cyberhírek

  • .
  • 2009. augusztus 6.

Tudomány

Játékfüggőség Újfajta módszerrel kísérletezik brit pszichiáterek egy csoportja, akik a World of Warcraft nevű virtuális világba belépve próbálják gyógyítani a játékfüggőségben szenvedő pácienseiket. Játéktilalom A kínai internetcenzúra a vallási, politikai és szex témájú weboldalak után az online játékokra is lesújtott. Betiltották azokat a számítógépes játékokat, amelyek szervezett bűnözéssel, maffiával, utcai bandákkal kapcsolatosak. Robottűzoltók A Quinetiq hadiipari cég és a londoni tűzoltóság bemutatta azt a négy robotból álló csapatot, amely a tűzoltók munkáját fogja majd segíteni.
A robotok fejlesztése két évvel ezelőtt kezdődött el, idén eddig tíz tűzesetben vetették be őket élesben.

Vonalkód Amerikai mérnökök olyan azonosító rendszert alkottak, amely hosszú távon a vonalkód működőképes alternatívája lehet. A bokode nevű technológia kis helyen tárol sok adatot, amit messziről le lehet olvasni.

Sokkoló Három embert is le lehet taglózni újratöltés nélkül a Taser nevű elektromos sokkoló új generációs változatával, míg az előzőt minden lövés után fel kellett tölteni. Az Amnesty International szerint az USA-ban idén eddig két kiskorút öltek meg Taserrel, 2001 óta pedig már 351 halálesetet okoztak vele.

Császármetszés Több mint ötvenezer szülés kiértékelése után a genfi egyetem kutatói arra jöttek rá, hogy a császármetszés megkétszerezi a csecsemő halálának esélyét. Ennek okát a kutatók a császármetszések előre hozott időpontjában látják.

Új vírus Új HIV-vírustörzset találtak, amit nem mutat ki biztonságosan a hagyományos AIDS-teszt. A kutatók szerint az új vírus a gorilláknál ismert SIV vírushoz hasonlít, míg az eddig ismert a csimpánzokéból mutálódott.

Titkosított műholdfelvételek Az északi-sarkvidéki jégtakaró összehúzódásának látványos illusztrációját jelentő képpárt tett közzé az Amerikai Geológiai Szolgálat (U. S. Geological Survey, USGS). A felvételeket szigorú titkosítás védte a Bush-adminisztráció idején, amit az elmúlt héten oldott föl a Fehér Ház - adta hírül az [origo]. A két felvétel az év ugyanazon szakában, júliusban mutatja a Csukcs-tenger partján fekvő Barrow alaszkai kikötővárost. A 2006-os felvételen a part mentén igen keskeny sávban látunk csak nyílt vízfelületet, amelyet még ott is jégtáblák pettyeznek. Egy évvel később ugyanazon a területen egyáltalán nem látunk sem fagyott tengerrészt, sem pedig úszó jeget. A Geológiai Szolgálat szerint 50 éven belül a jegesmedvék kétharmada eltűnhet a Földről az északi sarkvidéki jégtakaró vékonyodása következtében.

Fájlcsereháború 675 ezer dolláros, azaz 126 millió forintos büntetést kapott egy fájlcserélő-felhasználó az Egyesült Államokban. A szövetségi bíróság bűnösnek találta Joel Tenenbaumot a szerzői jogok megsértésében, és minden egyes interneten megosztott dalért 22 500 dolláros büntetést kell kifizetnie. A vádlott 1999 óta többféle fájlcserélő programot használt; a Napster, a Kazaa, az AudioGalaxy és az iMesh is futott a számítógépén. Tenenbaum a második ember, akit az USA-ban fájlcserélés miatt elítéltek, Jammie Thomas-Rasset dalonként 80 000 dolláros büntetést kapott, ami 24 megosztott dallal összesen 1,92 millió dollárt jelent. A kiadók további 18 ezer felhasználóról gyűjtöttek hasonló adatokat. Ezzel egy időben egy amszterdami bíróság úgy döntött, hogy a Pirate Bay fájlcsereközpont szervereit Hollandiából elérhetetlenné kell tenni. A holland közös jogkezelők nyomására született döntés miatt túlterheléses támadás indult a holland kalózellenes szövetség (BREIN) weboldala ellen.

Kiszáradhat a Colorado Kiszáradás fenyegeti az USA nyugati részének ütőerét, a Grand Canyonban kanyargó Colorado folyót. A Colorado folyó több mint 2300 kilométeres útja során 30 millió embert lát el ivóvízzel, és öntözésre is intenzíven használják. 2000-ben a folyó által táplált víztározók 95 százalékig voltak tele. 2009-re ez az arány 59 százalékra csökkent. Ha az éghajlatváltozás tíz százalékkal csökkenti a Colorado folyó átlagos vízhozamát, mint ahogyan néhány tanulmány jósolja, akkor 25 százaléknál is nagyobb az esélye annak, hogy 2057-re teljesen kimerüljenek a víztározók. Ha az éghajlatváltozás 20 százalékos csökkenést eredményez, akkor 50 százaléknál is nagyobb lesz az esély. Átlagolva az éghajlatváltozás okozta száradás csaknem tízszer nagyobb veszélyt jelent a vízkészletekre, mint a lakossági fogyasztás okozta nyomás egymagában.

Orwell és az Amazon Július végén a felhasználók értesítése nélkül, távirányítással törölte az összes elektronikus könyvolvasóról George Orwell két klasszikus művét, az Állatfarmot és az 1984-et az Amazon online könyváruház. Az Amazon szerint az e-könyveket egy olyan cég értékesítette az online könyváruház felületein, amely nem rendelkezik a jogokkal, ezért törölték az illegális másolatokat, a vásárlóknak pedig visszafizették e könyvek árát. Az Amazon már korábban is kénytelen volt kalózkiadványokat törölni a kínálatából, most azonban egy felháborodott felhasználó beperelte a céget.

Büntethető az adatkereskedelem Az adatvédelmi biztos kezdeményezésére a büntető törvénykönyv augusztus 10-étől hatályba lépő módosítása a jogtalan haszonszerzési célból való adatkezelést bűncselekménynek minősíti. A törvénymódosítással lehetővé válik a felelősségre vonás olyan esetekben, amikor kéretlen üzenetekben kínálnak megvételre jogtalanul összeállított, e-mail címeket, elérhetőségeket, személyes adatokat tartalmazó adatbázisokat a küldők. Bűncselekménynek minősül az illegálisan összeállított, kimondottan marketingcélú adatbázisok, listák birtoklása, fejlesztése, kereskedelme és küldése is. A megvételre felajánlott adatbázisok általában több száz vagy ezer személy nevét, elérhetőségét és egyéb személyes adatait tartalmazzák, felhasználásuk jogellenes az érintettek hozzájárulása nélkül.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.