Régóta zajlik a sajátos biokémiai, mikrobiológiai fegyverkezési verseny a patogén kórokozók és az orvosok meg a gyógyszeripar között (Lásd: A szervezet még ellenáll, Magyar Narancs, 2010. szeptember 23.).
Gondok akkor is jelentkeznének, ha minden szereplő gondosan betartaná a szabályokat: az orvosok csak akkor írnának fel antibiotikumot, ha az indokolt, a beteg végigszedné a kúrára felírt gyógyszert, s a maradék pirulát nem dobná a szemétbe vagy a lefolyóba, és a gyártók a szigorú regulák betartásával állítanák elő a pirulákat, amelyeket senki sem használna állattenyésztési segédeszközként. Sajnos e feltételek közül egyik sem teljesül.
Lehet egy tablettával kevesebb?
Az ellenük bevetett kemikáliákkal szemben minimum az alkalmazásuk első percétől kezdve fejlesztik az ellenszert a baktériumok. A mechanizmust az evolúció szolgáltatja, s az erős szelekciós nyomás során sorra születnek meg azok az ellenálló törzsek, amelyek így vagy úgy, de képesek kicselezni a modern orvostudomány trükkjeit.
| ||
A baktériumok egy része képes volt átalakítani azon enzimjeit, amelyek az antibiotikumok célpontjául szolgálnak – ilyenek például a meticillin nevű erős antibiotikumra rezisztens Staphylococcus aureus (rettegett rövidítéssel MRSA) törzsek, vagy a végső mentsvárként alkalmazott erős antibiotikum vankomicinre immár érzéketlen Enterococcus-törzsek. A baktériumok néha meg tudják reformálni az anyagcseréjüket is, kihagyva, kikerülve azon epizódokat, amelyeket blokkolna a gyógyszer, vagy éppen képesek radikálisan lerövidíteni az antibiotikum tartózkodási idejét, gyorsan kipumpálva a gyógyszerhatóanyagot a sejtmembránon keresztül.
A legravaszabb és kifinomultabb versenyzők azonban magát a hatóanyagot támadják és dekonstruálják: például mert olyan béta-laktamáz-enzimet termelnek, amely képes deaktiválni, kikapcsolni a penicillint és más antimikrobiális szereket. Utóbbiakhoz tartozik két, a kórházi fertőzésekben is mind fontosabb szerephez jutó kórokozó, a tüdőt és a vesét megtámadó Pseudomonas aeruginosa és a legkülönbözőbb szerveket megbetegítő, az Irakban szolgáló amerikai katonák között is számos fertőzést okozó (ezért Iraqibacternek is becézett) Acinetobacter baumannii.
A világban évente 700 ezertől több millióig terjedhet azok száma, akik ilyen fertőzéseknek esnek áldozatul, és ez a szám 2050-ig meredeken emelkedhet. Még a fejlett egészségügyi hálózattal rendelkező Egyesült Államokban is évente 2 millióan szedhetnek össze olyan fertőzést, amelyet már a széleskörűen ellenálló kórokozók okoznak, és a betegek közül legalább 23 ezren emiatt halnak meg (hasonló mértékű az európai halálozás is).
A multirezisztens baktériumok folyamatos evolúciója számos forrásból táplálkozhat.
A higiéniával és egészségüggyel összefüggő legtöbb praxis előbb-utóbb kedvez az ellenálló baktériumok felbukkanásának, ahogy a nem végigvitt antibiotikum-kúra is régóta szerepel a felelősök között – elvégre ezeknél az apró patogéneknél tényleg értelmet nyer a mondás, miszerint ami nem öli meg őket teljesen, azaz nem irtja ki a teljes populációt, az csak erősebbé teszi az utódokat.
Ráadásul a védettség továbbadásában is ravasz metódusok állnak a rendelkezésükre: akár fajokon átívelő horizontális géntranszferrel is továbbadhatják egymásnak a védettséget biztosító molekuláris attribútumokat. A rezisztencia nem csupán azzal a szerrel szemben alakulhat ki, amellyel elégtelen koncentrációban bár, de találkoztak: a keresztrezisztencia révén a hasonló kémiai szerkezetű vagy mechanizmusú hatóanyagok is hatástalanná válhatnak.
| ||
Miközben számos országban maguk az orvosok is joggal vádolhatók azzal, hogy indokolatlanul írnak fel antibiotikumokat „egyszerű” vírusfertőzésekre, amikor még ki sem alakult bakteriális szövődmény, jól látható, hogy a baktériumok rezisztenciáját nem csak a gyógyító tevékenység segítheti. Bizony, a szokásos napi, néha kissé túlzásba vitt higiénia: a mosakodás, pláne az antibakteriális szerekkel végrehajtott sűrű tisztálkodás, a klórtartalmú fertőtlenítőkkel végzett felmosás, az alapos, szájvízzel is megtámogatott fogtisztítás, a dezodorok, bőrápoló krémek használata mind evolúciós nyomás alá helyezi a baktériumflóránkat. Míg a hasznos, bőrön vagy a szájüregben élő baktériumok között arat a halál, megerősödhetnek az opportunista patogének, s csak az alkalomra várnak, hogy megbetegíthessenek minket.
Az ellenálló kórokozók elszaporodásához persze különleges, számukra kedvező körülmények sem ártanak – például olyan zárt helyek, amelyek legyengült szervezetű bentlakóiból lesznek a fertőzések önkéntelen inkubátorai. Természetesen a kórházakat emlegetik első helyen; számos országban már a kórházi fertőzések körül is vita zajlik – Magyarországon sokáig nem is volt nyilvános ezek száma (lásd: A kosz és a kaszás, Magyar Narancs, 2016. március 3.). Ám még ma sem egyértelmű, hogy a kórházi halálozások hány százalékát okozza (vagy járul hozzá) egy-egy ott összeszedett, mondjuk, nyílt seben át fertőző MRSA-törzs okozta megbetegedés vagy egy Clostridium difficile okozta bélfertőzés.
Szabadtéri színpad
Az ellenálló baktériumok keltetői között természetesen nem csak a kórházak bukkannak fel: a multireziszens tbc-kórokozók inkubációjában például kulcsfontosságú szerepet játszanak az orosz börtönök. Egyes becslések szerint az orosz börtönvilág egymillió bentlakójának egytizedében már kialakult a tbc, gyakorta annak nem kezelhető változata.
De nem kell e zárt világban maradnunk, ha az ellenálló baktériumok forrását keressük: ott van maga a természet is, melynek evolúciós boszorkánykonyhájában már azelőtt megjelent az antibiotikum-rezisztencia, mielőtt tömegesen alkalmazni kezdtük volna a penicillint és társait. Legalábbis erre mutat, hogy már az 1950-es évek elején is találtak a penicillinnek ellenálló törzseket, és a védekezésükben kulcsfontosságú penicillinázenzimet kimutatták olyan Bacillus-endospórákban, amelyek a British Museumban őrzött, 1689 óta tartósított növények gyökérlabdáiban maradtak fenn.
| ||
Az persze természetes, hogy a szemétre került, lefolyóba jutott vagy éppen a vizelettel, széklettel a csatornarendszerben kikötő antibiotikumok segíthetik a természet laborjának eredményesebb működését. Még gyakrabban kerül a vádlottak padjára az a gyakorlat, amelynek során a fejlett és kevésbé fejlett országok állattartói kis dózisú antibiotikum-kezeléssel biztosítják haszonállataik kívánt ütemű fejlődését és töretlen egészségét.
De mind több gyanú övezi a gyógyszergyárak gyakorlatát is – különös tekintettel a harmadik világba kihelyezett termelés esetén, ahol a lazább ellenőrzési praxis nyomán sokszor kontrollálatlanul kerülhet a természetbe egyebek mellett antibiotikum-gyártási maradékkal szennyezett víz is.
Indiát különösen gyakran emlegetik, mint afféle gyógyszergyártási állatorvosi lovat: legutóbb a Le Monde egyik riportja kavart hullámokat, amelyben azt állították, hogy a dél-indiai Haidarábád körüli gyógyszergyárak tömegesen eresztik a szabadba a gyártási melléktermékeket, és emiatt az Európában szokásos antibiotikum-koncentráció százezerszerese is előfordulhat a szabad vizekben. Ez pedig természetesen kedvezhet a multirezisztens baktériumtörzsek kialakulásának is – hogy mást ne mondjunk, 2011-ben már Újdelhi ivóvízhálózatában is kimutatták az NDM-1 (neve az indiai hatóságok tiltakozása dacára tartalmazza Újdelhi rövidítését) ellenálló képességet növelő enzimmel ellátott Klebsiella pneumoniae és Escherichia coli baktériumtörzseket. Ez a rendkívül hatásos enzim szintén képes terjedni rokonságban nem álló baktériumok között is.
Nyálában az orvosság
Miközben a mikrobák rendületlenül növelik saját fegyverzetüket, a gyógyszeripar jelentősen lemaradt ebben a versenyben. A hatósági szabályozás miatt csak viszonylag nyomott áron forgalmazható antibiotikumok kevesebb haszonnal kecsegtetnek, mint más termékek. Ráadásul egy-egy ígéretes hatóanyag kifejlesztéséhez, teszteléséhez, bevezetéséhez hosszú évekre vagy akár évtizedekre van szükség – míg az evolúciós mechanizmus, a természetes szelekció ennél gyorsabb ütemben állítja elő a versenyképes kórokozókat.
| ||
Gond az is, hogy a gyártók kellő érdekeltsége híján sokfelé már a régen piacra került, hatékony gyógyszerekből is hiány mutatkozik; emiatt a gyógyszerek kevésbé széles és hatékony körét alkalmazzák, és ez megint csak gyorsíthatja a rezisztencia kialakulását. Nem túl biztató fejlemény, hogy viszonylag csekély számban találtak, illetve szintetizáltak új, a bevezetéstől még messze járó gyógyszermolekulákat. Így a kutatók kétségbeesésükben már olyan példamutatóan működő fajokat vizsgálnak, mint a komodói varánusz, mert ezt a hüllőt notóriusan dögevő életmódja dacára sem fertőzik meg holmi multidrogrezisztens baktériumok.
