Interjú

„Képtelen a mai napig”

Szegő Ágnes könyvtáros, történész, családfakutató

Tudomány

Szétszóratott emlékezet – magyar zsidó családtörténetek címmel jelent meg a közelmúltban a visszaemlékezés-kötete, ennek kapcsán kérdeztük az emlékezés fontosságáról és a könyv születéséről.

Magyar Narancs: Az egyik alapítója vagy annak a két Facebook-csoportnak, ahol a tagok megosztották a családi visszaemlékezéseiket a vészkorszak idejéről.

Szegő Ágnes: 1995 óta vezetem a Tiszafüredi Menóra Alapítványt. 2018-ban Vándor Károly, az alapítvány kurátora szorgalmazta, hogy lépjünk be a zsidó családfakutató világszervezetbe, az International Association of Jewish Genealogical Societiesbe, ennek volt feltétele az online csoport létrehozása, ahol jelenleg több mint 4500 tagunk van.

MN: Hogyan lett mindebből kötet?

SZÁ: Tavaly januárban a Menóra Alapítvány felkérést kapott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól, hogy a holokauszt 80. évfordulója alkalmából támogatnák egy ilyen könyv kiadását. Így kezdtük el a bőségesen érkező történeteket válogatni. A külföldről érkező szövegek többsége angolul íródott, ezért Erdős Bence, aki a könyv címét is kitalálta, 2020-ban létrehozta az angol nyelvű csoportot is. Ő kezdeményezte, hogy indítsunk egy családtörténet-írói versenyt, s a beérkező történetekből raktuk össze a könyvet. A nyertes családja az 1920-as években vándorolt ki Kubába, majd az 1960-as évek végén továbbmentek az Egyesült Államokba, és ott sikeresek lettek. Tíz évvel ezelőtt Eörsi Mátyás a 70. évforduló alkalmából hozta létre A holokauszt és a családom nevű Facebook-csoportot, s abból ilyen címen ki is adtak egy könyvet (Park Kiadó, 2015 – a szerk.). A mi célunk azonban nem csupán a holokauszttörténetek publikálása volt, hanem az, hogy bemutassuk, milyen szerepük volt a zsidóknak a történelmünkben.

MN: A könyv a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és a Tiszafüredi Menóra Nyílt Alapítvány közreműködésével jelent meg. Mit kell tudni az alapítványról?

SZÁ: A Menóra Alapítvány eredeti célja a Tiszafüreden élt zsidóság segítése, szellemi és tárgyi emlékeinek ápolása, gondozása, az izraelita temető rendbehozatala és gondozása, a helyi és környékbeli zsidóság emlékének megőrzése volt. Majd ez fokozatosan bővült a magyarországi zsidóság emlékének ápolásával és a zsidó családtörténet feldolgozásával is. 2004-től több mártírmegemlékezést és kulturális rendezvényt bonyolítottunk le, könyveket adtunk ki, előadásokat tartottunk.

MN: Tetemesnek tűnik az elvégzett munka mennyisége.

SZÁ: A temetőt 1995 és 2000 között hozatta rendbe széles társadalmi összefogással az alapítvány, 2005-ben műemlékké nyilvánították. Szinte a nulláról indultunk. Fontos számunkra az 1770-es évek óta használt zsidó temető történetileg és művészettörténetileg jelentős sírköveinek és síremlékeinek, a híres rabbik sírházainak, az egykori zsinagóga áthelyezett oromdíszének megőrzése. Több mint 240 méter kerítést állítottunk, három épületet tettünk rendbe, két rabbi sírját is védi az egyik, ez a híres rabbik sírja felé emelt bibliai frigysátor, az óhelek. A harmadik épületben, a ravatalozóban, egy mártíremlékhelyet alakítottunk ki, ahol 1995-ben új táblákat állítottunk az első világháború, a munkaszolgálat, a holokauszt áldozatainak emlékére. Gránittáblák örökítik meg Tiszafüred egykori lakóit. Látható néhány fotó is az egykori zsinagógáról, amelynek annak idején az előterében állt ennek a táblának az eredeti márványpéldánya. Eredetileg a visszatértek, az a körülbelül hetven fő állíttatta a háború után. A zsinagóga épületét végül a MIOK eladta, a táblák a Kozma utcába kerültek. Minden név – több mint ötszáz, amelyeket csak fel tudtam kutatni Tiszafüredről és környékéről – szerepel az emléktáblákon. Az egykori téglagyár, a volt gettó területén 2005-ben helyeztünk el emléktáblát, de később a gyárat lebontották, így kerültek ezek a táblák is a temetőbe. Azóta már többször is rendbe tettük, gondoztuk a területet, de egyre kevesebb forrás áll rendelkezésünkre. Túlélők már nincsenek, és egyre kevesebb a leszármazott. Sajnos a 2000-ben mártíremlékhelyként kialakított ravatalozó nagyon rossz állapotba került, közösségi gyűjtéssel, pályázatokkal szeretnénk rendbe hozatni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.