Egyesületi telepfelügyelő: "Gonnokkodom, tehát vagyok"

szerző
Maros András
publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az egyesületi gondnok többek között abban különbözik a portástól, hogy észlelt esemény esetén elhagyja a számára fönntartott úgynevezett kuckót, és építő, nevelő, illetve elrettentő módszerekre támaszkodva beavatkozik az egyesület életébe - mindenfajta többletjuttatás elfogadása, elvárása nélkül. Hát ilyen ma már nincsen.

Az egyesületi gondnok többek között abban különbözik a portástól, hogy észlelt esemény esetén elhagyja a számára fönntartott úgynevezett kuckót, és építő, nevelő, illetve elrettentő módszerekre támaszkodva beavatkozik az egyesület életébe - mindenfajta többletjuttatás elfogadása, elvárása nélkül. Hát ilyen ma már nincsen.

1981. Forró nyári nap, déli tizenkettő. Vége az edzésnek, irány az öltöző. Várva várt hideg zuhany: erőteljesen szappanozok, ahogy aputól láttam. Már csak a lábujjközök vannak hátra, amikor Nándi bá, a karfiolorrú gondnok - taccs-szerű mozdulattal - dupla ökölcsapást mér az engem körülbástyázó zuhanyfülke alumíniumlemezére. A velőtrázó detonáció Nándi bá eszelős tekintetével (és dohányos altján előadott "Vedd lejjebb a vízsugarat, te kis takony, különben..." kezdetű belépőjével párosulva) minden idők leghorrorisztikusabb élménye.

Normális körülmények között Nándi bá a tenisztelep 4 nm hasznos alapterületű portásfülkéjében tartózkodik, és élénk ritmusban tömi magába a hozott házi kocsonyát - mély lábasból, merőkanállal, ahogy a legnagyobbak; igen ám, de e felhőtlen gondnoki idill bizonyos külső személyek színre lépésével néha meg-megtörik. Itt vannak mindjárt azok a pimasz bérlők, akik csak úgy jönnek-mennek, csapják a patáliát: nem lehetne-e olcsóbban a pályát, locsolja má´ meg, mester! ez-az-amaz, és mindezek tetejében még tökhülyének is nézik a gondnokot - túlórázgatnak, kihordják a pályára a vilmoskörtés Rónát, a salakos cipő talpát a zuhany alatt mossák (mondanom se kell, gyilkos erejű vízsugárral). Persze egy Nándi bá kaliberű telepfelügyelővel (tf.) nem szerencsés ujjat húzni: jön a riposzt mindenre - az alumíniumdöngetés csak egy szerényke szilánk a tárból.

Túlórázó bérlő észlelése esetén Nándi bá félrekönyökli a lábast, elegánsan kitotyog a pályára, és maximális vízkibocsátásra parancsolja a potyázók felé irányított egyesületi slagot - mellé a Sors-szimfóniát dúdolja.

Nándi bá lehetőség szerint a teniszklub utánpótlás-nevelésébe is bele-beleavatkozott: különös problémamegoldó technikáival több, később más csapatban sikeresen teniszező csemetét űzött már el. Példa: a serdülés mértékét, illetve tempóját csöndben épp egymás testén tanulmányozó ificsapatra például rátörte a zárt öltözőajtót, majd - a már megismert - slagmetódussal szanaszéjjel űzte a véd- és meztelen fiúkat. ("Buzernyákok!!!") Egyikük, egy igen tehetséges balkezes versenyző (később többszörös magyar bajnok) soha sem tért vissza a telepre, álmaiban e katarzis azóta is gyakran kísért.

Aki azt hiszi, hogy Nándi bá egyedi eset volt, alaposan téved: akkoriban szinte minden klubnak megvolt a maga (nem éppen bájos) Nándi bája - a nagy gondnokgeneráció. Például egy másik patinás teniszklub gondnoka egy száraz májusi napon, pontban egy órakor (a karbantartás idején) besétált a centerpályára, és hozzákezdett a simítófával elvégzendő feladatsorhoz - látszólag csöppet sem zökkentette ki hétköznapi rutinjából az a tény, hogy a pályán épp egy rangos nemzetközi teniszverseny döntője zajlott. Miután pedig a játékvezető és a nézők is bekiabáltak meg fujjogtak neki, a telepfelügyelő nemes egyszerűséggel, Nándi bá retorikai elemeit fölsorakoztatva, hazazavart mindenkit - szólavinája meg sem állt a klubigazgatóig, aki pironkodva kért elnézést a főszponzortól, s szakította félbe a döntő játszmát.

Ezek s hasonlók mentek annak idején. Volt klubélet, voltak események, voltak emlékezetes pillanatok, voltak gondok s gondnokok. Voltak.

Ma. A gondnokok -mint a teniszklubok aktív szereplői -igencsak a perifériára kerültek. Sőt szinte teljesen el is tűntek a színről. Míg jó tíz évvel ezelőtt még komoly szakmai munka folyt a vezető egyesületekben (Vasas, MTK, BSE, Bp. Spartacus, Ú. Dózsa), ma már inkább a kis magánklubok dominálnak, kis magánedzőkkel, vastag pénztárcákkal; shop, szauna, szolárium, Schöller jégkrém, miegymás. (Hol van már a Julika néni kompótléje uborkás zsömlével?) Meg persze van a portás, aki posztol a fülkéjében, mosolyog(!!!), és önzetlen gesztusokkal udvariaskodik a tisztelt bérlő nem kevés pénzéért.

Maros András

szerző
Maros András
publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...