Könyv: A medvék bőröndöt vennének (Tóth Krisztina: Londoni mackók)

  • Kerté Szirén
  • 2003. szeptember 18.

Tudomány

Új távlatok a magyar könyvkiadásban: csináljunk tíz füzetet néhány gyerekrigmussal meg egy csomó rajzzal, rakjuk bele egy művészien telefoltozott bőröndbe, oszt` hadd játsszon vele a gyerek. Kérdés már csak egy maradt: érdemes-e a rigmusokat mindebből kiragadva, önmagukban értékelni, úgy is mint lírát? Nem bánom, próbáljuk meg, hátha.
Új távlatok a magyar könyvkiadásban: csináljunk tíz füzetet néhány gyerekrigmussal meg egy csomó rajzzal, rakjuk bele egy művészien telefoltozott bőröndbe, oszt` hadd játsszon vele a gyerek. Kérdés már csak egy maradt: érdemes-e a rigmusokat mindebből kiragadva, önmagukban értékelni, úgy is mint lírát? Nem bánom, próbáljuk meg, hátha.

Tény, hogy ha él a környezetünkben egy írni-olvasni még nem feltétlenül tudó, de a világ dolgaira már kellő érdeklődéssel pislogó csimota vagy ki, akkor annak nem annyira a Vörösmarty Mihály összest érdemes a kezébe adni, mint inkább egy ilyen praktikus bőröndöt. Sok mindent lehet kezdeni vele, tele van tiritarka füzetekkel meg még néhány könnyen mondogatható sor is van hozzá, és akkor a gyerek játszik és nézeget, társít és interiorizál; semmi kétség, az ilyen kofferekkel ugyancsak kikövezhető a verséhség útja, Vörösmartyig és tovább.

És akkor ezzel nincs is semmi baj: a gyerek igényei feltérképezve, gondolatai kitalálva, mondatai leírva, méghozzá egymás alá, rímbe szedve, "Nekem olyan porsche kéne / ami elöl kicsit mazda! / Ötajtós! És beleférne / az ágyam is összehajtva", a gyerek összeráncolt homlokkal berreg hozzá, aztán megnézi még a szemközti oldalon található

krumplifejű múzsát

is, aki viseltes pulóverében épp piros járgányokat skiccel fel nyelvét kidugva, elmélyülten. Lányos házakban a Marci szerel című füzet többnyire érintetlen marad, de nem úgy a sminkelős, és hát a Virágevő Zsiráf Dezső, az aztán mindenkinek tetszik, nemre és korosztályra való tekintet nélkül.

Most jönne a vájt fülű irodalomértő poétikai elemzése lírai énről, rímkezelésről, Bruno Bettelheimről és egyebekről. De nem jön. Mert attól fél, hogy megint az lesz a vége, hogy a tisztelt vájt fülű, látván a kisdedek önfeledt tapsikolását, szeretne velük együtt önfeledten tapsikolni, és akkor megállapítja, hogy hát ez tulajdonképpen valahol felnőtteknek íródott, vagy legalább annyit, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják benne a kedvükre valót. Mert azt igenis a gyerekeknek kell megtalálni, ez van, sajnálom, kedves ivarérett polgártársak, ez nem olyan, mint az úttörővasút, ezt legfeljebb megcsodálni lehet, meg bambán bámulni, amint a kölkök hangos kacajra fakadnak a Marci öltözködiken, miszerint "Segítség! Segítség! / Beszorult a Marci haja! / Csak az húzza a nadrágot / a fejére, aki hülye." Legfeljebb csendben be lehet ismerni, hogy nahát, ez a Tóth Krisztina még nálam is jobban érti a gyerekhumort.

Azért, ha nagyon akarják, találhatnak maguknak a nagyok. Ilyenek például a képzőművészeti remekek, melyek illusztráció címén díszítik a füzeteket, egy négyzetmilliméternyi helyet se hagyva üresen. Itt a gyereket mondjuk zavarhatja, hogy kábé ötféle Marci ugrabugrál a fürdőszobában meg a kisvasút mellett, több színben és méretben, jóllehet az alkotók láthatólag gondosan vigyáztak arra, hogy egy füzetben csak egyféle legyen. Szintén ujjongásra serkenti a felnőtt olvasót

a különféle altatók

lírája, amelybe azért a szigorúan giccsmentes gyöngédség is belevegyül. Némelyik költemény többfunkciós, az Este lett című elégiának például a jóga szerelmesei is örülhetnek: "Becsukom a szemem is, / ne szökjenek el a képek: / este van már bennem is, / alszom, odabentre nézek. // Aludj hasam, köldököm, / és a hasam máris alszik. / Pihenj szépen, üstököm, / és a fejem lehanyatlik."

De ez a sok finomság mind nem használ, mert akárhogy tekergetem, nem vagyok képes mit kezdeni azzal, hogy "Bemegyünk az áruházba mackóért, / elsuttogjuk, amit csak egy mackó ért". Nekik csemege, nekem gügyögés. Meg a Kiscipők, úgy ahogy van, dettó. Tudom, hogy a most következő jó pár nemzedék óvodásai leginkább ezen fognak felnőni, de ez rajtam már nem segít. Nem látok bele semmit, nem férek bele. (De elhiszem, hogy a gyerek viszont belefér.) Mint amikor a hajdani háromszoros ugrókötélbajnok tizenöt év elmúltával kisétál kedvenc játszóterére, és hát eltűntek a régi szocialista vasak, helyettük vadiúj, csúszdával kombinált kastélyok meg eurokonform hinták tárulnak fel a szeme előtt, hej, de jó lenne ismét gyereknek lenni, sóhajt fel ilyenkor, de hát mit van mit tenni, felnőttünk, játsszanak most már a fiatalok jedilovagosdit vagy a rosseb tudja, mi a divat manapság.

Kerté Szirén

Csimota Kiadó, 2003, 156 oldal, 3650 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.