Tény, hogy ha él a környezetünkben egy írni-olvasni még nem feltétlenül tudó, de a világ dolgaira már kellő érdeklődéssel pislogó csimota vagy ki, akkor annak nem annyira a Vörösmarty Mihály összest érdemes a kezébe adni, mint inkább egy ilyen praktikus bőröndöt. Sok mindent lehet kezdeni vele, tele van tiritarka füzetekkel meg még néhány könnyen mondogatható sor is van hozzá, és akkor a gyerek játszik és nézeget, társít és interiorizál; semmi kétség, az ilyen kofferekkel ugyancsak kikövezhető a verséhség útja, Vörösmartyig és tovább.
És akkor ezzel nincs is semmi baj: a gyerek igényei feltérképezve, gondolatai kitalálva, mondatai leírva, méghozzá egymás alá, rímbe szedve, "Nekem olyan porsche kéne / ami elöl kicsit mazda! / Ötajtós! És beleférne / az ágyam is összehajtva", a gyerek összeráncolt homlokkal berreg hozzá, aztán megnézi még a szemközti oldalon található
krumplifejű múzsát
is, aki viseltes pulóverében épp piros járgányokat skiccel fel nyelvét kidugva, elmélyülten. Lányos házakban a Marci szerel című füzet többnyire érintetlen marad, de nem úgy a sminkelős, és hát a Virágevő Zsiráf Dezső, az aztán mindenkinek tetszik, nemre és korosztályra való tekintet nélkül.
Most jönne a vájt fülű irodalomértő poétikai elemzése lírai énről, rímkezelésről, Bruno Bettelheimről és egyebekről. De nem jön. Mert attól fél, hogy megint az lesz a vége, hogy a tisztelt vájt fülű, látván a kisdedek önfeledt tapsikolását, szeretne velük együtt önfeledten tapsikolni, és akkor megállapítja, hogy hát ez tulajdonképpen valahol felnőtteknek íródott, vagy legalább annyit, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják benne a kedvükre valót. Mert azt igenis a gyerekeknek kell megtalálni, ez van, sajnálom, kedves ivarérett polgártársak, ez nem olyan, mint az úttörővasút, ezt legfeljebb megcsodálni lehet, meg bambán bámulni, amint a kölkök hangos kacajra fakadnak a Marci öltözködiken, miszerint "Segítség! Segítség! / Beszorult a Marci haja! / Csak az húzza a nadrágot / a fejére, aki hülye." Legfeljebb csendben be lehet ismerni, hogy nahát, ez a Tóth Krisztina még nálam is jobban érti a gyerekhumort.
Azért, ha nagyon akarják, találhatnak maguknak a nagyok. Ilyenek például a képzőművészeti remekek, melyek illusztráció címén díszítik a füzeteket, egy négyzetmilliméternyi helyet se hagyva üresen. Itt a gyereket mondjuk zavarhatja, hogy kábé ötféle Marci ugrabugrál a fürdőszobában meg a kisvasút mellett, több színben és méretben, jóllehet az alkotók láthatólag gondosan vigyáztak arra, hogy egy füzetben csak egyféle legyen. Szintén ujjongásra serkenti a felnőtt olvasót
a különféle altatók
lírája, amelybe azért a szigorúan giccsmentes gyöngédség is belevegyül. Némelyik költemény többfunkciós, az Este lett című elégiának például a jóga szerelmesei is örülhetnek: "Becsukom a szemem is, / ne szökjenek el a képek: / este van már bennem is, / alszom, odabentre nézek. // Aludj hasam, köldököm, / és a hasam máris alszik. / Pihenj szépen, üstököm, / és a fejem lehanyatlik."
De ez a sok finomság mind nem használ, mert akárhogy tekergetem, nem vagyok képes mit kezdeni azzal, hogy "Bemegyünk az áruházba mackóért, / elsuttogjuk, amit csak egy mackó ért". Nekik csemege, nekem gügyögés. Meg a Kiscipők, úgy ahogy van, dettó. Tudom, hogy a most következő jó pár nemzedék óvodásai leginkább ezen fognak felnőni, de ez rajtam már nem segít. Nem látok bele semmit, nem férek bele. (De elhiszem, hogy a gyerek viszont belefér.) Mint amikor a hajdani háromszoros ugrókötélbajnok tizenöt év elmúltával kisétál kedvenc játszóterére, és hát eltűntek a régi szocialista vasak, helyettük vadiúj, csúszdával kombinált kastélyok meg eurokonform hinták tárulnak fel a szeme előtt, hej, de jó lenne ismét gyereknek lenni, sóhajt fel ilyenkor, de hát mit van mit tenni, felnőttünk, játsszanak most már a fiatalok jedilovagosdit vagy a rosseb tudja, mi a divat manapság.
Kerté Szirén
Csimota Kiadó, 2003, 156 oldal, 3650 Ft
