Az F-16-os a Lockheed-Martin cég terméklistájának büszkesége. A Lockheed a hetvenes évek vége táján azzal ugrott ki a hadiszállítók mezőnyéből, hogy megvásárolta Tanaka Kakuei akkori japán miniszterelnököt (talán még ma is megvan valakinek odahaza a cégvezetésből), majd lebukott vele, amiből parázs botrány kerekedett annak idején. A miniszterelnököt lemondatták, míg a repülőgépgyár akkori vezetői szemtanúk beszámolói szerint eszcájggyártásról szóló kézikönyveket hajkurásztak antikváriumról antikváriumra.
A magyar légierő által kiírt repülőgép-vásárlási tenderben az F-16-os legkomolyabb ellenfelének a svéd- brit (Saab-British Aerospace) JAS Gripen számít, ez a sok vihart megélt fejlesztés (első generációjának képviselője 1990-ben, első bemutatóján esett jelentősebb alkotóelemeire Norrköping repülőterén leszállás közben, illetve helyett); forgalmazói magyar pilóták svédországi szimulátoros kiképzésével kecsegtetik a magyar partnert, meg beruházásokkal, amelyekből a magyar félnek is akkora haszon néz ki, hogy a legkisebb államtitkár-helyettes is Gripennel jár majd a tárgyalásaira, minimum. Egyebet nemigen kínálnak, mintha megérezték volna, hogy az F-16-ossal szemben nem sok esélyük lehet. A Gripen ráadásul eléggé esetlen jószágnak fest ahhoz képest, hogy vadászgép; magán viseli a skandináv design minden ismérvét, vagyis olyan semmilyenke, ha a hadügy nem veszi meg, még megpróbálkozhatnak vele a Földművminnél, a külseje alapján bármilyen szálastakarmány komposztálására alkalmasnak tűnik, de végszükség esetén az IKEA is megpróbálkozhatna a forgalmazásával, elvégre kerekek a Gripen alján is vannak, tehát zökkenőmentesen illeszkedne az idei katalógusukba.
A Lockheed Martin
kínálatából
(a gép mellett) együttműködés szivárványa ragyog, a kiszemelt partner a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézete, amely tehát új oldaláról (idáig úgy tudtuk, csillagokat figyelnek meg, továbbá részecskéket gyorsítanak, hess, részecske, mondják, és közük nincs a hadiiparhoz) mutatkozhatna be.
A Lockheed-Martin arról sem feledkezett meg, hogy meghívja a magyar sajtót az F-16-os bemutatójára. Az utazás a Malév Fokker F-70-esén perfektuálódik, miután a stewardesseknek sikerül kicsavarniuk a médiaelit kezéből a mobiltelefont, amellyel nélkülözhetetlen voltukat demonstrálják az írhatnám polgárok. Tenger fölé nem készülünk, a légikisasszonyok mentőmellény-bemutatója, minden légi út (kivéve a lezuhanásban kulminálódó) legvérforralóbb mozzanata tehát elmarad, ám a kecskeméti légi támaszpont panorámája kárpótlást jelenthet. Odalent tömegpusztító fegyverek és egy hazai ételspecialitás, külsejében sóletre emlékeztet, ám íze és állaga alapján dunakavicsból és kecskekörömből hozták össze, továbbá a sztárok; cseh légi hősök akkora sörhassal, hogy az F-16-osba bele se férnének; a szimulátornál júnói termetét bársonyos pillantással enyhítő kiképzőtisztnő az amerikai légierő kötelékéből; zord svéd pilóták, akiknek talán vadászgép se kell a légi csatához; és köröttük és mögöttük és a lábuk alatt és mindenütt hazai targoncahuszárok, a repülőnap előkészületeinek derékhada, a gépek láttán ámulattól lekonyult harcsabajusszal rükvercelnek kisebb-nagyobb csoportosulások közepibe. A médiaszemélyiségek ezalatt a géppel ismerkednek, fegyvereivel, sikertörténetével az Öböl-háborútól napjainkig, és Steve Barter berepülőpilótával, aki úgy beszél a gépről, hogy saját édes gyermekeiről se szebben - míg Steve Barter berepülőpilóta talán először konfrontálódhat azzal a ténnyel, hogy a magyar médiaszemélyiség mindenkinél mindent jobban tud, őt se kérdezik, bólogatnak a legmeghökkentőbb tényre is, hogy miféle füstgenerátorokkal csinál majmot a gép a mögötte loholó hőkereső rakétából, hogy úgy nyeli el a radarsugarakat, mint kacsa a nokedlit; a havernak, annak is van otthon egy majdnem ilyen, ez tükröződik a sajtótekintetekben, míg a Belügyminisztérium kötelékébe tartozó
Hírös Beavatkozó Alegység
magára nem tereli a figyelmet egy túszkiszabadítási gyakorlattal, aminek az lenne a tanulsága, hogy ha túszokat szedel, a Hírös Beavatkozó Alegységnek a táját is kerüljed, mert rá fogol fázni, de azzal a tanulsággal jár, hogy ha túszokat szedsz, készülj fel: a túszaid mellé egy rakomány beavatkozó is ott bomol majd körülötted, idegesíti a túszaidat, beszélgetésbe elegyedik velük, de csak azért, hogy a végén kölcsönkérjen tőlük, fennakad a biztosító kötélen, amivel a helikopterrel kéne leereszkednie, ottfelejti a Dragunov mesterlövészpuskát a konspiratív minilövészárok mellett, cipelheted utána magad, míg rá nem unsz az egészre, és át nem iratkozol az olajmaffiába.
A látottak (az F-16-os loopingjai, a MiG-ek halálmegvető kanyarai, a szervezők egyikének mélytüzű pillantása) után a Fokker prózainak tűnhet, a Malév pilótája azonban olyan repülőrajttal kedveskedik, hogy Ferihegyig eltart, míg lekaparjuk az előttünk ülő tarkójáról az agyunkat, benne a meggyőződéssel, hogy a magyar légi fölényhez most már tényleg csak egy jó gép hiányzik.
A búcsú, az F-16-osé azonban lélegzetelállító: rövid nekifutás után nyíl érte dámvadként a légbe szökken, majd nyílegyenesen és kérlelhetetlenül megindul felfelé, ügyet sem vetve a repülőnapról hazafelé poroszkáló tömegre, ahogy frissiben felszedett szakkifejezésekkel igyekeznek kompenzálni, hogy a NATO Expressz alkalmából is hazai kis- és alvállalkozások, pörkölt-, lufi- és szuvenírárusok nyúlták le őket a sárga földig, a szabadidőruhájuk felirataira, amiből bárki összeollózhatná Bret Easton Ellis írói munkásságának valamelyik kisebb léptékű mérföldkövét, megy felfelé, mintha zsinóron húznák, aztán tessék-lássék vízszintesbe állítja magát, és elhúz, ahogyan mi magunk is szeretnénk innen.
- kk -
