Interjú

„Képtelen a mai napig”

Szegő Ágnes könyvtáros, történész, családfakutató

Tudomány

Szétszóratott emlékezet – magyar zsidó családtörténetek címmel jelent meg a közelmúltban a visszaemlékezés-kötete, ennek kapcsán kérdeztük az emlékezés fontosságáról és a könyv születéséről.

Magyar Narancs: Az egyik alapítója vagy annak a két Facebook-csoportnak, ahol a tagok megosztották a családi visszaemlékezéseiket a vészkorszak idejéről.

Szegő Ágnes: 1995 óta vezetem a Tiszafüredi Menóra Alapítványt. 2018-ban Vándor Károly, az alapítvány kurátora szorgalmazta, hogy lépjünk be a zsidó családfakutató világszervezetbe, az International Association of Jewish Genealogical Societiesbe, ennek volt feltétele az online csoport létrehozása, ahol jelenleg több mint 4500 tagunk van.

MN: Hogyan lett mindebből kötet?

SZÁ: Tavaly januárban a Menóra Alapítvány felkérést kapott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól, hogy a holokauszt 80. évfordulója alkalmából támogatnák egy ilyen könyv kiadását. Így kezdtük el a bőségesen érkező történeteket válogatni. A külföldről érkező szövegek többsége angolul íródott, ezért Erdős Bence, aki a könyv címét is kitalálta, 2020-ban létrehozta az angol nyelvű csoportot is. Ő kezdeményezte, hogy indítsunk egy családtörténet-írói versenyt, s a beérkező történetekből raktuk össze a könyvet. A nyertes családja az 1920-as években vándorolt ki Kubába, majd az 1960-as évek végén továbbmentek az Egyesült Államokba, és ott sikeresek lettek. Tíz évvel ezelőtt Eörsi Mátyás a 70. évforduló alkalmából hozta létre A holokauszt és a családom nevű Facebook-csoportot, s abból ilyen címen ki is adtak egy könyvet (Park Kiadó, 2015 – a szerk.). A mi célunk azonban nem csupán a holokauszttörténetek publikálása volt, hanem az, hogy bemutassuk, milyen szerepük volt a zsidóknak a történelmünkben.

MN: A könyv a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és a Tiszafüredi Menóra Nyílt Alapítvány közreműködésével jelent meg. Mit kell tudni az alapítványról?

SZÁ: A Menóra Alapítvány eredeti célja a Tiszafüreden élt zsidóság segítése, szellemi és tárgyi emlékeinek ápolása, gondozása, az izraelita temető rendbehozatala és gondozása, a helyi és környékbeli zsidóság emlékének megőrzése volt. Majd ez fokozatosan bővült a magyarországi zsidóság emlékének ápolásával és a zsidó családtörténet feldolgozásával is. 2004-től több mártírmegemlékezést és kulturális rendezvényt bonyolítottunk le, könyveket adtunk ki, előadásokat tartottunk.

MN: Tetemesnek tűnik az elvégzett munka mennyisége.

SZÁ: A temetőt 1995 és 2000 között hozatta rendbe széles társadalmi összefogással az alapítvány, 2005-ben műemlékké nyilvánították. Szinte a nulláról indultunk. Fontos számunkra az 1770-es évek óta használt zsidó temető történetileg és művészettörténetileg jelentős sírköveinek és síremlékeinek, a híres rabbik sírházainak, az egykori zsinagóga áthelyezett oromdíszének megőrzése. Több mint 240 méter kerítést állítottunk, három épületet tettünk rendbe, két rabbi sírját is védi az egyik, ez a híres rabbik sírja felé emelt bibliai frigysátor, az óhelek. A harmadik épületben, a ravatalozóban, egy mártíremlékhelyet alakítottunk ki, ahol 1995-ben új táblákat állítottunk az első világháború, a munkaszolgálat, a holokauszt áldozatainak emlékére. Gránittáblák örökítik meg Tiszafüred egykori lakóit. Látható néhány fotó is az egykori zsinagógáról, amelynek annak idején az előterében állt ennek a táblának az eredeti márványpéldánya. Eredetileg a visszatértek, az a körülbelül hetven fő állíttatta a háború után. A zsinagóga épületét végül a MIOK eladta, a táblák a Kozma utcába kerültek. Minden név – több mint ötszáz, amelyeket csak fel tudtam kutatni Tiszafüredről és környékéről – szerepel az emléktáblákon. Az egykori téglagyár, a volt gettó területén 2005-ben helyeztünk el emléktáblát, de később a gyárat lebontották, így kerültek ezek a táblák is a temetőbe. Azóta már többször is rendbe tettük, gondoztuk a területet, de egyre kevesebb forrás áll rendelkezésünkre. Túlélők már nincsenek, és egyre kevesebb a leszármazott. Sajnos a 2000-ben mártíremlékhelyként kialakított ravatalozó nagyon rossz állapotba került, közösségi gyűjtéssel, pályázatokkal szeretnénk rendbe hozatni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.