A közbűntényes vádakkal többször elítélt Nagy József 1956-ban részt vett a Köztársaság téri pártház október 30-i ostromában és az azt követő brutalitásban, majd a szovjet megszállók elleni szabadságharcban. 1957-ben a megtorló hatóságok őrizetébe került. Egy zárkaügynökkel tették közös cellába, aki gondosan feljegyezte szavait. A Magyar Narancs legfrissebb számában Eörsi László bevezetőjével és szöveggondozásában közöljük e kordokumentumokat. Íme, egy rövid részlet (szögletes zárójelben a történész megjegyzései).
„Én észrevettem, hogy egy ávinger százados [tévedés, ÁVH-s százados nem volt a védők között] jön be a csarnokba. A kurva anyja tudja, honnan keveredett oda. Én felkaptam a flintát, piff – és lefeküdt a csóró rögtön. Megnéztük, majd a srácok letakarták egy papírral a pacekját. A spiné (Bakosné) is most odajött, és együtt felmentünk az emeletre valami buga után nézni. Két pár boxcsizmát hoztam le, mondván, jó lesz az egyik a Zolinak. Amikor jöttünk le, a srácok kísérték már lefelé az ávingereket az épületből. Valahonnan a pincéből hozták a geciket, én is leugrottam, körülnéztem a pincében, egy-két civil muksó volt még ott. (Erről többet nem beszélt.) Közben az ávingereket a falhoz állították, és adj neki, bimm-bum. Buktak a csórók, mint a legyek. Adtunk nekik egy kis mazsolát. Közben a Zoli is visszajött, az épület elé érve elkezdett ordítani: degenerált ávósok! stb. és lövöldözni kezdett ő is.
Mikor egy civil muksót hoztak le a srácok, újra ott láttam a Zolit köztük, éppen agyalták a tagot. Azt mondták ott a srácok, hogy ez is ávós, nosza, adtam neki én is. A fasz tudja, lehet, hogy itt lett véres a flintám! [Erről a nyomozók tudomást szereztek] Mindenesetre én úgy mondtam Csongrádinak [Csongrádi József főhadnagy vizsgáló], hogy az a pali, amikor törölte az arcáról a vért, és a kezével lecsapdosta, akkor esett rá a vér a flintára meg a cipőmre.
Közben körülnéztem, hogy mit lehet bugázni. Feküdt ott egy kövér ávinger, klassz lapos óra volt a kezén, de nem mertem leszedni róla, mert féltem, hogy kiszúrja valaki, és agyonvernek. Ott találkoztam Sipőcczel. Ő látta a balhéimat. Attól tartok, hogy ha elkapják, akkor az bosszúból, mert Oroszlányban többször kiszúrtam vele, beköp mindent, és akkor hazavágnak. [A csendőrmúltú Sipőcz József, rabtársa volt, a Vajdahunyad utcai felkelők parancsnoka lett, emigrált.]
Különben a cafka [Bakosné] is sokat látott, neki mutattam valamit, ami miatt biztos, kinyírnának. (Arról nem beszélt, hogy mit mutatott.)
Megjegyzésem: kérdésemre, hogy ki látta, vagy kinek mondta el a Köztársaság téri balhékat, azt mondta: látott a Bakosné, Zoli, Sipőcz, Klauber. A Zoli [Galgóczi] testvéreinek meg elmondtam.”
A teljes írást a Magyar Narancs október 29-i lapszámában olvashatják. Az újságra itt lehet előfizetni.
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
