Dzseki és London - Wasárnapi Művész Piac

  • Bogár Zsolt
  • 2006. július 20.

Tudomány

Noha már évek óta nagy siker az "ipar szakosok" karácsonyi kipakolása az Iparművészeti Múzeumban, eddig nem következett semmi abból a felismerésből, hogy milyen jó, ha a hazai, fiatal dizájnereket összeengedik egy piacszerű térben a vásárlókkal. A hét végén debütált, egyelőre havonta jelentkező (WAMP) végre levonta a következtetést.
Noha már évek óta nagy siker az "ipar szakosok" karácsonyi kipakolása az Iparművészeti Múzeumban, eddig nem következett semmi abból a felismerésből, hogy milyen jó, ha a hazai, fiatal dizájnereket összeengedik egy piacszerű térben a vásárlókkal. A hét végén debütált, egyelőre havonta jelentkező (WAMP) végre levonta a következtetést.

A helyszín az Erzsébet tér: a környék tele kószáló turistákkal, az egykori buszpályaudvaron pedig előbb-utóbb megnyílik a Medgyessy-kormány által beígért Design Terminál. Vagyis az ötletet, hogy legyen itt egy művészpiac, akár a kész koncepció részének is tekinthetnénk, ha a WAMP-ot nem mindettől független civilek - a fiatal divattervezőkből álló Aquanauta-csoport és egy közgazdász - jegyeznék. Mosshammer Kinga divattervező elmondta, hogy az ötletet a londoni művészpiac adta, ahol a sokféle dizájntermék mellett egyedi ételeket-italokat is árulnak. Az első alkalommal negyven kiállítót hívtak meg. A WAMP nem népművészeti vásár: nem köcsögök, furulyák, népi fajátékok kerülnek az asztalra, mint például a Mesterségek Ünnepén, hanem a kortárs ipari formatervezők (textilesek, keramikusok, ékszerészek, játékkészítők stb.) termékei.

A premier egyszerre volt vagány, nagyon trendi és ebéd utáni családi-ejtőzős. A piacot két megasztáros, a fuvolás Hornai Anita és Póka Angéla produkciója nyitotta meg. Az előbbi zenésztársával, a vadászkürtös Bizják Gáborral, az utóbbi Spitzer Gyöngyi "Somával" lépett fel, aki a duett végén olajbogyót halászott elő idők kútja típusú melltartója mélyéről, és a közönségre hajítva mindenkinek csodás vampolást kívánt. Aki ezen a délelőttön

a formát

nézte, minden bizonnyal felfigyelt a hölgyek vérbarokk ruházatára is. Mint kiderült, echte magyar dizájn: Lakatos Márk jelmeze Szilágyi Andrea lábbelijeivel. Arra, hogy itt trendi dolog van születőben, a szervezett médiaérdeklődés mellett leginkább Geszti Péter hosszan tartó, mosolygós jelenléte utalt. A celebek ellenére a piac percek alatt otthon érezte magát a buszpályaudvaron: a lányok kedvükre válogathattak, a gyerekeket kicsaphatták a fűre, a fiúk pedig (nos, ők kevesebben voltak) várhatták a csatlakozást.

Az apró hülyeségek, a préselt földdarabból kinövő instant virág (Koleszár Ferenc), a mindig optimista keljfelbuddha, a cipzárrántással mamusszá alakítható bőrdarab (Toboz Design), a környezetbarát papírra nyomott képeslap-kollekció (Polite) és egy "kézi vakond" mellett a legnagyobb sikerük a cipőknek, ruháknak és táskáknak volt; mintha egy szezon végi vásáron lettünk volna. Schilling Kolos, a megasztáros Szabó Eszter kalapkészítője szerint a divattervezőkben az tartja a lelket, hogy a fiatalok egyre inkább ráunnak a mégoly márkás tömegdivatra, és az egyedi termékek felé fordulnak.

A kínálatot

persze leginkább a casual és a próba nélkül elvihető jellemezte, az alkalmi ruhákról legfeljebb a katalógusok vallottak. Az ár sem volt olyan magas - ahhoz képest, hogy "megismételhetetlen" termékeket láthattunk. Az Ausztriában saját üzlettel rendelkező, itthon csak megrendelésre dolgozó Artista tíz-tizenkétezer forint körül kínálta a táskáit, húsz-huszonözer körül a szoknyákat, harminckétezer fölött a blézereket. Schön Edina tervező (Artista) örült, hogy végre megmozdult valami. Úgy véli, a dizájnerek így, nagy tömegben csak egymást erősítik. Főként persze arra volt kíváncsi, hogy mennyire találják meg a WAMP-ot a külföldi turisták. A Belvárosban az elmúlt években egyre több kreatív butik nyílt (Retrock, Jaffa, Aquatick, Eclectick, NES), összefüggő dizájnernegyed még sincs. A Berlin Mittében is áruló Farkas Edina (Eclectick) elsősorban a boltját jött reklámozni. Sem ő, sem a NES cipő Párizsból nemrég hazatelepült dizájnere, Szilágyi Andrea nem várt ekkora érdeklődést: "Gondoltam, kihozok néhány dolgot mutiba, de tizenegy órára már elvitték az összes katalógusomat" - mondta.

Matheidesz Réka szervező azt mondta, hogy a WAMP-ot mindenképp bővítenék. Egy év alatt a kiállítók számát szeretnék legalább megduplázni, és jó lenne, ha a vásárt kéthetente meg lehetne rendezni. A helyet egyelőre a Gödör Klubtól kapták, de ha lezajlik az átadás-átvátel, a terület a Design Terminálé lesz, és velük folytatnák az együttműködést. A WAMP azt hirdeti magáról, hogy javítani kívánja a közízlést, és fóruma lesz az ipari formatervezésnek: az elszántságot jelzi, hogy külföldi dizájnereket is meghívnak a vásárra, hogy cserébe segítsék a magyarok kinti bemutatkozását.

Jó hír, hogy augusztusban a dizájncukrászatból is kaphatunk némi ízelítőt. Pontosabban ízeket.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.