Gyógyíthatatlan betegség, amelynél egy kis seb is életveszélyt jelent

Tudomány

A hemofília örökletes és gyógyíthatatlan betegség, egy kisebb sérülés is komoly problémát okozhat. Immár hazánkban is elérhető egy olyan génvizsgálat, amelynek köszönhetően ki lehet szűrni a hibás gént hordozó előembriókat, ez azonban nagyon drága.

A hemofília vagy más néven vérzékenység egy olyan veleszületett betegség, amit gyógyítani nem, csak kezelni lehet. A hemofíliás beteg szervezetében hiányzik vagy elégtelen mennyiségben termelődik az egyik olyan fehérje, amely a véralvadáshoz szükséges, ezért ezt a fehérjét vénás injekcióval történő gyógyszeres kezeléssel tudják pótolni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy hemofíliás megvágja magát, és nem adta be magának a gyógyszert, akkor elvérezhet, mivel a vérzés nem fog elállni. Súlyos hemofíliások esetében sérülés, ütés, erőltetés nélkül, spontán módon is előfordulhat vérzés.

Aktuális lapszámunkban ezt a betegséget mutatjuk be, amely ugyan jól kezelhető, viszont, ha egy hemofíliás beteg egyéb orvosi segítségre szorul – kezdve a kisebb fogászati beavatkozásoktól a komolyabb műtétekig –, meglehetősen nagy nehézségbe ütközik. Az orvosok ugyanis idegenkednek a hemofíliás betegektől.

Ízelítő a cikkből:

"Ahogy megtudják, hogy hemofíliás, elutasítják. Amikor jöttek a fogai, többször előfordult, hogy ömlött a vér a szájából. Láttuk, hogy az ínyén egy vérömleny van, gyorsan adtunk neki gyógyszert, és mentünk be a fogászatra, ahol csak a főorvos láthatta el. Később, nagy keresgélés árán sikerült találnunk egy olyan fogorvost – természetesen magánrendelésen –, aki hajlandó a gyereket fogadni. Mindenhol azt a választ kaptuk, hogy kórházi háttér kell ahhoz, hogy elvállaljanak egy hemofíliás gyereket, még akkor is, ha csak egy fogtömésről van szó” – panaszolja egy hemofíliás gyermeket nevelő anyuka.

false

 

Fotó: Magyar Hemofília Egyesület (mhe.hu)

Mindezt Keszthelyi Zoltán a Magyar Hemofília Egyesület elnöke is megerősíti, mint mondja, a hemofíliások hematológián kívüli szakorvosi ellátása egyáltalán nem megoldott, mindenki egyéni úton találja meg azt az orvost, aki végül hozzá mer nyúlni a beteghez. „Ha nem kezeltek még hemofíliás beteget, akkor általában idegenkednek tőle. A sebészek egy része már találkozott ilyen pácienssel, hiszen ma már nem ritka, hogy az idősebb betegeknél műteni kell az ízületeket, azonban olyan egyszerű dolgok jelentenek problémát, mint az, hogy hogyan jut el a műtéthez szükséges gyógyszer a hemofíliagondozóból a sebészetre” – teszi hozzá.

A teljes cikket az e heti Magyar Narancsban találja, amit megvásárolhat az újságárusoknál vagy online.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.