Internetpornó-függőség - Magányos szívek klubja

Tudomány

Az internet elterjedésével a pornográfia végképp hétköznapi tömegszórakoztatási áruvá vált. A könnyű hozzáférés is ludas abban, hogy egyre többen válnak a műfaj betegévé. Nagy részük el sem tudja képzelni, hogy kezelésre szorulna.
Az internet elterjedésével a pornográfia végképp hétköznapi tömegszórakoztatási áruvá vált. A könnyű hozzáférés is ludas abban, hogy egyre többen válnak a műfaj betegévé. Nagy részük el sem tudja képzelni, hogy kezelésre szorulna.

Már az internet hőskorában világossá vált, hogy az új médium legnagyobb slágere - egyúttal üzlete - a pornó, nem csoda, hogy szinte pillanatok alatt olyan elképesztő mennyiségű, a témába vágó anyag vált hozzáférhetővé, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. A felhasználók számára biztosított névtelenségnek köszönhetően hamar kiderült az is, hogy az elképzelhetőnél jóval nagyobb igény mutatkozik a téma iránt. Mindennek hatására az ingerküszöb folyamatosan emelkedik, a fogyasztók pedig egyre "meredekebb" tartalmak iránt kezdenek érdeklődni. Míg a múlt század hetvenes éveiben az átlagférfi számára egy szexlapból kiollózott fotó is elegendő volt a fantáziáláshoz, mára, ahogy azt Parti Katalin kriminológus Gyermekpornográfia az interneten (Bíbor Kiadó, 2009) című könyvében írja, "a felhasználók idővel hozzászoknak az egykor extrémnek tekintett anyagokhoz, amelyek a megszokás által elvesztik extrém jellegüket, és viszszaszorítottból (...) megtűrt jelenséggé válnak (...). Ezzel az egykori 'extrém' normálissá, igazodási ponttá lesz, míg az ehhez képest is 'szélsőséges' válik valódi pornográfiává. A társadalmi tolerancia fejlődésével a célzott fogyasztók magatartása 'extremizálódik'."

Mindezt el lehet intézni annyival, hogy nincs ezzel semmi baj, a mainstreammé magasztosult pornó hatékony fegyver a képmutatás, a prűdség ellen, a totális szexuális forradalom. Csakhogy a "műfaj" iránti rajongás kőkemény addikciót eredményezhet, ami ugyanúgy tönkreteheti a felhasználó és környezete életét, mint például az alkohol.

Férfibaj

"A férfiak nincsenek irigylésre méltó helyzetben, hiszen a mostani teljesítménykényszeres időkben szinte minden csak a külsőségekről szól, és ez a partnerkapcsolatokra is vonatkozik - mondja Pándy Mária szexológus. - Ma már ott tartunk, hogy a szex, amely éppen a felszabadultságról kellene, hogy szóljon, ugyanúgy stresszel jár, mint a munka, és már az ágyban is a teljesítmény kerül a középpontba. Ha egy kapcsolatban az ilyen értékrendszer válik dominánssá, akkor a férfi részéről a pornóban való alámerülés egyfajta védekezési mechanizmus, a feszültség levezetése - maszturbációval."

Egy szexfilm megtekintése persze még nem az addikció előszobája, de ha valaki a monitor előtti élmény kedvéért hanyagolni kezdi kapcsolatait, ha nem vonzza már az "élő szex", viszont egyre jobban vágyódik az efféle virtuális világba, akkor érdemes elgondolkodnia, hogy rendjén való-e az ilyesmi. Mindez korántsem egyszerű.

"Már napközben, a munkahelyen éreztem, hogy szinte 'kattogok', akárcsak a drogosok, hogy végre odaülhessek a gép elé, és megnézhessem a szokásos oldalakat. Ilyenkor hosszú órákat töltöttem a gép előtt késő éjszakába nyúlóan, egymás után nyitottam meg az oldalakat, vártam egy-egy filmre, hogy lejöjjön, de amint lejött, gyorsan átpörgettem, és már néztem is a következőt. Soha nem volt elég. (...) Ekkor még mindig nem gyanakodtam, talán csak az bosszantott, hogy az egész estémet a gép előtt töltöttem, és másnap fáradt voltam. (...) Sajnáltam az elvesztegetett időt, amit már sokszor megfogadtam, hogy inkább olyan dolgokra fordítok, mint például az olvasás, de a pornónézés miatt ez mindig 'csúszik'. A rendszeres önkielégítés miatt barátnőmre nincs 'ingerem', mivel én rendszeresen 'könnyítek' magamon, így a szexuális életünk is lecsökkent" - olvashatjuk az internetpornó-függőség ellen küzdő blogger (kiut.blog.hu) feljegyzéseiben.

Úgy tűnik, Truman Capote aranyköpése - "a maszturbációban az a jó, hogy nem kell hozzá kiöltözni" - az internetpornó-addikció kulcsmondata lehetne. Az internet- és a szexfüggőség közös halmazaként is értelmezhető probléma kifejezetten a férfiak körében jelentkezik, s valószínű, hogy kialakulásában annak a közvélekedés szerint inkább a férfinemre jellemző "praktikus gondolkodásnak" is szerepe van, amely a racionalitást mindenek fölébe helyezi. A tipikus pornófogyasztónak meggyőződése, hogy csupán természetes szükségleteit vezeti le, és ez a monitor előtt sokkal biztonságosabb, kényelmesebb, nem utolsósorban pedig olcsóbb, mint a "szoknyavadászok" erőfeszítései. "Elfut melletted egy zsenge tini, aki megáll, és elkezd hajlítani a feszes futónadrágjaban. Persze hogy nem fogod leszólítani, mert egyébkent semmi esélyed nem lenne nála, mert bunkónak talál. A lányok még akkor is gyökérnek néznek, ha nézed a seggüket az utcán" - panaszolja egy fórumozó, miután kifejtette: "Csak egy katt, és ott van online a film/trailer, akármilyen, amilyet csak akarsz. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlenül rossz ez. Az ember megismeri a vágyait, hogy mi tetszik neki a szexben."

Az ilyen érvekkel nem könnyű vitázni, így nem csoda, hogy kevesen vannak, akik egyáltalán felismerik, hogy baj lehet ebből.

"Az internetes pornófüggésnek ugyanúgy megvan a tünettana, mint a kémiai szerek esetében - mondja Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns. - Először többnyire a kontrollvesztés következik be, vagyis a beteg jóval több időt tölt a számítógépe előtt, mint amenynyit eredetileg szándékozott. Ezt a beszűkülés követi, a pornózás elkezdi strukturálni az illető mindennapjait, aki később eljut odáig, hogy kockázatot vállal, például a munkahelyén is ezzel kezd foglalkozni. Volt nálam egy topmenedzser, aki elmondta, hogy mindennap a lebukás szélén van, és tulajdonképpen rettegés az élete, de képtelen leállni. A függőség jellemzője továbbá a sikertelen leszokási kísérletek sora, ami azzal az önáltatással és tagadással párosul, hogy 'bármikor képes vagyok abbahagyni', illetve, hogy 'ez nem is akkora probléma'. Közben pedig - a drogfüggőséghez hasonlóan - a mennyiségi növekedés is bekövetkezik: ugyanaz a dózis már nem váltja ki a kívánt hatást, ami egyre brutálisabb tartalmak felé vezetheti a fogyasztót. Ekkor már nem számít az sem, hogy lebukott, és a házassága romokban van - akkor is ott üldögél a gép előtt."

Az internetpornó-függőség kialakulásának is valószínűleg ugyanazok az előzményei - addikt szülők, gyermekkori trauma, frusztráció, önképzavar stb. -, mint a legtöbb szenvedélybetegségnek, ám ellentétben azok többségével, a betegnek nincs vagy alig van lehetősége, hogy megossza élményeit sorstársaival, ha felismeri a problémát, szakemberhez forduljon, hiszen mások előtt az ilyesmi teljességgel vállalhatatlan. (Ez fordítva is igaz: egy nő például előbb vallja be, hogy alkoholista a férje, mint azt, hogy pornófüggő.) Ezek után logikus, hogy a beteg teljesen elmagányosodik, hiszen teljesen felszámolja vagy csak felszínesen ápolja valódi kapcsolatait, ráadásul mindenki - legfőképp éppen a partnere - előtt titkolnia kell "szégyenteljes szenvedélyét". Ez pedig a folyamatos bűntudat mellett beszűkültséghez vezet.

Létezik teljes megvonás?

"Szerintem azt az esélyünket, hogy 'normális' pornófogyasztók legyünk, mi már ellőttük. És bármennyi idő után visszaeshetünk. Ha belegondoltok: miért van, hogy úgy szeretnénk pornót nézni, mint a nem függők? Azért mert függők vagyunk. Ha nem lennénk, leszarnánk azt is, ha soha többé nem nézhetnénk. De amíg reménykedünk, hogy egyszer majd nézhetjük 'legálisan' úgy, hogy nem kell magunkat szardarabnak érezni tőle, addig függők vagyunk" - írja egy hozzászóló a már idézett blog fórumában, ami remekül összefoglalja a lényeget: ennél a függőségnél sem vezethet eredményre az "adag" csökkentése.

"A legtöbb szenvedélybetegséghez hasonlóan a internetpornó-függőségtől való szabadulást is csak a teljes "szermentességgel" lehet elérni. "A szakirodalom clean the house-nak nevezi az első lépést - mondja Nagy Zsolt. - Ahogy a heroinfüggőnek először ki kell törölnie a dílerek számát a mobiltelefonjából, az internetpornó-függőnek elsőként a számítógépén lévő pornográf tartalmaktól kell megválnia, ami nem is olyan egyszerű dolog, hiszen hosszú évek gyűjtőmunkájának eredményét kell megsemmisítenie. Emellett gondoskodnia kell arról is, hogy korlátozza saját nethozzáférését. Fontos, hogy felismerje, betegségről van szó, megszabaduljon szégyenérzetétől, keressen fel terapeutát és/vagy a szexfüggők önsegítő csoportját. (Erről bővebben: Gyötrő gyönyör, Magyar Narancs, 2010. január 7.) A szakember szerint a teljes megvonás csak a pornófogyasztásra vonatkozik, a szexuális életről nem kell lemondani, ám ha szex közben a férfi más nőkről fantáziál, az lehet a kiújuló függőség jele is.

A tökéletes drog

A tudósok régebben nem nagyon foglalkoztak avval, hogy milyen biokémiai folyamatokat gerjeszt a pornográfia az emberi szervezetben - természetesnek vették szexuális stimuláló hatását. Ám az internetboom nyomán megkezdett kutatások azt bizonyították, hogy a pornó nézegetése a kábítószerekhez hasonló kémiai folyamatokat generál az agyban. Hat évvel ezelőtt az amerikai szenátus kereskedelmi bizottsága előtt szinte egymásnak estek a szakemberek a témával kapcsolatos meghallgatáson. Egy részük azt állította, hogy az internetes pornográfia a "legtökéletesebb függőséget okozó anyagnak", az "új crack"-nek tekinthető, és mivel a tiltott droggal ellentétben a hozzáférés nem ütközik nehézségbe, sokkal nagyobb veszéllyel jár, mint az illegális kábítószerek, míg mások "csak" a játék- vagy bevásárlásfüggőséghez hasonló problémának tekintették. Ám abban teljes volt az egyetértés, hogy az amerikai kormánynak támogatnia kellene a pornó biológiai következményeit feltáró kutatásokat, illetve a veszélyekre figyelmeztető kampányokat.

"Az internetes pornó legnagyobb veszélye abból fakad, hogy tömegméretekben rombolja a felnövekvő nemzedék lelki világát, ugyanis a testiségről teljesen hamis képet mutat - mondja Nagy Zsolt. - Túlzott elvárásokat fogalmaz meg, afféle versenysportként mutatja be a szexet, gyakorlatilag kiirtja az erotikát, s minden finomabb módját a férfi-nő kapcsolatnak. Ezáltal olyan hamis minta jöhet létre, hogy a nők és a férfiak szexualitáshoz való viszonya azonos, holott ebben jelentős eltérések vannak."

"A kamaszoknak ma már fantáziálniuk sem kell, az internet minden igényt kielégít. Így aztán nem csoda, hogy amikor a valódi szex kerülne sorra, a fiatalember már nem működik, egyrészt mert olyan magas lett az ingerküszöbe, másrészt pedig, mert annyira megszokta a saját kezét - mondja Pándy Mária. - Járt nálam egy húszéves fiú, aki elmondta, hogy 'már túl van mindenen', és egyáltalán nem kívánja az igazi nőket, mert úgy tapasztalta, hogy unalmasak és hisztisek. Egészen mások, mint a filmek hősnői."

Mivel manapság a gyerekek többsége számára a pornófilm jelenti a felvilágosítást, a jövőben beláthatatlan következményei lehetnek, hogy a férfiak többsége természetesnek veszi azokat az extrém szituációkat, melyek egy átlagos pornófilmnek is a velejárói. A garantált csalódás nyomán valószínűleg egyre többen gondolják, hogy a monitor nyújtotta örömöket nem pótolja egy igazi nő. Már csak azért sem, mert lassan az is kérdéses, hogy valójában ki számít igazi nőnek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”