Műholdhacking: Hold Firehand

Tekerem a gombot... már egy fél órája tekerem... most éppen lentről felfelé, nagyon lassan. Az előbb készültem el a vevőkészülék módosításával, de már a villamoson kirajzolódott előttem egy új, sokkal érzékenyebb antennaerősítő kapcsolási rajza.

Tekerem a gombot, szörfözök a műholdakon. Az erkélyen álló hatalmas parabolaantenna a télen leszakadt a rárakódott jég súlya alatt, de most ismét üzemképes, tájolása 18 fok, nyugat. Ez a NATO-4A, úgyhogy továbblépek, ehhez én még kicsi vagyok, túl kemény célpont egy katonai műhold. 15 fokon a Marecs-B2... ki hinné, hogy ezt még jegyzik? Túl öreg madár, hagyjuk. 14 fokon végre megvan: Inmarsat-2F2, ez az, ez kell nekem! Fiatal, ereje teljében levő távközlési csoda, több száz telefoncsatorna, matrózok, népség, katonaság, mint a mesében.

Egy másik gombot

tekerek, sistergés, berregés, megint sistergés... és bingó! Jel, digitális a javából, talán a műhold fedélzeti adatai lehetnek, de egyelőre semmit nem tudni róla. Gyerünk az antennához: állítgatás, finomhangolás: nem szeretnék úgy járni, mint néhány peches SETI- (lásd: Csillagszörf, MaNcs, 1997. február 20.) kutató, akik hetente háromszor sikeresen bemérik saját mikrohullámú sütőjüket, majd elkezdik bombázni a Püthagorasz-tétel pángalaktikus fordításával, amire egy gyorsfagyasztott csirkének semmi szüksége nincs. Ez is szerepet játszik abban, hogy az átlag amerikai, sőt a kongresszus tudatában is kezd kissé összemosódni a KSC (Kennedy Space Center) és a KFC (Kentucky Fried Chicken) fogalma, talán ezért utalják gyakran rossz helyre a NASA éves költségvetési pénzeit.

A jelre visszatérve, kétségtelenül pompás, jól fejlett szignál egy szatellit fedélzetéről, vagy negyvenezer kilométer távolságból. Nézzük a frekvenciatáblázatokat. Addig szörfözök a jelen, míg nem találok valamit, ami analóg. Telefon, valaki beszélget valakivel egy olyan nyelven, amit rendesen tánccal és dobokkal szoktak támogatni. Kis idő elteltével minden világossá válik, ugyanis az illető angolra vált, és zöldségek és gyümölcsök napi árfolyamát kezdi sorolni hosszasan: bár elég gyengén beszélem a konyhanyelvet, sikerül kihámoznom a sok répa-retek közül a lényeget. Egy libériai teherhajó gazdasági tisztje adja le élelmiszer-rendelését egy elefántcsontparti zöldségesnek valahol az Atlanti-óceánon. Szép, legalábbis kezdetnek nem rossz. A frekvencia 1545 megahertz, a polgári hajózásnak fenntartva, semmi kódolás, semmi titkosítás, leszámítva azt a fél perc bantut az elején.

Tallózok tovább,

ez a műhold egy igazi geostacionárius Bábel tornya. Spanyol, olasz, finn, francia, portugál (vagy szlovák? Még sosem tudtam a két nyelvet elkülönítő jegyeket felfedezni.), német, svéd, angol... na végre! A BBC riportere Tiranából telefonon ecseteli a helyzetet: káosz délen, káosz északon, a lakosság a piramisjáték alján, a tetején meg a béka. A felkelők reggel felkelnek, és kínai tornacipőikben kínai Kalasnyikovokkal lődöznek mindenre, ami mozog, vagy tagja a kormánynak. Egyszóval semmi különös. Afrikában heti három ilyennel kell számolniuk a meteorológusoknak. Tekerem tovább, újra hajósok, de szigorúbbak, az olasz Coast Guard, amely pont olyan, mint a Baywatch, csak puskája van a legénységnek, és lényegesen kevesebb szilikon a mellekben. Az ideges üzenetváltásokba idegen hajók is bekapcsolódnak, egy albán menekültekkel megrakott bárka az eszkimófordulót gyakorolja Itália partjainál... semmi Mayday, semmi S. O. S. Az olaszokat Hannibál óta semmi sem tudja kizökkenteni.

Lassan lecsendesedik az éter... matrózok hívják a következő kikötőben aktuális feleségüket, az asszonyok pedig belebőgetik a gyereket a kagylóba, hogy a papa ne érezze magát biztonságban a nemzetközi vizeken. Hajnali kettőkor 1563 megaherzen mintha valaki félrenyelte volna a rágógumiját egy zuhanó liftben: "Delta... grrr csarli foxtrott grrrr zzzz....", mire az Andrews légibázis válaszol, és nyugtázza a recsegő hang tulajdonosának hamburgerrendelését. A fickó csak egy JET pilótája lehet, halandó ember nem melegíttetné meg a vacsoráját, amikor még csak a negyvenedik hosszúsági foknál jár az óceán felett.

1570 MHz:

polgári repülők. Unalmas "business class" beszélgetések, többnyire üzletemberek, akik a stewardessekben nem lelvén kedvüket még a repülőgépre is maguk után faxoltatják titkárnőjükkel a tőzsdehíreket. Berregés, faxok, modemek sípolnak, és a műholdak ontják vissza a Földre az információt. Bármiről, bárhonnan, bármikor. Ez a globális telekommunikáció hőskora, még semmi sincs igazán kódolva, vagyis majd minden hallható és látható, akár itt Budán, egy három négyzetméteres kis szobában is. Könnyebb volt, mint gondoltam.

Alszom pár órát, aztán teszek egy kört a városban, és privát obszervatóriumomba - zsebemben három darab új mikrohullámú tranzisztorral - visszatérve mégis megpróbálom majd azt a NATO-holdat is.

- xBr -