Olajkatasztrófa a Mexikói-öbölben - Fekete, mély vízen

Tudomány

Az okozott gazdasági károk tekintetében is példátlan hatású lehet az amerikai partok előtt történt újabb olajkatasztrófa. Tragikus, de az eset korántsem egyedi - s műfajában aligha az utolsó.
Az okozott gazdasági károk tekintetében is példátlan hatású lehet az amerikai partok előtt történt újabb olajkatasztrófa. Tragikus, de az eset korántsem egyedi - s műfajában aligha az utolsó.

A katasztrófához vezető események kezdete április 20-ra nyúlik vissza: robbanás történt, majd tűz ütött ki a British Petroleum (BP) által bérelt és üzemeltetett, de egy másik cég, a Transocean Ltd. birtokában lévő Deepwater Horizon (bocsánat, de már ez a név is a B kategóriás, vízi szörnyes horrorokat idézi) úszó olajfúró tornyon. A szerkezetet hiába próbálták eloltani, így két nap múlva elsüllyedt. A katasztrófa közvetlen következményeként tizenegyen tűntek el (ők már aligha lehetnek életben), s hét embert szállítottak kórházba. Az olaj azóta megállíthatatlanul ömlik a Mexikói-öbölbe, rövid távon esély sincs arra, hogy valaki is megállítsa. Az utóbbi negyvenöt év nagyobb olajszennyeződéseinek listája baromi hosszú és elkeserítő: jellemző, hogy az Exxon Valdez tankhajó sokat emlegetett 1989-es hajótörése nem is fér fel a tizenötös toplistára, sajnos e mostani jóval esélyesebb.

Delta blues

A Deepwater Horizont pontosan azért építették kilenc évvel ezelőtt, hogy olyan mélységben keressen olajat, ahol még senki sem kutatott utána. A mobil, számítógép vezérelte, legújabb tervek szerint készült, félig a vízbe merülő fúróegység dolga annyi volt, hogy 1500 méterrel a tenger felszíne alatt kutasson a nafta után, amit azután már egy másik (direkt kitermelő) objektum fog a felszínre pumpálni. Nos, a környékbeli élővilág és emberi populáció vesztére a szuperfúró talált is olajat, a leendő olajkútba sikerült is belehelyezni (sőt belebetonozni) azt a csövet (burkolatot), amely az olaj leendő kitermelését segítette volna elő. A robbanás és a tűz nyomán elsüllyedő szerkezet eltörte a korábban lefektetett csövet, amelyből e pillanatban is megállíthatatlanul ömlik az olaj. A kút lezárását éppen az nehezíti meg, ami feltárásakor oly rendkívüli volt: a mélység. Lapzártakor éppen azt tervezgették, hogy valamiféle fedőt helyeznek a kútra, s ez alól szivattyúznák a felszínre az olajat - de hát ez is csak ideiglenes megoldás.

A műholdképek alapján nyilvánvaló, hogy az öböl felszínén folyamatosan növekszik az enyhén spirális szerkezetű, s már jelenleg is 9000 négyzetkilométernyi vízfelületet beborító folt. A kőolajfélék többnyire könnyebbek a víznél, és úsznak a felszínén - ha meg mégsem, akkor sem jobb a helyzet, hiszen így a tenger aljzatát szennyezik el. A folt mozgása és az öbölben uralkodó áramlások alapján nyilvánvaló, hogy a bűzös matéria el fogja érni az Egyesült Államok öböl menti partvidékét - mindenekelőtt a kiterjedt Mississippi-deltát. A környékbeli halászat már leállt, a rákász- és osztrigatelepeket nagy hirtelen lerabolták - a kieső termelés már magában is csapás, de ennél is nagyobb kataklizma lesz az élő környezet alig kalkulálható mértékű pusztulása.

A tökéletes gyilkos

A nyersolaj más kártékony, mérgező és pusztító hatású kémiai matériákkal szemben teljes mértékben a természet műve - az ember szerepe csupán annyi, hogy segít az olajnak kiszabadulni néha sok millió éves fogságából, az eddig az élővilágot tőle megvédő kőzetrétegek csapdájából. A nyersolaj felhasználása ezen túl már ízlés szerint történik: beszennyezhető vele a lelőhely közvetlen környéke (ez történik jelen esetben is), ám az óriás, ennek dacára módfelett törékeny, olajszállító tankerek távoli, olajkutat még sosem látott partokra nézve is veszélyesek. A nyersolajfélék sokban eltérőek lehetnek, de valamennyi olajféleséget összeköt két gyilkos tulajdonsága: utóbb ekként is használt összetevőinek hála kiváló szerves oldószer, és egyszerre sok létfontosságú belső szervet károsító méregkeverék. Az olaj mélyen átitatja a madarak tollazatát, amitől egyrészt megszűnik annak szigetelőképessége, ezáltal az állat könnyebben kihűl a vízben, s hirtelen meg kell küzdenie az addig barátságos vízi környezettel is (már nem tartja automatikusan a víz felszínén a felhajtóerő). Olajos szárnyakkal repülni sem lehet, ami megnehezíti a táplálékgyűjtést vagy éppen a ragadozóktól való menekülést (csekély vigasz, hogy az olajos madarakkal táplálkozó ragadozók csakhamar maguk is feldobják a talpukat). Ráadásul a madarak automatikusan tisztogatni próbálják testüket, ezáltal a tollukat borító kőolaj rögvest bekerül a szervezetükbe. Itt azután a kőolajban található igen bonyolult összetételű keverék roncsolja a vesét, rontja a májfunkciókat, és ingerli az emésztő- és bélrendszert. Ennek és az alultápláltságnak előbb-utóbb anyagcserezavar, kiszáradás, sőt a hormonális egyensúly felborulása lesz a következménye - a legtöbb, az olajba kényszerűen belefürdő madár elpusztul, hiába próbálnak lelkes önkéntesek (a tévében látott módon) letisztogatni néhány kiválasztott példányt. Persze az olaj nem csak a vízimadarakat pusztítja: megtizedelődik a halállomány, hullanak a hüllők és a gerinctelen lények, s a tapasztalatok szerint az olajszennyezésnek kitett vízi emlősök (például a szintén öböllakó bálnák, delfinek) is hasonlóan sérülékenyek az olajjal szemben, mint a madarak. (A környék sajátosságaiból fakadóan most az is kiderül, hogyan hat egy hamarosan bekövetkező parti olajszenynyezés például a deltavidék mississippialigátor-populációjára.)

Haj, olaj

A bekövetkező károk becsléséhez legalább sejtenünk kéne, hogy mennyi olaj ömölhet ki a sérült tenger alatti kútból, de jelenleg még ebben sem lehetünk biztosak. A British Petroleum által elsőként a felszín alá küldött távirányítású tengeralattjárók elsőre a sérülés mértékéről sem tudtak információt közölni - annyi azonban kiderült, hogy a pontosan ilyen rendkívüli esetekre rendszeresített automatikus elzáróegység nem működött a robbanáskor. Néhány oktalanul optimista, az olajkiömlés mértékét bagatellizáló kezdeti jelentés után kénytelenek voltak leszögezni, hogy a kútból másodpercenként 1,84 liter olaj ömlik ki. Azóta ez már a múlté: jelenlegi konzervatív hipotézisek (a NOAA, az USA szövetségi oceanográfiai és légkörkutató intézete) szerint immáron ennek ötszöröse, másodpercenként 9,2 liter, azaz naponta 790 ezer liter kőolaj ömlik az öbölbe. Vannak ennél vadabb spekulációk is (s azokat is tudósok készítik): egy floridai kutató szerint már 45 millió liter olaj ömölhetett ki. De mindezt persze megbecsülni is nehéz, elvégre odalenn nincs semmilyen mérce, amely rögzítené a kifolyt mennyiséget. Az áramlatok, s az uralkodó déli szél északra, majd kelet felé terjesztették ki az olajfoltot - sokat nem is kellett megtennie, elvégre a fúrótorony mindössze 66 kilométernyire volt a legközelebbi partoktól. (Jellemző, hogy a BP tavaly, a szövetségi bányászati szervhez benyújtott környezeti hatástanulmányában erre mint biztonságos távolságra hivatkozott.) Annyi bizonyos, hogy ha minden így megy, akkor a minimális becslést felhasználva kevesebb mint két hónap alatt több olaj folyhat ki, mint az Exxon Valdez tankhajó nevezetes 1989-es katasztrófája következtében (akkor több mint negyvenmillió liter jutott a tengerbe, majd az alaszkai partokra), azaz e mostani lehet minden idők legnagyobb amerikai olajkatasztrófája.

Ráadásul a "professzionális" olajkutató és -termelő cégek erőfeszítéseit eddig nem kísérte szerencse: a BP távvezérlésű tengeralattjáróinak nem sikerült elzárnia a kitörésgátlót, s bár elkezdődtek az előkészületek egy újabb, mentesítő kút fúrására (az olaj azután már ebből törhetne fel szabályozottan, míg a másik kitörési helyet eltömítenék), ez akár hónapokig eltarthat.

A kétségbeesett mentési kísérletek (pl. olajfoltok felgyújtása) mellett a hatóságok megpróbálják mechanikai eszközökkel korlátozni, hogy az olaj partot érjen, ráadásul különböző berendezésekkel szűrik, fölözik a tenger vizét. (E célból egy környezetvédő szervezet emberi hajat gyűjt fodrászszalonokból, hiszen az - remek adszorbensként - felszívja az olajat.) Az olajszennyezés ellen hagyományosan kémiai szerekkel is küzdenek: felületaktív mosóanyagokat küldenek a vízbe, melyekkel diszpergálják, eloszlatják az olajat - nem mellesleg a kisebb olajcsöppek ezt követően már kezelhetőbbek, szépen elsodródnak, vagy lesüllyednek a tengerfenékre, amivel mérgező hatásuk nem vész el, csupán a koncentráció csökken. Lehet használni biológiai metódusokat, "intelligens", az olajban található anyagok molekuláihoz kapcsolódó és lebontásukat segítő kémiai ágenseket, s persze ott vannak a már említett lefölöző, a vizet az olajtól szétválasztó berendezések, melyeket először az Exxon Valdez katasztrófája idején alkalmaztak e célra.

A BP elismerte felelősségét, s vállalta azt is, hogy megtéríti az okozott károkat - ne legyenek kétségeink, ezek mértékéről majd kiterjedt jogi procedúrák nyomán döntenek. Egyelőre annyi tudható, hogy a halászati ipart kb. 2,5 milliárd dollár kár éri, ehhez jön még az öböl menti turizmus csökkenése nyomán várható hárommilliárd dolláros bevételkiesés. A környezet, a part menti ökoszisztéma várható pusztulása felmérhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető. Az eset után az amerikai hatóságok egyelőre nem adnak ki újabb olajkutatási és -fúrási engedélyeket az öbölben, ráadásul a már működő fúró- és kitermelőegységek is szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak. De az esetnek lehetnek ennél messzebbre mutató következményei is: sokan ráébredhetnek, hogy szó szerint milyen "mocskos" iparág az olajkitermelés, mennyire sebezhető vele a természet, s ennek nyomán különösen a kontinentális selfek (a part menti, viszonylag sekélyebb vizek alatti zónák) megcsapolásával szemben nőhet meg az ellenállás. Az persze kérdéses, hogy legyőzheti-e bármi is az olaj iránti éhséget - amíg nem találunk más, kevésbé undorító üzemanyagot kedvelt járműveinkbe.

Neked ajánljuk