C-vitamin és evolúció - Harapjunk citromba?

Tudomány

A C-vitaminnal kapcsolatban evolúciós nézőpontból tekintve két kérdés vetődik fel. Hogyan alakult ki és került használatba egy ilyen hatékony kémiai anyag, s miért nem tudjuk szintetizálni többek között mi, emberek sem?
A C-vitaminnal kapcsolatban evolúciós nézőpontból tekintve két kérdés vetődik fel. Hogyan alakult ki és került használatba egy ilyen hatékony kémiai anyag, s miért nem tudjuk szintetizálni többek között mi, emberek sem?

A C-vitamin, alias L-aszkorbinsav tán a leguniverzálisabb hatású a fejlettebb élő szervezetek - mindenekelőtt természetesen az emberek - számára létfontosságú anyagok (azaz a vitaminok) között. Nélkülözhetetlen antioxidáns, nyolc enzim működését segíti (Bővebben: Citrus, lóadagban, Magyar Narancs, 2009. január. 29.), mégsem tudjuk magunk előállítani, ezért kénytelenek vagyunk gondosan megválasztott táplálékkal, vagy ha végképp nem megy, pezsgőtablettákkal, pirulákkal, kapszulákkal magunkhoz venni. Jogos kérdés, hogy néhány szerencsétlen sorsú fajtársunkkal együtt miért nem bírunk önellátók lenni e fontos vitaminból - miként az is, miért éri be az ember kevesebb aszkorbinsavval, mint sok más főemlős.

A vitamin útja

Az élő szervezetek C-vitamin-szintézisének kialakulására természetesen csak hipotéziseink lehetnek, ám az evolúcióbiológusok több megfontolást érdemlő érvet is fel tudnak hozni álláspontjuk védelmében. Az egyik legelterjedtebb feltevés szerint az aszkorbinsavszintézis akkor lett létfontosságú, amikor úgy 500 millió évvel ezelőtt a növények elkezdtek alkalmazkodni a folyamok torkolatában, esetleg azok deltavidékén uralkodó speciális viszonyokhoz. Itt, az édes és a sós víz találkozása nyomán kialakult átmeneti környezetben jóval ritkábbak az antioxidatív (redukáló) tulajdonságú oldott ásványi anyagok, mint az élet forrásainak tartott sós tengerekben. További száz-kétszáz millió évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a növények, s velük az állatok, a folyótorkolatokat mintegy akklimatizációs hídfőként felhasználva elkezdhessék diadalmas előrenyomulásukat az édesvizű folyók mentén, illetve a szárazföldön. Igen ám, de ebben a súlyosan oxidatív környezetben - az erősen korrozív földi levegő közvetlen hatásának kitéve, kellően reduktív ásványi környezet híján - szükség volt valamiféle organikus védelemre. Az édesvizekben és a szárazföldi viszonyok között különösen a jódból szenvedtek hiányt, de kevés volt a szelén, a cink, a réz, a mangán és a vas is. Az evolúcióbiológiai hipotézis szerint eme hiányok ellensúlyozására kerültek használatba többek között a polifenolok, a karotinoidok, a tokoferolfélék - és persze az aszkorbinsav, valamint számos vitamintársa, valamennyiük saját gyártású verzióban. Az emlősöknél ráadásul - többek között a kollagéntermelésnél is - nélkülözhetetlen a C-vitamin jelenléte. Ezért is meglepő, hogy a főemlősök java (két alrendjük közül az egyik, a népesebb csoport tagjai) már viszonylag korán, a molekuláris óra vizsgálata alapján 63-58 millió évvel ezelőtt elvesztette képességét a C-vitamin gyártására. Egyszerűen hiányzik belőlünk a GULO rövidítésű enzim, mely (három másikkal együtt) nélkülözhetetlen a glükóz aszkorbinsavvá alakításához. Csekély vigasz számunkra, hogy sorsunkban osztozik több madárfaj, a denevérek java (a rovar- s az ezek után érthető okokból gyümölcsevő verziók), no meg az e tekintetben a gazdi kegyére utalt tengerimalacok.

Egyes, kissé túlfeszítettnek tűnő hipotézisek szerint a C-vitamin-termelés leállása (melynek okát nem ismerjük - tán túl sok volt a vitaminban is gazdag, naponta bezabált jóból?) idővel hozzájárult a főemlősök s végül az ember rohamos evolúciójához. Ennek azért ellentmondani látszik maga az evolúciós óra: az ember csak tízmillió évekkel a skorbutra való hajlam megjelenése után tűnik fel a Földön. Annál gyanúsabb párhuzam, hogy a főemlősök ahogy nem képesek C-vitamint gyártani, úgy nem bírják lebontani a szintén reduktív hatású húgysavat sem - nem lehetetlen, hogy a főemlősöknél a húgysav átvette az aszkorbinsav és sói némely biokémiai funkcióját.

Rum, lime

Világszerte sokan bírálják az emberek számára az illetékes egészségügyi szervek által megállapított, amúgy országról országra változó C-vitamin-beviteli szintet (nálunk alapesetben naponta 60 mg) arra hivatkozva, hogy sok más, hozzánk hasonlóan C-vitamin-defektes főemlős ennél sokszorta többet vesz magához. Igen ám, de egy először két évvel ezelőtt publikált kutatás (Naomi Taylor és munkatársai, Montpellier-i Egyetem) szerint valami más is lehet a háttérben. Ezek szerint néhány főemlős, közöttük az ember vörösvértestjei képesek arra, hogy felvegyék az aszkorbinsav már "elhasznált" oxidált formáját, a dehidro-aszkorbinsavat (DHA), amely a vörösvérsejteken belül visszaalakul az eredeti, hasznos, biokémiailag aktív L-aszkorbinsavvá, azaz C-vitaminná, ráadásul a véráram rögvest el is juttatja a szervezet bármely pontjára. Ez a mechanizmus lehetővé teszi a C-vitamin bizonyos fokú újrahasznosítását, ami takarékosabb gazdálkodást és akár napi minimális bevitelt is lehetővé tesz - tudjuk, a sarkkörön túl élő inuitok zöldség és gyümölcs híján frisshalhús- és nyersfókamáj-diétán is biztosítani tudják a szükséges napi aszkorbinsav-utánpótlást. De ha elég is a kevesebb, azt a bizonyos minimumot naponta tolni kell, különben jön a skorbut! A Churchillnek tulajdonított cinikus recepthez, mely szerint a brit tengerészeti tradíciót alapvetően három dolog jellemzi (a Pogues-album címében is megörökített Rum, Sodomy & The Lash - azaz rum, szodómia és a korbács), még egyet hozzátehetünk. A kötelezően a tengerészétrendbe illesztett olcsó C-vitamin-források (leggyakrabban a manapság más okból népszerű lime) is hozzájárultak az évszázadokig fennálló, ám mára tovatűnt brit tengeri hegemóniához.

Neked ajánljuk