Tudomány

cyberhírek

Wifi-törés Hiába van betiltva, a feketepiacon viszik, mint a cukrot. A Ceng Wang Ka, vagyis a wifi-feltörő készlet a kínai piacokúj slágerterméke, ami wifi-hálózatok régóta ismert sebezhetőségein át szerzi meg a csatlakozáshoz szükséges jelszót, aztán ingyen netezést biztosít. Tetoválás Lengyel kutatók szerint azok a férfiak, akiknek tetoválásuk vagy testékszerük van, nagyobb fokú testszimmetriával rendelkeznek, vagyis egészségesebb a génállományuk az átlagnál.
  • .
  • 2010. május 13.

cyberhírek

Molekulaprocesszor Japán és amerikai kutatók olyan molekuláris processzort építettek, amelynek működését az emberi agyról mintázták, a gép fejlődőképes, és ha megsérül, kijavítja magát. Adatvédelem Négy amerikai szenátor a Facebookhoz intézett nyílt levélben sürgette, hogy a közösségi szolgáltató tegye lehetővé 400 millió felhasználója számára a magánadatoknak az eddiginél egyszerűbb megvédését. Mikroszkóp A világ legkisebb és legkönnyebb, lencse nélküli, távgyógyászatban használható mikroszkópját fejlesztette ki egy amerikai mérnök. Az új képalkotó technológia holográfiás felvételeket készít a testnedvekben található mikrorészecskékről és sejtekről. Vízjég A Mars és a Hold után a 24 Themis jelű aszteroidán találtak a NASA csillagászai vízjeget.
  • .
  • 2010. május 6.

Vámpírdivat - Foggal-körömmel

A vérszívó ma már nem hátborzongató lényként jelenik meg, mint Lugosi Béla idejében. Divatosan öltözik, és csak akkor bántja az embereket, ha nagyon szükséges.
  • Tabár Zsuzsa
  • 2010. április 29.

cyberhírek

Internetfüggőség Az amerikai diákok annyira ragaszkodnak mobiljaikhoz, a közösségi oldalakhoz és az internethez, hogy a drog- és alkoholfüggőséghez hasonló tüneteket mutatnak - állapította meg egy új tanulmány. 24 óra elteltével sok önkéntesnél megvonási tüneteket tapasztaltak: szorongást és ellenállhatatlan vágyat médiaeszközeik és közösségi hálójuk után. Miniatúra A világ legkisebb háromdimenziós Föld-térképét sikerült létrehozniuk az IBM tudósainak.
  • .
  • 2010. április 29.

Kiállítás - Avar lófejek - Kincsem, Imperiál - Híres magyar versenylovak

A képen fess kisasszony, bundát visel és fátylas kalapot, a szeme mintha félig hunyva lenne - maga a titokzatosság, a megfejtésre váró rejtély. Egyet lapozunk, s a képen egy fiatal nő látszik kiskosztümben, szemből, épp miránk néz - ugyanaz a személy, kétségtelen, de már jóval kevesebb a rejtély, felerősödtek a kijelentő hangsúlyok. A harmadik lapon már minden világosnak tűnik, nincsen ott se titok, se novella, az ismerős fiatal nő egy szál fehérneműben áll, s tekintete leginkább a semmibe merül. A negyedik oldal a testet öltő egyértelműség, minimalista akt minden különösebb póz vagy fakszni nélkül. De hátravan még egy lapozás! Az utolsó oldalon egy csontváz rémületes képe foszlat a pillanat tört része alatt semmivé minden addigi képzetet.
  • Kocsis-Kerekes János
  • 2010. április 22.

cyberhírek

Pornóvírus Egy új típusú vírus fájlmegosztó oldalakon fertőzi meg áldozatait, és közzéteszi netes tevékenységüket, majd pénzt kér az eltüntetéséért. A gyanú szerint a program mögött egy hosszabb ideje tevékenykedő bűnszervezet állhat. copyright-bukta A számítógép-kalózkodásnak az amerikai gazdaságra gyakorolt hatásait vizsgáló számvevői hivatal nem talált bizonyítékokat a jogvédők által emlegetett milliárd dolláros veszteségekre.
  • .
  • 2010. április 22.

Kínaigyógyász-oktatás - Diploma előtt

Hagyományos kínai gyógyászatot fog oktatni szeptembertől a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara (SE-ETK) - a hír bejárta a magyar sajtót. Ám a dékán nem fogalmaz ilyen egyértelműen: ha nem normalizálódik a jogi szabályozás, nem lesz képzés sem.
  • Kovács Bálint
  • 2010. április 15.

cyberhírek

Memrisztor A Hewlett-Packard tudósai bemutatták azokat a miniatűr kapcsolókat, amelyek átvehetik a processzorokban jelenleg használt tranzisztorok helyét. A memrisztor egyszerűbb, mint a mai félvezető tranzisztorok, és elektromos áram nélkül is tud információkat tárolni. Hackerbotrány Amerikai és kanadai számítástechnikai szakemberek azt állítják, hogy egy kínai hackercsoport tehető felelőssé azokért az adatlopásokért, amelyek során számos titkosított adat tűnt el az indiai védelmi minisztérium gépeiről, többek között NATO-csapatmozgások tervei és a dalai láma levelezésének egy része. Gondolatrendőrség Vietnam tagadja a Google és a McAfee számítástechnikai biztonsági cég vádját, miszerint a kommunista ország rosszindulatú szoftvereket használt internetes oldalak meghekkelésére és politikai ellenvélemények utáni kémkedésre.
  • .
  • 2010. április 15.

cyberhírek

Keresőtrend Jelentősen megnőttek a választásokkal kapcsolatos internetes keresések: sokkal többen kíváncsiak a pártokra és a listavezetőkre. Messze a legtöbben a Jobbikra keresnek a magyar interneten.
  • .
  • 2010. április 8.