cyberhírek

  • Narancs
  • 2005. július 7.

Tudomány

cyberhírek
Játék rakéta Negyven dollárért csúcstechnológiát, hidrogénmeghajtású játék rakétát árul az innovatív modellrepülőiről ismert gyártó, az Estes Rockets. A gyártó tíz éven felülieknek ajánlja a játékot, amihez négypontos biztonsági ellenőrzőrendszer és távirányító is tartozik.

Cigányirtó játék A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az Oláh Action játékkal kapcsolatban indított nyomozást, mivel az az "uszítás fogalomkörébe nem illeszthető". A nyomozást megszüntető határozat ellen a Romnet-Média Alapítvány panaszszal kíván élni.

Kvantumszámítógép Jelentős támogatást kapott a HP az amerikai védelmi minisztériumtól, hogy megépíthesse kvantumszámítógépének működő prototípusát. Szakértők szerint még több mint egy évtizedet kell várnunk a működő kvantumszámítógépek megjelenésére.

Fordított üvegházhatás A Föld klímája az eddig feltételezettnél gyorsabban és erősebben melegedhet - állítja egy német-angol kutatócsoport. Klímamodelljük szerint a levegő aeroszoltartalmának csökkenése, vagyis a levegőminőség javítása a korábbi eredményekkel ellentétben nem mérsékli, hanem erősíti a klímaváltozást.

Ingyentelefon A Skype és más internetes telefontársaságok sikere nyomán most egy svájci cég próbálja megszorongatni a telkó-kat a VoipBuster nevű internetes kliensprogrammal, amivel a magyar vezetékes számok is ingyen hív-hatók.

Buta Windows Olcsó, egyszerűsített Windows XP-vel szeretné meghódítani a szoftverkalózkodás sújtotta latin-amerikaiakat a Microsoft. A Microsoft Windows XP Starter Edition az alacsony jövedelmű, számítógépezéssel ismerkedő rétegeket célozza meg.

Fúziós reaktor A múlt héten eldőlt a hosszú ideje tartó vita: Franciaországban épülhet fel a világ legnagyobb kísérleti fúziós reaktora. Ha a kísérlet sikeres lesz, 2035 után fúziós erőművek épülhetnek, amelyek megoldhatják az emberiség energiaproblémáit.

Civilek fejtik a CIA-szobrot Professzionális kódfejtők és amatőrök tizenöt éve próbálják megfejteni a CIA Langleyben álló főhadiszállásának egyik szabadtéri szobrát. A több ezer karakterből álló Kryptos iránt azt követően lángolt fel ismét az érdeklődés, hogy Dan Brown Da Vinci-kód című botránykönyve borítóján állítólag rejtett utalás található a kódra - adta hírül az Index a Guardian nyomán. A hivatásos kódfejtők ablakaiból is jól látható alkotás Jim Sanborn munkája, aki 1989-ben, a CIA akkori igazgatójának felkérésére az egyik hivatásos kódfejtővel, Ed Scheidttal közösen tervezte a titkos szobrot. Sanborn most amiatt aggódik, hogy Brown könyvének vallási és spirituális felhangjai árthatnak szobrának, illetve magánéletének. A hatalmas, S alakban hajlott tekercs mellett a szobor része egy kőből faragott fa, egy medence és több olyan szikladarab, amelyekre Morse-kódrészleteket és egy iránytű sziluettjét vésték. A CIA igazgatója a szobor elkészültekor egy lezárt borítékban megkapta a megfejtést, ám az alkotók sem gondolták, hogy a világ legjobb kódfejtői ilyen sokáig nem boldogulnak a rejtett üzenettel. Az első három szakasz feltörése nyolc évig tartott David Stein CIA-tisztnek, mivel azonban ő a CIA kötelékébe tartozott, titokban tartotta a megoldást. Tőle függet-lenül fejtette meg a kódolt szöveget Jim Gillogly kali-forniai informatikus, aki 1999-ben publikálta az első három szakaszt. A negyedik szakaszt viszont még senkinek sem sikerült dekódolnia. A teljes szöveg egy olyan hely koordinátáit hordozza, amely a CIA területén van, és feltehetően elástak oda valamit.

Britney a legjobb vírushordozó Britney Spearsre hivatkoznak a legszívesebben azok a számítógépes vírusokat terjesztő gonosztevők, akik a mit sem sejtő hírességek népszerűségét kihasználva e-mailben próbálnak rosszindulatú programot telepíteni mit sem sejtő áldozataik komputereire - adta hírül az Index. A spanyolországi székhelyű, 1990-ben alapított Panda Software biztonsági cég hét év adatait fésülte át, hogy kiderítse, melyik híresség nevével hány vírus terjedt a vizsgált időszakban. Meglepetésre Britney még a Microsoft-vezér Bill Gatest és Uszáma bin Ládint is megelőzte a tízes listán. Utoljára a Michael Jackson-per ítélethirdetése előtt indult útjára e-mailes celebvírus. A jelenség itthon sem ismeretlen, hiszen 2003-ban a hazai pornóipar büszkeségét, Maya Goldot ábrázoló képernyővédőt ígértek egy vírus terjesztői.

A Panda Software tízes toplistája

1. Britney Spears

2. Bill Gates

3. Jennifer Lopez

4. Shakira

5. Uszáma bin Ládin

6. Michael Jackson

7. Bill Clinton

8. Anna Kurnyikova

9. Paris Hilton

10. Pamela Anderson

Ámokfutó robot Menekülésre késztetett egy orvost és egy beteget Waldo, a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i kórházának gyógyszerosztó robotja, írta az Index a San Francisco Chronicle nyomán. A kerekeken guruló, televíziós készülék nagyságú Waldónak két társával, Elvisszel és Lisa Marie-vel együtt az a dolga, hogy a kórházban emeletről emeletre járva kiossza a gyógyszert a nővéreknek, azután pedig visszatérjen az alagsorba, és új készleteket vegyen magához. Ezúttal azonban Waldo egész egyszerűen elrobogott a gyógyszerszoba mellett, és berobogott az onkológiára, ahol éppen egy orvos vizsgálta páciensét. A páros annyira megrémült az ámokfutó robottól, hogy kimenekült a helyiségből. A kórház szóvivője elismerte, hogy a robot rossz helyre tévedt, és hozzátette: "Technikus munkatársainknak meg kell majd vizsgálniuk a dolgot."

Telibe találták az üstököst A terveknek megfelelően hétfő reggel becsapódott a 6 kilométer átmérőjű Tempel-1 üstökös magjába a Deep Impact amerikai űrszonda. A Földtől 133 millió kilométerre a szonda két részre vált, és az Impactor (Becsapódó) mosógép méretű, 370 kilogramm tömegű egysége óránkénti 37 ezer kilométeres sebességgel telibe találta az üstökösmagot, míg a másik szerkezeti elem, a Flyby (Elrepülő) folytatta útját, miközben fényképezte társa kamikazemanőverét. Egy fényképen, amelyet a Flyby 500 kilométerre az üstökösről készített, jól kivehető a karambol okozta kúp alakú bemélyedés, valamint az ütközés kialakította porfelhő. Az üstökösmag anyagmintájának vizsgálatával arra a kérdésre keresik a választ a kutatók, hogy milyen körülmények között alakulhatott ki 4,5 milliárd éve a Naprendszer.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”