Interjú

„Egy self-made man története”

Patrice Gueniffey történész Napóleon emlékéről

  • Vásárhelyi Júlia
  • 2021. április 28.

Tudomány

Franciaországban heves viták folynak arról, hogy milyen formában emlékezzenek meg május 5-én Napóleon halálának 200. évfordulójáról. Erről, illetve a napóleoni örökségről beszélgettünk a korszak ismert kutatójával, a párizsi Centre d’études sociologiques et politiques Raymond-Aron (CESPRA) tanulmányi igazgatójával.

Magyar Narancs: Történészek, politikusok esnek egymásnak annak megítélésében, hogy Napóleon a modern Franciaország megalapítója vagy a köztársaság sírásója volt-e. Hogy lehet ekkora szakadék a közvélemény és a francia „elit” Napóleon-képe között?

Patrice Gueniffey: Napóleon mindig nagyon vitatott, megosztó személyiség volt. A jobboldal, az egykori monarchisták a szemére vetették, hogy túl forradalompárti volt, vagyis a francia forradalmat vitte tovább. A köztársaságpártiak viszont, elsősorban a balszárny, máig azt nehezményezik, hogy nem állt ki eléggé a forradalom mellett, egyenesen a sírásója lett. Valójában a jobboldal soha nem szerette, mert kisebb Franciaországot hagyott maga után, mint amekkora az ország a hatalomra kerülésekor volt. A másik oldal a háborúk több mint egymillió francia áldozatát nem tudta megbocsátani. Újabban pedig a baloldalon sokan rasszistának is bélyegzik, ami a francia társadalomban végbement nagyon jelentős demográfiai változás eredménye. A rabszolgaság, a gyarmatok kérdése ötven évvel ezelőtt még nem izgatta igazán a franciákat. Az elmúlt évtizedekben a nemek közötti egyenlőség, a bevándorlás, az egykori gyarmatosítás miatti lelkiismeret-furdalás, az emberi szabadságjogok kerültek napirendre. Manapság, különösen a nyugati világban, divatba jött tetemre hívni a történelmet, szobrokat törni, dönteni. Volt, akit a saját korában sokan utáltak, például XIV. Lajost, de ma már elnézőbbek vele, a történelem része lett, személyisége nem szól a jelenhez, csak Versailles, a ragyogás, a pompa emlékeztet rá.

MN: Tizenöt évi uralkodás után milyen örökséget hagyott maga után Napóleon, mit köszönhet neki a mai Franciaország?

PG: Az általa működtetett politikai rendszerből semmi nem maradt meg. Amit ezen a területen kiépített, nem élte őt túl. Túl nagyra nőtt, nem volt képes alárendelni magát semmiféle intézménynek. Ezért drágán fizetett Franciaország: majd’ 150 évig nem volt stabil politikai rendszere. Csak 1958-ban, a De Gaulle-féle V. Köztársasággal született meg az az állam, amely össze tudta egyeztetni a francia monarchista és köztársasági hagyományokat, az erős központi hatalmat és a képviseleti demokráciát.

A jogi és a civil intézményrendszerben végrehajtott reformjai viszont nagyon jelentősek és maradandók. Az egyik legfontosabb a polgári törvénykönyv (Code Napoléon vagy Code civile) 60–70 százalékban máig érvényben van, aztán a büntető törvénykönyv, az esküdtszék intézménye, a vizsgálóbírói funkció, a törvényszékek felállítása, a tanügyi reformok, az érettségi bevezetése, a Becsületrend és egy sor más. A romokban heverő gazdaság talpra állításához hatékonyak voltak a pénzügyi, gazdasági intézkedései is. Felállította a központi Banque de France-ot, a számvevőszéket, államilag központosította az adómegállapítást és -beszedést, új pénzt vezetett be, a franc gérminalt, amely a 20. század elejéig használatban volt. Sokat tett az elmaradott francia ipar fejlesztéséért is, emellett létrehozta a kereskedelmi kamarákat, új szakmák születtek, mint a jegyző, a végrehajtó. És végül gyökeres változást hoztak a központosító közigazgatási reformjai is, amelyek jó része szintén máig fennmaradt. Létrehozta a megyerendszert, a megyei tanácsokat, az önkormányzati rendszert, bár a polgármestereket nem a helyi lakosok választották, hanem a kormány jelölte ki. A megyékben prefektúrákat állíttatott fel az állam képviseletére. Mindezt persze nem ő találta ki, hanem a felvilágosodás eszmerendszerén felnőtt, jól képzett tanácsadói, szakértői, de neki volt elég akarata és hatalma megvalósítani. Ezért tekinthetjük a felvilágosodás utolsó képviselőjének.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.