„Azt hiszik, paradicsomi élet vár rájuk”

Charlotte Clous és Geert Tom Heikens orvosok

A menekült gyerekek gyógyítása speciális egészségügyi ellátást, különleges felkészültséget és körültekintést igényel. Néhány orvos Hollandiában összefogott, hogy kidolgozzák az idevágó irányelveket. Egy éve már a gyakorlatban is alkalmazzák a módszerüket.

Magyar Narancs: Mennyire súlyos Hollandiában a menekültprobléma?

Charlotte Clous: 2015-ben 60 ezer, 2016-ban pedig 30 ezer menedékkérelmet adtak be Hollandiában, ebben benne vannak a család­egyesítések is. Közülük több mint 40 ezren lehetnek a 18 év alatti gyerekek. A legtöbb menekült gyerekkel érkezik, hiszen amikor valaki úgy dönt, hogy elhagyja otthonát, gyerekének jövője az egyik legfontosabb szempont. Az emberek vándorlása az emberiséggel egyidős, Hollandiában is mindig voltak bevándorlók. A kulturális különbségek tehát nem jelentenek új kihívást. De az utóbbi években kifejezetten menekültek érkeztek nagy számban, és az ő helyzetük egészségügyi szempontból is más, mint a korábbi bevándorlóké.

MN: Milyen egészségügyi problémáik vannak a menekült gyerekeknek?

Geert Tom Heikens: A legtöbb menekült Szíriából érkezett. Ők fizikailag jellemzően egészségesek, vagy könnyen orvosolható problémájuk van. Korábban sok menekült jött Szomáliából, közöttük gyakoribbak voltak az alultápláltság, a tuberkulózis és más fertőző betegségek. Az utóbbi években érkezett menekültek azonban fizikailag egészségesek. Emiatt viszont könnyebb átsiklani afölött, ha valamilyen mentális problémájuk van.

Charlotte Clous: A menekült gyerekek jelentős része valamilyen mentális betegséggel küzd, hiszen komoly traumákon mentek keresztül. Háború, mélyszegénység vagy természeti katasztrófa miatt kényszerülnek elhagyni otthonukat, ami még a felnőtteknek is komoly trauma. Aztán menekülés során is olyan dolgokon mennek keresztül, amelyek komolyan károsíthatják a fiatalok lelki egészségét: az egész út stresszes, miközben elveszítik rokonaikat, vagy embereket látnak vízbe fulladni. A végtelenségig lehet sorolni azokat a szörnyűségeket, amelyeken ezek a gyerekek átmennek. Az új hazájukba óriási elvárásokkal érkeznek, azt hiszik, paradicsomi élet vár rájuk, aztán pedig szembesülnek a valósággal. A hideg európai időjárással, a több ezer fős befogadóállomásokkal és menekülttáborokkal, miközben legfeljebb egy hátizsáknyi maradt a korábbi éle­tük­ből. A menekültügyi eljárás során egyik helyről a másikra kerülnek, nem tudnak megtelepedni vagy új barátokat találni, nem ismerik a nyelvet és a helyi szokásokat. Mindezt együtt nagyon nehéz elviselni és feldolgozni, főleg egy gyereknek. Emiatt aztán a legtöbbjük valamilyen traumából fakadó mentális problémával küzd. Poszttraumás stressz szindróma, szorongásos és viselkedési zavarok, valamint a depresszió a leggyakoribb betegségek a menekült gyerekek között. Az ő kezelésük több szempontból is nehéz. Egyrészt a nyelvi akadályok miatt, hiszen ha az orvos nem ismeri a nyelvüket, akkor nem tud ennyire komoly és összetett érzésekről beszélni velük. Másfelől pedig ezek a gyerekek egy teljesen más kulturális közegből jönnek, ahol rengeteg a tabu. Nem szokás az érzésekről beszélni, arról, hogy valaki depressziós, vagy miért agresszív. Az egészségügyi dolgozók sem tudják, hogyan kezeljék ezeket a helyzeteket. Attól tartanak, hogy ha beszélni kezdenek a gyerekekkel az átélt traumákról, akkor azzal még több kárt okoznak. És ha nem kérdezik őket, maguktól nem fognak erről beszélni. Pedig a rossz mentális állapot gyerekeknél a fizikai fejlődésre is komoly hatással van. A megoldatlan mentális betegségek egész felnőttkorukra hatással lehetnek.

Geert Tom Heikens: Az egészséges gyerek ráadásul az egész család szempontjából ki­emelkedően fontos. Legtöbbször ugyanis ők jelentik a kapcsolatot a család és a befogadó ország között. Ők járnak iskolába és kerülnek kapcsolatba a legtöbb új emberrel, gyorsabban alkalmazkodnak az új körülményekhez. Hamar megtanulják a nyelvet is, így ők fordítanak szüleiknek, nemcsak nyelvi, de kulturális értelemben is. Ha pedig egy gyerek depressziós, nem tudja betölteni ezt a fontos funkciót, ami az egész család helyzetét megnehezíti.

MN: Vannak különösen veszélyeztetett csoportok a menekült gyerekek között?

Charlotte Clous: A kísérő nélkül érkező gyerekek ilyenek. A család nélküli gyerekek Hollandiában egy nekik fenntartott befogadóállomásra kerülnek, ahol egy mentor külön foglalkozik velük. Nehéz helyzetben vannak a fogyatékkal élők is. Ők sokszor irreális várakozásokkal érkeznek, azt hiszik, hogy ha már idáig eljutottak, akár teljesen meg is gyógyulhatnak. A fiatal lányok mindig jobban kitettek a szexuális kizsákmányolásnak, és persze azok a csecsemők is nagy veszélyben vannak, akik útközben születtek meg.

MN: Mi a Together program lényege, és honnan jött az ötlet?

Charlotte Clous: Egy 3 ezer fős menekülttáborban találkoztunk egy szír gyerekorvossal, Ahmaddal. Ő Aleppóból menekült el, és önkéntesként dolgozott a táborban. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, rájöttünk, hogy az eltérő kulturális és szakmai hátterünk miatt közösen sokkal jobb ellátást tudunk biztosítani a menekült gyerekeknek.

Geert Tom Heikens: Minden héten leültünk, hogy átbeszéljük a tapasztalatainkat. Hamar világossá vált, hogy a táborban lévő családok elégedetlenek a nekik nyújtott egészségügyi ellátással, aminek a legfőbb oka a bizalomhiány volt.

Charlotte Clous: Amikor felismertük, hogy a menekültek ellátása mennyire komplex feladat, a különböző szakmai szervezeteken keresztül igyekeztünk minél több emberrel felvenni a kapcsolatot. Van köztünk háziorvos, gyerekorvos, nőgyógyász, szülész, kórházi ápoló, pszichiáter, transzkulturális pszichiáter, én orvosi antropológus vagyok. Menekült gyerekorvosokkal és egészségügyi dolgozókkal is együtt dolgozunk, akik pontosan ismerik a menekült családok hátterét, hiszen a legtöbbször ugyanonnan jöttek. És természetesen a tanárokkal is kapcsolatban vagyunk, hiszen rendszerint ők az elsők, akik észreveszik, ha valakinek pszichés problémája van.

Geert Tom Heikens: A menekült gyerekekkel foglalkozó 2 ezer egészségügyi dolgozót mind elérjük, és hasonló az arány a tanárokkal is. Remélem, hogy a jövő év végére az összes Hollandiában élő menekült gyereket és az összes velük foglalkozó szakembert is el fogjuk érni.

MN: Hogyan zajlik a munka a programban?

Charlotte Clous: A menekülttáborokban lévő gyerekek járnak iskolába, és eléri őket az állami egészségügyi rendszer is. Tehát, ha egy gyerek megbetegszik, akkor kórházba kerül. Ha az ottani orvosok vagy ápolók nehézségbe ütköznek, a szakmai szervezeteken keresztül fel tudják venni velünk a kapcsolatot, mi pedig hamar tudunk küldeni egy pszichiátert vagy tolmácsot, aki segíteni tud. Tizennyolcan veszünk részt a közvetlen munkában, hathetente találkozunk, megosztjuk a tapasztalatainkat, és folyamatosan próbáljuk fejleszteni a kezdeményezést. Próbáljuk népszerűsíteni a TOGETHER-t, eljárunk konferenciákra, és keressük a kapcsolatot más országokban aktív hasonló kezdeményezésekkel.

Geert Tom Heikens: Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy elkezdtünk képzéseket tartani a gyerekorvosoknak. Megtanítjuk, hogyan lehet kezelni a kulturális különbségeket. Mindenki bemutathat esetet a saját praxisából, amit közösen átbeszélünk – mi lehet az, amit nem vett észre, és miként látja az esetet egy pszichiáter, egy antropológus vagy éppen egy szír gyerekorvos. Ezekből nagyon sokat lehet tanulni.

MN: Ki finanszírozza a Together-t?

Geert Tom Heikens: Senki, mindannyian önkéntesen dolgozunk.

MN: Döntéshozókkal, politikusokkal van kapcsolatuk?

Charlotte Clous: Ez egy teljesen alulról jövő kezdeményezés, és eddig nem ütköztünk semmilyen nehézségbe a politika részéről. Ugyanakkor próbáljuk felhívni a politika figyelmét is a menekült gyerekek különleges helyzetére. Igaz, hogy van fedél a fejük felett, és megkapják a szükséges oltásokat és az alapfokú egészségügyi ellátást, de ez nem minden esetben elég. Szeretnénk, ha a politika is törődne a menekült gyerekek speciális egészségügyi igényeivel. Írtunk is egy levelet a kormánynak, csak közben választások voltak, az új kormány még nem alakult meg, így még nem kezdődött el a párbeszéd.

MN: Az idegengyűlölet mennyire jelent komoly problémát?

Charlotte Clous: A gazdasági válság a holland társadalom legsebezhetőbb rétegeit érintette legjobban, sokan elvesztették a munkájukat, az otthonukat. Amikor végre kezdtünk kilábalni a válságból, akkor indult be ez a korábban nem tapasztalt menekülthullám, és sokan félnek, hogy újra elveszítik a munkájukat. A holland politikában is vannak olyanok, akik az emberek félelmeire alapozva igyekeznek felkorbácsolni az idegenellenességet és korlátozni a bevándorlást. Ha a menekültek ellenséges közegbe érkeznek, az csak növeli azt a káros stresszt, amiből e nélkül is elég sok éri a gyerekeket.

Geert Tom Heikens: Sokszor érthetőek ezek az érzések a társadalomban. A menekültek például elsőbbséggel jutottak szociális bérlakásokhoz, miközben vannak olyan hollandok, akik több mint tíz éve várnak egy ilyen lehetőségre. Ilyenkor a vezetők feladata, hogy tompítsák az indulatokat, és elmagyarázzák mindkét oldalnak, hogy milyen rendkívüli helyzet alakult ki, amit csak így lehetett orvosolni.

Charlotte Clous: Ez nyilván nehéz helyzet, de azt kell látni, hogy nem a menekültek a hibásak. Csak most ők kerültek a figyelem középpontjába, mert nagy számban érkeztek, és a jelenlétük felnagyította azokat a hibákat, amelyek már eddig is megvoltak a rendszerben.

MN: Még nincs egyéves a TOGETHER – volt-e már különösen emlékezetes esetük?

Geert Tom Heikens: Egy kilencéves kisfiú februárban érkezett az anyukájával és két másik testvérével Szíriából, az apjuk addigra már egy éve Hollandiában élt. A szülők mindketten tanult emberek, angolul is beszéltek. A kisfiú kóros alultápláltsággal került be az egyik legnagyobb holland kórházba. Az egyik ottani gyerekorvos keresett fel bennünket, hogy segítsünk neki, mert sikertelen volt az addigi kezelés. Amikor megnéztük a gyereket, feltettük a kérdést: valóban az alultápláltság a valódi probléma, vagy valami más van mögötte? Tudjuk, hogy miért ennyire alultáplált, és hogy a család hogyan próbálta meg kezelni a problémát? Charlotte és Ahmad látogatni kezdte a gyereket, egész délutánokat töltöttek a családdal. Óriási jelentősége volt ennek, hiszen Ahmad szír orvosként látott egy szír gyereket. Kiderült aztán, hogy a gyerek születése után oxigénhiányos állapotba került, ami komoly agykárosodáshoz vezetett. Egy mindössze nyolckilós, testileg és szellemileg is súlyosan visszamaradott gyerekről volt tehát szó. Rá­adásul az orvos, aki először találkozott vele, nem látta át teljes egészében az esetet. A holland orvosok nem tudták, mi okozta a gyerek állapotát, és azt sem, hogy a szülők hogyan látták el ezt a gyereket kilenc éven át Szíriában, ahol hat éve háború van, és ahonnan az apa már egy évvel korábban eljött. Ebben a helyzetben felmerül a kérdés, hogy milyen jövő vár egy ilyen gyerekre. Nehéz kimondani, de az ő állapotában semmi esélye nem volt a normális életre, a tüdőproblémája miatt extra oxigénnel tudott csak lélegezni. Ez pedig felvet egy másik problémát is, hogy egy ilyen családban meddig tartsunk mesterségesen életben egy haldokló gyereket.

Charlotte Clous: Technikailag egész sokáig életben lehet tartani valakit, és Hollandiában erre meg is van a lehetőség. De ez egy komoly etikai probléma, hiszen nyilvánvaló hogy sosem élhet teljes életet.

Geert Tom Heikens: És mindezt hogyan lehet elmagyarázni a szülőknek? Hollandiában lehetőség van eutanáziára vagy az életben tartó kezelés felfüggesztésére, de más kultúrákban máshogyan tekintenek az életre vagy a haldoklókra. Kezdetben a szülők mindent meg akartak tenni azért, hogy életben tartsák a gyereküket. Charlotte és Ahmad komoly munkájának eredménye, hogy az orvosi csapattal együtt el tudták magyarázni a szülőknek, hogy nincs értelme meghosszabbítani a gyerek szenvedéseit. Ezt az esetet egy átlagos gyerekorvos önmagában nem tudta volna megfelelően kezelni.

MN: Mit csinálnak a közvetlen gyógyításon kívül, és mik a távolabbi célok a TOGETHER-rel?

Charlotte Clous: Elkezdtünk olyan, a mindennapi munkához szükséges alapvető információkat tartalmazó zsebkönyveket fejleszteni, amelyek ott lehetnek minden menekült gyerekekkel foglalkozó egészségügyi dolgozó zsebében. Ezen túl szeretnénk növelni a nemzetközi elérésünket. Mi csak akkor találkozunk a menekült gyerekekkel, amikor megérkeznek, miközben a legtöbb trauma otthon és útközben éri őket. Ha sikerülne komoly nemzetközi együttműködést kialakítani, jelentősen csökkenteni lehetne a menekült gyerekeket ért ártalmakat.

Geert Tom Heikens: Szeretnénk összegezni a menekültek egészségügyi ellátásával kapcsolatos tudnivalókat, mert erre nagy szükség lesz. 35 évig dolgoztam Afrikában, és meg vagyok győződve arról, hogy a menekülthullám, amit az elmúlt években láttunk, csak a kezdet. A következő évtizedekben afrikaiak milliói fognak megindulni Európa felé, ha nem változtatunk az Afrikával való kereskedelmi kapcsolatainkon.

Charlotte Clous: És ha nem tudjuk megoldani a klímaváltozás jelentette problémát. A szegénységen túl a klímamenekültek is nagyon sokan lesznek. Olyan helyekről fognak elindulni emberek, amelyekre még nem is gondolunk.

Geert Tom Heikens: Minderre pedig fel kell készülni, és nem csak egészségügyi szempontból. A menekülthullám kezelése a politika feladata, és akár a hasznunkra is fordíthatjuk az érkezőket. A menekültekre erőforrásként kell tekinteni, akik új ötleteket és inspirációt hoznak. Pietro Locatelli, René Descartes vagy Spinoza nem Hollandiában születtek, de ott éltek és alkottak, mert Hollandia szabad volt. A 17–18. század, amikor a legtöbb menekült érkezett az országba, volt a holland kultúra csúcspontja.

Névjegy

Charlotte Clous kulturális antropológiából diplomázott, orvosi antropológus. Dolgozott az UNICEF-nél és holland menekülttáborokban. A Together egyik alapítója és titkára.

Geert Tom Heikens gyermekorvos-professzor, dietetikus. Az alultáplált gyerekek egészségügyi problémáinak nemzetközileg elismert kutatójaként évtizedeket dolgozott Hollandián kívül is, kutatott és tanított többek közt Jamaicában, Namíbiában és Malawiban. A Together egyik alapítója és elnöke.

A két szakemberrel az ISSOP (Nemzetközi Szociálpediátriai és Gyermekegészségügyi Társaság) budapesti konferenciáján beszélgettünk. Az 1977-ben alakult, kormányoktól független nonprofit szervezet célja a szociálpediátria népszerűsítése. A szociálpediátria a gyógyítást a család, a környezet, a közösség és a társadalmi helyzet figyelembevételével közelíti meg. A szervezet, amelynek tagjai orvosok és egyéb egészségügyi-szociális szakemberek, szeptember végén a Magyar Gyermekorvosok Társaságával közösen Budapesten tartotta idei konferenciáját, amelynek fő témái a menekült gyermekek egészsége és jogai voltak.