Amikor 2001 októberében Steve Jobs, a legendás Apple-guru bemutatta az iPod fantázianevű hordozható zenelejátszó 400 dolláros, első generációs verzióját, senki nem gondolta, hogy ez az érdekes kütyü átalakítja a digitális zenei piacot. Eddig 22 milliót adtak el belőle, kulturális ikonná, státusszimbólummá vált, embert is öltek érte.
A Gucci cég Pod-tokot készített, ami drágább magánál az eszköznél, a New York-i rendőrség pedig azt javasolja a tulajdonosoknak: cseréljék le a könnyen felismerhető fehér fülhallgatójukat egy jellegtelenebbre, annyira megszaporodtak ugyanis a metróvonalakon az iPod-lopások és a tulajdonosok elleni erőszakos támadások. A podszterek persze nem nagyon fogadják meg ezeket a tanácsokat, pedig a hisztéria már halálos áldozatot is követelt: nyáron Brooklynban tizenéves fiatalok késszúrásokkal megölték a 15 éves Christopher Rose-t a Podjáért folytatott dulakodásban.
Bármekkora sértésnek érzi is a büszke tulajdonos, de játékszere csupán egy merevlemezes, digi-tális, hordozható zenelejátszó, ráadásul nem is az Apple koncepciója alapján készült. Tony Fadell mérnök előbb a Philipsnél és a RealNetworksnél házalt az ötletével, mielőtt Jobséknál kötött ki. Az eredmény az elöl hófehér, hátul ezüstszínű, régi idők cigarettatárcáit megidéző Pod lett, pici, lebegő merevlemezzel, akkumulátorral, processzorokkal, egy kis elektronikával, LCD-panellel. Adjunk még ehhez egy számítógépről rendkívül gyors letöltést biztosító interfészt, operációs rendszert, navigációs kereket (click wheel), melynek segítségével egy ujjal minden funkciót elvégezhetünk, rafináltan egyszerű formatervezést egy téglalappal, amiben van egy négyzet alapú kijelző, alatta meg a kerék, jellegzetes, fehér fülhallgatókat, és íme, az elegáns szuperkütyü, amit mintha nem is emberi kéz, hanem az "evolúció" tervezett volna.
Mit tud ma egy Pod?
Egy gigabájtnyi tár alapformátumban kétszázötven négyperces számot tárolni, a 60 GB-os "nagy testvér" tehát mintegy 15 000 dalt. Az iTunes zenetárprogram és a 2003 elején induló iTunes-zenebolt révén a felhasználók 99 centért tölthetnek le számokat, és persze ezzel a szoftverrel a meglévő CD-ket is lehet digitalizálni és bevinni az iPodba. A digitális zeneletöltések révén az Apple máig behozhatatlan előnyre tett szert. A színes kijelzős, videokimenettel rendelkező, negyedik generációs, fotók tárolására és megmutatására is képes 60 GB-os iPod-kábellel tévére (képernyőre) köthető, és a fotók háttérzene kíséretében is nézhetők. A meglévő PDA-funkciók (lásd PDA és Pocket PC című keretes írásunkat) közé tartoznak a jegyzetek, a naptár és a kontaktok. Létezik különálló, Linux alapú grafikus kezelői felület a Pod első három generációjához, ami installálható az alap operációs rendszer mellett, ez a Podzilla, ebben többek között szövegszerkesztő, rajzolóprogram, számológép és néhány játék is található.
A Pod kulturális ikonná, státusszimbólummá válását kifejezetten elősegítik és mutatják a kiegészítők, melyekből becslések szerint jelenleg majdnem 1500 létezik, hasznostól és ötletestől az egészen elképesztőkig és butákig. Van például beépített mikrofonnal rendelkező digitális hangrögzítő, különféle drót nélküli megoldások, számtalan lehetőség, amelynek révén autónkban 3-4 CD helyett számok ezrei közül válogathatunk. Van FM rádiós átalakító is hozzá, ennek segítségével pár méteres körzeten belül autórádióba, ősöreg, nagyszülők által használt asztali rádiókba, kiszuperált hifitornyokba csempészhetjük be a digitális korszakot. (Az FM-átalakító európai forgalmazásával akadnak gondok, ugyanis egy ilyen pici, Pod fejébe csapható szerkentyű rádióadónak minősül.) "Úgy kéne engedélyt kérni hozzá, mint a közszolgálati rádiónak - mondja hangrögzítős Podunkba Emanuele Massimo, az Apple Hungary IMC fiatal és rendkívül köz-vetlen vezetője hibátlan magyarsággal. - A legnépszerűbb kiegészítő egyben a legbutább is: tavaly karácsonykor dobták piacra azt a fejrész nélküli zoknikollekciót, amit az iPodra húzva tokként használhatunk. De van például olyan babarugdalódzó, amire navigációs kereket (click wheel) rajzoltak."
A technológiafetisizáló Pod-rajongók álma természetesen a filmnézésre is alkalmas Pod lenne, mert ennek lennének az univerzális, hordozható multimediális zene/kép/mozgókép lejátszására alkalmas kütyütől elvárható tulajdonságai.
Ha már a CD-ket elfelejtettük,
logikus lenne megszabadulni a DVD-lemezektől is, a funkciók pedig egy eszközben egyesülhetnének. A videokimenet már a mostani Podokon is ott van, jóllehet igen sokat kellene még fejleszteni a jelenlegi processzorokon, elektronikán ahhoz, hogy számítógép közvetítése nélkül, egy Podból mehessen a jel a projektorba. Emanuele Massimo nem nagyon hisz a 2 inches képernyő videolejátszásra való alkalmasságában, és bár a dolgot már régóta szellőztetik, a szeptember 7-én, San Franciscó-ban megtartott sajtótájékoztatón a várakozásokkal ellentétben nem a filmlejátszós Podot mutatták be, így ez a terv most úgy tűnik, lekerült egy időre a napirendről.
A Pod ennek ellenére fontos szereplő lehet az univerzális, hordozható személyi számítógép/telefon/web/mail/kamera/zene funkciót egyesítő eszközért folyó versenyben, bár a konvergencia kapcsán a másik két fejlesztési irány - az okos telefonok és PDA-k (Personal Digital Assistant), zsebszámítógépek (pocket PC) - jobb pozí-cióban vannak. Noha a Pod saját operációs rendszerrel bíró, programozható, továbbépíthető platform, és várhatóan egyre több funkció és egyre több technológia integrálódik benne, léteznek fix ergonómiai határok, például a képernyő mérete. Ráadásul a PDA-hoz hasonlóvá válásnak technikai és anyagi (ki venne meg egy Podot egy laptop áráért?) korlátai vannak, sőt nincs billentyűzet, közvetlen szövegbeviteli eszköz sem hozzá.
Az iPod kulturális ikon voltának sok jele van, és ezek a "podoszféra" terjedésével egyre erőteljesebbé válnak: izmos felhasználói és részben fejlesztői szubkultúra épült ki az elmúlt években (például a www.ipodlounge.com), sőt van olyan elmebeteg podszter, aki a saját Podja nevében blogol (attacs.freeblog.hu). A digitális rádiózás kapcsán pedig az iPodról nevezték el a nem egészen egyéves múltra visszatekintő podcastingot, ami a netes blogműfaj és a rádiós broadcasting (műsorszórás) házasságának tekinthető. A podcasting saját igény szerinti, alacsony költségű, szabályozásmentes amatőr rádiózásnak indult, segítségével egy bármilyen módon elkészített és digitális formátumba átvitt hanganyagot (általában mp3 állomány) lehet elérhetővé tenni bárki számára úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag újdonságait tartalmazó, eddig nagyrészt híroldalak által használt RSS (Really Simple Syndication) feedre. Ennek az ügyfélprogramnak a segítségével ha új epizód, új hanganyag jelenik meg ezeken a csatornákon, az önműködően letöltődik a számítógépre, és szinkronizálódik a Podra is, így az új hanganyag bárhol és bármikor hallgatható, mint egy saját igény szerint összeállított rádióadás. Az iTunes új, 4.9 változatába épített új szolgáltatásokkal minden felhasználó számára hozzáférhetővé teszi a Podcast-adásokat. Amatőr rádiósoknak hatalmas lehetőség ez, hiszen nem kell FM adófrekvenciát kérni és fizetni, de egyre több hagyományos médiaszereplő is beindí-totta a maga podcastját, például a CNN, az NBC, a BBC és a Newsweek is, ami a műfaj amatőr bájának elvesztéséhez, hosszabb távon pedig kommercializálódásához és túlszabályozásához vezethet.
Sok jel mutat arra, hogy a Pod használata átalakítja a zenehallgatási szokásokat: a több ezer szám tárolására és egyvégtében történő lejátszására való lehetőség egyrészt sokszorosára növeli azt a zenei kínálatot, amiből a hallgató választhat, sőt az ingázó (shuffle) üzemmód révén radikális eklekti-kához vezet, egymás mellé kerülhet Beethoven, a The Gorillaz és a Klezmatics.
Ugyanakkor a zenehallgatás alapegysége nem az album, hanem maga a szám, az egyszerre végighallgatható zeneszekvencia. Persze az sem igaz, hogy a menüben szereplő playlisteken különálló számokra esik szét minden, szerző, album, műfaj, megmarad az ezek szerinti válogatás lehetősége, de alapvetően a mindenre nyitott és minden keretet szétfeszíteni képes, szám szerinti zenehallgatás érvényesül.
A Pod-kultusz
konceptualizálására már több kísérlet született: Markus Giesler, a torontói York Egyetem marketingprofesszora Pod-használók szokásait és beszámolóit vizsgálva megalkotta az ún. technotranszcendencia fogalmát. Fanatikus podszterek sokszor a testük kiterjesztéseként érzékelik az állandóan a közelükben, sokszor a testükre rögzített Podjukat, nem egyszerű mp3 lejátszónak. Kütyüjük kiterjesztett memóriaként szolgál, legfontosabb fájljaikat, leveleiket tartalmazza, naptárt, ismerőseik adatait, rögzített hanganyagaikat. Giesler szerint a Podhoz hasonló szerkentyűk a sci-fi irodalom fikcióiból a piac termékeivé válva az egyszerű vásárlókat a "technotranszcendencia" folyamata révén kiborg fogyasztókká teszik. Az összeolvadást elősegíti például az a marketingfogás, hogy lézerrel belegravíroztathatják nevüket, e-mail címüket, telefonszámukat a készülékbe, miközben az álmodozásra különösen hajlamos Pod-tulajdonosnak a következő megvalósítható és kevésbé reális fejlesztési ötletek jutnak még eszébe: a jegyzetekbe elektronikus könyv formátumban be lehetne linkelni betűnként egy szótárat vagy éppen laptopunkhoz egérnek használni a navigációs kereket. A Pod használója identitása részének fogja fel eszközét, és elmondhatja magáról, hogy "a Podom én magam vagyok".
A Pod a magyar piacon viszonylag későn jelent meg, 2004 januárjában szórványosan, de komolyabban csak szeptember-októberben kezdték el a forgalmazást, jelenleg kb. 1000 darabot vásárolnak meg havonta. A Podok ellenértéke itthon a nyugat-európai áraknál 19-20 százalékkal, az amerikaiaknál 35-40 százalékkal nagyobb, vagyis Magyarországon még inkább a tehetősek vagy a külföldön sokat vásárlók játékszere. "A forgalmi adók és szerzői jogdíjak miatti magas itthoni ár meglepő és érthetetlen, mert Magyarországon még nincs olyan érett piac és annyi tőkeerős fogyasztó, mint mondjuk az USA-ban, Japánban vagy Németországban" - mondja Emanuele Massimo. A PDA, a Personal Digital Assistant (kb. személyes digitális titkár) rövidítése, hordozható, kézi eszköz, mai formái eredetileg különböző személyi menedzserkalkulátorokból alakultak ki. Az alapfunkciókhoz többek között az óra, adatbázis, címlista, feladatlista, emlékeztető, számológép tartozik. A kifejezést először az Apple Newton nevű termékére alkalmazták 1992-ben. A PDA-kon többféle operációs rendszer működik, pl. Palm OS, Windows Mobile, Blackberry, Linux. A Pocket PC maroknyi méretű zsebszámítógép, melyen általában a Windows Mobile operációs rendszer fut, és a mai csúcsmodellek általában tudják már a legtöbb dolgot, amit egy asztali gép vagy laptop tud, sokszor mobiltelefonként, kameraként is használhatóak. A kétféle eszköz közötti különbség inkább a fejlesztési háttérből, a történetből adódik, amúgy sokszor felcserélhető a két fogalom. A zsebszámítógép a személyi számítógépekből fejlődött ki.
