Könyv: A medvék bőröndöt vennének (Tóth Krisztina: Londoni mackók)

  • Kerté Szirén
  • 2003. szeptember 18.

Tudomány

Új távlatok a magyar könyvkiadásban: csináljunk tíz füzetet néhány gyerekrigmussal meg egy csomó rajzzal, rakjuk bele egy művészien telefoltozott bőröndbe, oszt` hadd játsszon vele a gyerek. Kérdés már csak egy maradt: érdemes-e a rigmusokat mindebből kiragadva, önmagukban értékelni, úgy is mint lírát? Nem bánom, próbáljuk meg, hátha.
Új távlatok a magyar könyvkiadásban: csináljunk tíz füzetet néhány gyerekrigmussal meg egy csomó rajzzal, rakjuk bele egy művészien telefoltozott bőröndbe, oszt` hadd játsszon vele a gyerek. Kérdés már csak egy maradt: érdemes-e a rigmusokat mindebből kiragadva, önmagukban értékelni, úgy is mint lírát? Nem bánom, próbáljuk meg, hátha.

Tény, hogy ha él a környezetünkben egy írni-olvasni még nem feltétlenül tudó, de a világ dolgaira már kellő érdeklődéssel pislogó csimota vagy ki, akkor annak nem annyira a Vörösmarty Mihály összest érdemes a kezébe adni, mint inkább egy ilyen praktikus bőröndöt. Sok mindent lehet kezdeni vele, tele van tiritarka füzetekkel meg még néhány könnyen mondogatható sor is van hozzá, és akkor a gyerek játszik és nézeget, társít és interiorizál; semmi kétség, az ilyen kofferekkel ugyancsak kikövezhető a verséhség útja, Vörösmartyig és tovább.

És akkor ezzel nincs is semmi baj: a gyerek igényei feltérképezve, gondolatai kitalálva, mondatai leírva, méghozzá egymás alá, rímbe szedve, "Nekem olyan porsche kéne / ami elöl kicsit mazda! / Ötajtós! És beleférne / az ágyam is összehajtva", a gyerek összeráncolt homlokkal berreg hozzá, aztán megnézi még a szemközti oldalon található

krumplifejű múzsát

is, aki viseltes pulóverében épp piros járgányokat skiccel fel nyelvét kidugva, elmélyülten. Lányos házakban a Marci szerel című füzet többnyire érintetlen marad, de nem úgy a sminkelős, és hát a Virágevő Zsiráf Dezső, az aztán mindenkinek tetszik, nemre és korosztályra való tekintet nélkül.

Most jönne a vájt fülű irodalomértő poétikai elemzése lírai énről, rímkezelésről, Bruno Bettelheimről és egyebekről. De nem jön. Mert attól fél, hogy megint az lesz a vége, hogy a tisztelt vájt fülű, látván a kisdedek önfeledt tapsikolását, szeretne velük együtt önfeledten tapsikolni, és akkor megállapítja, hogy hát ez tulajdonképpen valahol felnőtteknek íródott, vagy legalább annyit, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják benne a kedvükre valót. Mert azt igenis a gyerekeknek kell megtalálni, ez van, sajnálom, kedves ivarérett polgártársak, ez nem olyan, mint az úttörővasút, ezt legfeljebb megcsodálni lehet, meg bambán bámulni, amint a kölkök hangos kacajra fakadnak a Marci öltözködiken, miszerint "Segítség! Segítség! / Beszorult a Marci haja! / Csak az húzza a nadrágot / a fejére, aki hülye." Legfeljebb csendben be lehet ismerni, hogy nahát, ez a Tóth Krisztina még nálam is jobban érti a gyerekhumort.

Azért, ha nagyon akarják, találhatnak maguknak a nagyok. Ilyenek például a képzőművészeti remekek, melyek illusztráció címén díszítik a füzeteket, egy négyzetmilliméternyi helyet se hagyva üresen. Itt a gyereket mondjuk zavarhatja, hogy kábé ötféle Marci ugrabugrál a fürdőszobában meg a kisvasút mellett, több színben és méretben, jóllehet az alkotók láthatólag gondosan vigyáztak arra, hogy egy füzetben csak egyféle legyen. Szintén ujjongásra serkenti a felnőtt olvasót

a különféle altatók

lírája, amelybe azért a szigorúan giccsmentes gyöngédség is belevegyül. Némelyik költemény többfunkciós, az Este lett című elégiának például a jóga szerelmesei is örülhetnek: "Becsukom a szemem is, / ne szökjenek el a képek: / este van már bennem is, / alszom, odabentre nézek. // Aludj hasam, köldököm, / és a hasam máris alszik. / Pihenj szépen, üstököm, / és a fejem lehanyatlik."

De ez a sok finomság mind nem használ, mert akárhogy tekergetem, nem vagyok képes mit kezdeni azzal, hogy "Bemegyünk az áruházba mackóért, / elsuttogjuk, amit csak egy mackó ért". Nekik csemege, nekem gügyögés. Meg a Kiscipők, úgy ahogy van, dettó. Tudom, hogy a most következő jó pár nemzedék óvodásai leginkább ezen fognak felnőni, de ez rajtam már nem segít. Nem látok bele semmit, nem férek bele. (De elhiszem, hogy a gyerek viszont belefér.) Mint amikor a hajdani háromszoros ugrókötélbajnok tizenöt év elmúltával kisétál kedvenc játszóterére, és hát eltűntek a régi szocialista vasak, helyettük vadiúj, csúszdával kombinált kastélyok meg eurokonform hinták tárulnak fel a szeme előtt, hej, de jó lenne ismét gyereknek lenni, sóhajt fel ilyenkor, de hát mit van mit tenni, felnőttünk, játsszanak most már a fiatalok jedilovagosdit vagy a rosseb tudja, mi a divat manapság.

Kerté Szirén

Csimota Kiadó, 2003, 156 oldal, 3650 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.