Három adag Pfizer képes semlegesíteni az omikron variánst

  • narancs.hu
  • 2021. december 8.

Tudomány

Márciusban érkezhet a módosított vakcina.

Friss laboratóriumi adatok alapján a Pfizer és BioNTech közös oltásának harmadik dózisa az új variáns ellen is véd. A cég emellett egy omikronspecifikus változat kifejlesztésén is dolgozik, ami 2022 márciusára elérhető lesz – jelentette be a gyártó sajtóközleményben. 

Friss eredmények szerint a súlyos megbetegedés elkerüléséhez már két Pfizer-dózis is elegendő, mivel az omikron mutációi a T-sejtek által célzott tüskefehérje-epitópok nagy részét egyáltalán nem érintették. A Reuters értesülései szerint a dél-afrikai Afrikai Egészségkutató Intézet kutatói is arra jutottak, hogy a megbetegedés kockázata teljes mértékben csökken azoknál az embereknél, akik felvették a harmadik oltást, hiába kerüli ki részben az omikron a szervezet védekezőrendszerét. 

A koronavírus megfékezésére továbbra is az a legjobb megoldás, ha mindenki felveszi az első két adagot, illetve az emlékeztető oltást is - mondta Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója. A kutatás azonban folytatódik, egy omikronra szabott vakcina márciusra akár el is készülhet szükség esetén. 

A kutatás az új variánst illetően még korai szakaszában van, jelenleg a vakcinák hatására termelődő antitestek teljesítményét vizsgálták. Az adatok szerint ugyanakkor a Pfizer vakcinája az eddigi koronavírus-variánsok közül a legkevésbé hatékony az omikronnal szemben (de ennek ellenére is megfelelő védelmet nyújt). 

Eddig nincs adat arról, hogy a Moderna, a Johnson and Johnson, illetve más gyógyszergyártók vakcinái mennyire hatékonyak az új variánssal szemben, de a gyártók várhatóan heteken belül nyilvánosságra hozzák saját adataikat is. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.