Film: A tengerimalacért jöttek (Alan Parker: David Gale élete)

  • - ts -
  • 2003. szeptember 18.

Tudomány

Pénteken kivégzik Kevin Spaceyt. Ma hétfő van, jogorvoslat már nem lehetséges, jöhet a sajtó. Az elítélt és ügyvédje kiválasztanak egy korábbi megszólalásaiért becsült s mértékadó lapnál működő riportert: félmillió dollárért kedden, szerdán, csütörtökön két-két órás interjúk, ennyi elég, és a fegyintézetnek is belefér. Ez Alan Parker filmje, amit Kevin Spacey elmesél, hangfelvétel nem készíthető, jegyzetelni lehet. A riporter Kate Winslett, aki azzal vívta ki alanya elismerését, hogy tényfeltárásai során egyszer odáig ragadtatta magát, hogy forrásai védelmében még pár napra börtönbe vonulni se szégyellt, mondván, holnap is van nap, kell a forrás.
Pénteken kivégzik Kevin Spaceyt. Ma hétfő van, jogorvoslat már nem lehetséges, jöhet a sajtó. Az elítélt és ügyvédje kiválasztanak egy korábbi megszólalásaiért becsült s mértékadó lapnál működő riportert: félmillió dollárért kedden, szerdán, csütörtökön két-két órás interjúk, ennyi elég, és a fegyintézetnek is belefér. Ez Alan Parker filmje, amit Kevin Spacey elmesél, hangfelvétel nem készíthető, jegyzetelni lehet. A riporter Kate Winslett, aki azzal vívta ki alanya elismerését, hogy tényfeltárásai során egyszer odáig ragadtatta magát, hogy forrásai védelmében még pár napra börtönbe vonulni se szégyellt, mondván, holnap is van nap, kell a forrás.

E kondíciók ismeretében könynyen kitalálható, alighanem arról lesz itt nagyon szó, hogy Kevin ártatlan-e esetleg, urambocsá`, megúszhatja-e, amikor látszólag már minden veszve van. Nos, nyilvánvaló, mire idáig érünk, a felvetett kérdéskörről minden érintettnek megvan a saját véleménye. Ezek közül a film előrehaladásának szempontjából kettő számít: a nézőé és a riporteré. Kate megmondja: nem hisz Kevin ártatlanságában, inkább az igazságszolgáltatásban, ha egyszer elítélték, nyilván megerőszakolta és megölte azt a szegin asszont. Persze ez akkor van, amikor még csak a bemutatkozáson vannak túl. Természetesen a néző sokkal okosabb, mint Kate (sőt mint az újságírók általában), de lehet, hogy nem okosabb, csak más irányúak az előítéletei. Talán nem prejudikálunk, ha azt mondjuk: úgy gondolkodik, hogy ha Kevin bűnös lenne, miért csinálnának róla filmet, játékfilmet, a Hidegvérrel címűn meg már kösz szépen, túl vagyunk, apró örömök szépítik meg az életet.

A film aztán végig erre a két dologra játszik, hogyan lát egyre tisztábban a néző, s hogyan alakul át Kate minden kezdeti meggyőződése. Leszögezhetjük, más-más információk hatnak erősebben a versenyzőkre, az egyik fordulatnak a riporter, a másiknak a néző örülhet. A metódus nagyjából a Sting (Nagy balhé) című filmre emlékeztet, annak humora és bája nélkül. Most nagyon komolyak vagyunk.

Ami azt illeti, lehetünk is, mert természetesen nem csupán Kevin élete a tét, miért is lenne, kivégzik vagy megússza, két hét múlva a következő opusban izgulhatunk érte. Alan Parker filmjében nagy dologról van szó: a halálbüntetésről. Hogy az mind erkölcsileg, mind preventíve, ugye. Ráadásul Kevin (a továbbiakban: David Gale) a korábbiakban mint jó nevű egyetemi professzor a halálbüntetés elleni harc egyik vezéralakja volt, s ebben legfőbb fegyvertársa pedig pont az áldozat maga.

David Gale meséje a kályhánál kezdődik, a bűnhöz és büntetéshez látszólag távolról sem kapcsolódó történetfoszlányokkal, melyekről azonban hamar kiderül, fontosak elengedhetetlenül. A metódust már említettük, mindig megtudunk valami perdöntőt, s ugyanakkor mindig módunk nyílik valami újabb végzetes következtetés meghozatalára, aha, alighanem a valamivel megbántott kovbojkalapos segítőtárs lehet a gyilkos, mert működésében megint egy gyanús momentumra bukkantunk, ilyesmikre gondolok. Nos, korántsem véletlen az effajta építkezés, hiszen így Alan Parker a film teljes hosszán keresztül csinálhatja azt, amihez legjobban ért: jelenetezhet. Áriák sorát vezeti hát elő, végig azonos feszültségi szinten (magasan), s végig roppant körültekintően (díszlet, jelmez, fényviszonyok, ki honnan jön be, s merre lép le). Nem hibázik egyszer sem. Ahogy mondani szokták, bravúrosan megoldott jeleneteket látunk...

Az sem baj, bár én kifejezetten nem szeretem, hogy tipikus visszafelé csinált filmről van szó, ahol folyamatosan érezhető, hogy először a megfejtés volt kész, s végig azért ment a bruszt, hogy az előzményeket súrlódás nélkül lehessen pászítani. S mert az alkotók piszkosul nem most jöttek a hathúszassal, ez is hibátlanul működik: a néző mindig kicsivel többet tud, mint ahol éppen a film tart, de annál azért kevesebbet, hogy a végső megoldás birtokosának legyen mondható. Ha a módszer szalajt valahol, az az lehet, hogy a kelleténél többször érezhetjük magunkat e végső tudás tudójának, s kicsit fáraszt esetleg, hogy újra meg újra beleköp valaki a levesbe, ami már úgy is tele van csulával. Persze mondhatnánk, hogy a dolog megéri a fáradságot, ha a végeredmény - épp a mondott metódus miatt -, nem volna annyira kiagyaltnak ható, ami már túlzás. Közben pont erről van szó, egy nagy agyalmány története elevenedik meg. Ám befogadói szempontból szerintem édes mindegy, hogy most akkor a szereplők vagy az alkotók agyalmánya játszik. Természetesen a szereplőké, s természetesen tudjuk, hogy ez mégis az alkotóké. Rendben van.

Voltaképpen kézenfekvő volna feltenni a kérdést, vajon a David Gale élete című film mennyit tesz hozzá a halálbüntetést övező társadalmi diskurzushoz. Nem sokat persze, de végtére is ez egy szórakoztatásra szánt mozimű, azért is hálásnak kellene lenni, hogy ébren tart egy valóságos problémát: a múlt héten is arról szólt a tévé, hogy Amerikában kivégeznek, kivégeztek valakit. Tehát az időzítéssel sincs gond. Szerény ez irányú ismereteim annak közlésére is felbátorítanak, hogy szinte biztos: a következő hasontárgyú dolgozat is időben fog érkezni. Amivel együtt az is leszögezhető, hogy vizsgált darabunk egy, a megszokott színvonalon abszolvált rutinmunka, éppenséggel végignézhető, de semmi különös. Ám az önmaga által megcélzott társadalmi jelentőséghez való viszonyát mégis legkönnyebben egy - gondolom, közismert - viccel lehet érzékeltetni. Csöngetnek. A csávó ajtót nyit. A küszöbön egy kicsike halál áll, úgy húsz centi az egész, de minden stimmel: csuklya, kasza, csontváz. - Jaj, istenem, jaj-jaj!

-Nem beszarni! A tengerimalacért jöttem.

- ts -

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.