Szombattól megünneplik Európa legnagyobb macskáját

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. március 25.

Tudomány

Ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal ünneplik szombattól az év emlősének választott hiúzt országszerte. A programsorozat hivatalos megnyitóját szombaton a Természettudományi Múzeumban tartják.

Az Agrárminisztérium természetmegőrzési főosztálya, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső program a hiúzt választotta 2019-ben az Év Emlősének, ezért egész évben számos rendezvény, pályázat és kulturális program népszerűsíti Európa legnagyobb testű macskáját – idézi fel a múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye.

Szombaton filmvetítéssel, előadással, Gryllus Vilmos-koncerttel és játékkal várják az érdeklődőket, valamint sor kerül a természetvédelmi nagykövet díj átadására is. Az év folyamán akadály- és futóversenyt, majd nagyragadozó szakmai workshopot is rendeznek, a rendezvénysorozatot pedig a kétnapos Hiúz Gála és Forgatag zárja novemberben.

A programokról, pályázatokról és egyéb hiúzos érdekességekről a Vadonleső Program honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. Az európai hiúzállomány nagyságát a szakértők 9000-10000 egyedre becsülik, ebből a Kárpátok vonulatai mintegy 2300-2400 példánynak adnak otthont.

Ritkaságának egyik oka, hogy a hiúz ragaszkodik a zavartalan, sűrű és idős erdőkhöz. Az olyan koreloszlással, lomb- és cserjeszerkezettel rendelkező nagy kiterjedésű erdőség, ahol ezt a fajta nyugalmat, biztonságot megtalálja az állat, nemcsak Magyarországon, de a Kápátok hegyláncain is egyre kevesebb.

A szaporodási és kölyöknevelési időszakban gyakori hajtóvadászatok vagy az intenzív erdőművelés megzavarhatja és elriaszthatja ezeket a rejtett életmódot élő, óvatos ragadozókat. Az átlagosan 20-30 kilogrammos kifejlett hiúz szigorúan területtartó és magányosan él, kerüli az ember lakta területeket. Az idén 10. jubileumát ünneplő Vadonleső Program immár hatodik alkalommal nevezi meg az Év Emlősét. A keleti sün, az ürge, a denevérek, a mogyorós pele és a földikutya fajok után esett idén a hiúzra a választás. (MTI)

Az év madara: a gólyatöcs

A gulipánt és a nagy pólingot utasította maga mögé. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az "Év madara" akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán, ismét a lakosság választhatott három faj - gólyatöcs, gulipán, nagy póling közül.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.