhunyt egészségpolitikusnak köszönhetem, hogy megismerhettem Lacit. Lajos heti rendszerességgel gyűjtötte kétórás kávézásra azokat, akik egy húron pendültek a méltóság, az érvelés, a szorgalom, a felkészültség tiszteletében.
Laci meggyőződéses (bázis)demokrata volt, aki számunkra is meggyőző érvekkel, kellő öniróniával és iróniával fűszerezve bizonyította igazát,
ha szembekerült Bauer Tamással, Bokros Lajossal, Gyekiczki Andrással, Mihályi Péterrel, Salamon Jánossal, Ungváry Rudolffal, vagy éppen velem, aki a Molnár Lajostól megörökölt csapatnak főzhettem a kávét. Molnár és Gyekiczki elhunyta és most az ő búcsú nélküli, sajnos nem egészen váratlan, ám mégis hirtelen távozása után bennünk zeng hangja, még látjuk értelmet sugárzó szemét, még várjuk az általunk előadottakat kétségbe vonó kérdéseit – de tudjuk, mint Kókusz, hogy Apa már nem jön haza.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
