cyberhírek

  • .
  • 2010. április 1.

Tudomány

CALYPSO A Cassini-űrszonda sikeresen megörökítette a Calypso nevű holdat a Szaturnusz körül. Az apró égitest mindössze 21 kilométer átmérőjű, és korábban egyetlen űrszonda sem közelítette meg annyira, hogy részleteket azonosíthasson rajra.
A fotó alapján az égitest egy hatalmas cipőre emlékeztet.

SZARVASGOMBA Egy francia kutatók által vezetett nemzetközi csoport most közzétett eredményei szerint a szarvasgomba genetikai állományában a származási helyére utaló jelek találhatók. Ezek segítségével azonosítani lehet, mely földrajzi helyről való az adott gomba. A genetikai ujjlenyomatoknak ez az adatbázisa segít majd leleplezni a hamisítást is, amelyet elsősorban Kínából származó gombafajokkal végeznek.

GOLF-ÁRAMLAT A Golf-áramlat nem gyengül a globális felmelegedés hatására - derítette ki az amerikai űrkutatási hivatal. Eddig attól tartottak a kutatók, hogy az áramlat előbb-utóbb megszűnik, és vele együtt Európa fűtése is.

RAJNA Földrajzi bakit fedezett fel Bruno Kremer biológus: szerinte 90 kilométerrel rövidebb a Rajna annál, mint ahogy azt a lexikonok írják. A folyó hossza a XX. század első felében született feljegyzésekben még 1230 kilométer volt, ebből banális hiba, a számjegyek felcserélése miatt lett 1320 kilométer - valamikor 1960 körül.

LHC A CERN bejelentése szerint az első igazán nagy részecskeütközések létrehozását március 30-án (lapzártánk után) fogják először megkísérelni a nagy hadronütköztetőben (LHC). Az első nagy ütközések energiája háromszor akkora lesz, mint az eddigi rekord.

MONSZUN Ázsia, India és Indonézia ipari régióinak légszenynyezését a magas légkörbe szállítja a nyári monszun - derült ki egy kanadai műhold felvételeiből. A kutatók a hidrogén-cianid terjedését követték nyomon, és arra jöttek rá, hogy a légköri jelenségek miatt Ázsia szennyezései körbejárják az egész világot.

NEPTUNUSZ Friss csillagászati-kozmológiai hipotézisek szerint különös körülmények között alakult ki a Naptól legtávolabbi bolygó, a Neptunusz, melynek legnagyobb holdja, a Triton a többi holdhoz és a Neptunusz forgásirányához viszonyítva ellentétesen kering a bolygó körül.

A modellek alapján az ősi Neptunusz kölcsönhatásba lépett a környezetében lévő sok apró bolygócsírával, és azokat kipenderítette a térségből, miközben kifelé vándorolt. Így érkezhetett el oda, ahol az ősi Triton - akkor még a Neptunusztól függetlenül - keringett a Nap körül: a két égitest gravitációs kölcsönhatásba lépett, amelynek eredményeként a gázbolygó a Tritont holdjává tette. A számítások alapján erre akkor lehetett reális esély, ha a Triton korábban sem magányos égitest volt, hanem egy másikkal együtt mozgott, ahhoz hasonlóan, mint ahogy a Plútó és a fele akkora Charon is egymás körül keringenek. A kifelé vándorló Neptunusz találkozott a párossal, és a kölcsönhatás eredményeként a Triton annyira lelassult, hogy a Neptunusz körüli pályára állt. Ezzel egy időben a Triton eredeti társa vagy kilökődött a rendszerből, vagy a Neptunuszba zuhant, és eggyé olvadt vele. A fenti forgatókönyv annál valószínűbb, minél nagyobb volt a Triton ősi párjának tömege - egyes becslések alapján a Földénél is nagyobb lehetett.

TONHAL Több előterjesztést is elbuktak a természetvédők az elmúlt két héten Katarban megrendezett ENSZ-konferencián, ahol az élőlények és a belőlük előállított termékek nemzetközi kereskedelmét vizsgálták felül. Több, halászattal kapcsolatos korlátozást is Japán sikeres kampányának köszönhetően utasítottak el - mint például az atlanti kékúszójú tonhal halászatának betiltását. A korlátozásokat ellenzők élére álló Japán sikeresen megnyerte a kis, szegény országok támogatását, akiket megfélemlített azzal, hogy a korlátozás tönkre fogja tenni a gazdaságukat, emellett kétségbe vonta a tiltás tudományos megalapozottságát is. Japán számára különösen fontos a tonhal, ugyanis ebből készül a legfinomabb szusi és szasimi, és ők importálják a kifogott mennyiség 80 százalékát. Ez a tonhalféle (mely a horvát kétkunás érme hátulján is látható) különösen nagyra becsült Japánban: egy 200 kilogrammos példány tavaly több mint 40 millió forintért kelt el a legnagyobb tokiói halpiacon. A döntés előtti este a japánok még egy fogadást is tartottak egyes delegáltaknak, ahol állítólag rengeteg tonhalszusit szolgáltak fel. Az Egyesült Államok által szorgalmazott javaslatot végül csak húszan támogatták, harmincan tartózkodtak - ellenben hatvannyolcan ellene szavaztak. Vereséget szenvedtek a porcoshalak védői is, akik halászati kvóta bevezetését szerették volna a cápákra, jelenleg ugyanis nincsen rájuk vonatkozó szabályozás. Elutasították azt a javaslatot is, hogy a klímaváltozás miatt jelentős veszélyben lévő jegesmedvéket átsorolják egy másik védettségi kategóriába, megtiltva ezzel a belőlük készült termékek kereskedelmét. Az Egyesült Államok előterjesztése az erőteljes kanadai, norvég és grönlandi ellenállás miatt bukott meg, akik azzal érveltek, hogy a jegesmedve vadászata létfontosságú az őslakosok számára. Frank Pokiak, a kanadai őslakosok egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy a sarkvidéken élők már generációk óta vadásznak a medvékre húsuk és bundájuk miatt. Elmondása szerint fenntartható vadászatot folytatnak, és ha nemzetközi tiltás születik, akkor sem fogják abbahagyni.

HIV+TBC A szakembereket egyre jobban aggasztja annak lehetősége, hogy a HIV-fertőzés és a tüdővész halálos kombinációja a világ következő nagy egészségügyi válságát okozza. A tuberkulózis világnapja alkalmából az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi szervezet felhívta a figyelmet Lesothóra, ahol a harmadik legmagasabb a HIV-fertőzések és a negyedik legmagasabb a gümőkóros esetek előfordulása a világon. Lesotho egyike a világ öt azon országának, ahol a legrövidebb ideig élnek az emberek: az amerikai külügyminisztérium mindössze 40 évre becsüli a kis fekete-afrikai országban várható átlagos élettartamot, az MSF pedig még ennél is rövidebb életet, átlagosan 36 évet jósol a lesothóiaknak. "Komoly figyelmet kell fordítani az együttes tuberkulózis-HIV fertőzésre, mert ez új járvány kiindulópontja lehet" - figyelmeztetett Michel Sidibe, az ENSZ AIDS elleni programjának vezetője is. Dél-afrikai bányákból hazatért HIV-pozitív lesothói vendégmunkások hurcolták be a tuberkulózis egy olyan formáját, amely ellenáll a betegség gyógyítására használt szokásos antibiotikum-koktélnak.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”