Az Aloe vera a népi hiedelmekben valóságos csodaszerként tűnik fel, kedvező hatásainak se szeri, se száma - kár, hogy ezek jó részét nem nagyon igazolták a gonosz tudósok.
*
A maximum 120 centiméterre megnövő fogazott, húsos, lándzsa alakú levelekből álló növényt látva a felületes szemlélőnek először Mexikó juthat az eszébe - esetleg valami jó kis spagetti-western spontán növényi díszletének véli. Nos, ez utóbbi asszociáció már egy fokkal jobb irányba viszi gondolatainkat, elvégre nevezett csodanövény őshazája nagy valószínűség szerint Észak-Afrika, a Kanári- és a Zöld-foki-szigetek. Amúgy azóta már mindenhol elterjedt, illetve termesztik is - a feltétel, hogy a klíma kellően száraz, meleg és barátságtalan, minimum félsivatagi legyen. Legfőbb termelői között megtalálható Ausztrália, Banglades, Kuba, a Dominikai Köztársaság, Kína, Mexikó, India, Jamaica, Kenya, Dél-Afrika és persze az Egyesült Államok, hogy a western-reminiszcencia is stimmeljen.
Összefonódások
A növény tápanyagban való gazdagságának kulcsa, hogy úgynevezett mikorrhizás gyökérkapcsoltságban él bizonyos gombafajokkal. Ez utóbbiak gombafonalai (hifái) behatolnak a gyökérszövetébe (ez a arbuszkuláris mikorrhiza), s a kölcsönös előnyök elve alapján, jó szimbiontaként egymást segítik a túlélésben. A gomba ilyenkor az általa mállasztott ásványi anyagokért és a bónusz vízfelvételért (sok fonál, nagy felület!) cserébe a fotoszintézis áldott végtermékeit (például cukrot) kapja cserébe. Az Aloe vera évelő kaktuszszerű növény, úgynevezett pozsgás, ám nem kaktusz. (A pozsgások és kaktuszok közötti viszonyra jellemző, hogy minden kaktusz pozsgás, viszont nem minden pozsgás kaktusz.) Rokonítja a kaktuszokkal az a növényélettani sajátossága, amely lehetővé teszi a túlélését cudar körülmények között is: ez (vélt vagy valós) gyógyhatásának kulcsa is. A pozsgások ugyanis húsos leveleikben tárolják az oldott tápanyagokkal feldúsult, éltető vizet, elvégre a keveset is jól be kell osztani. Ez a belső, húsos rész szokott megjelenni például az Aloe vera-tartalmú üdítőkben, afféle jellegzetes ízű és állagú, mérsékelten gusztusos, leginkább gélszerű falatkák formájában. Egészen pontosan a növény vastag bőre alá merülve előbb egy sárgás, keserű réteg következik - ezt megszárítva nyerik az aloe latexet, ami a kereskedelmi forgalomba aloe hepatica vagy aloe barbedensis néven kerül - így szerepel a VII. Magyar Gyógyszerkönyvben is. Ennek hatóanyaga az aloin, ami kémiai szempontból egyfajta antrakinonszármazék (pontosan az antrakinon glikozidja), s tőle kapja sárga színét is. A gyógyszertárakban többfajta néven is forgalmazott aloin irritáló (s ezáltal potenciális bélstimuláns-hashajtó) voltánál fogva hatásos a székrekedés megszüntetésére - s nem mellesleg különféle szeszes italoknak kölcsönöz keserű ízt, s némi sárgás színt. Jellemző, hogy az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) még 2002-ben törölte az alointartalmú gyógyszereket a biztonságos és hatásos medicinák listájáról, mivel felmerült a gyanú, hogy az aloin (persze lóadagokban használva) esetleg rákkeltő is lehet - hozzátéve, hogy további alapos klinikai vizsgálatok szükségesek. Mindazonáltal az aloint kis koncentrációban tartalmazó ételek és italok forgalmazásával szemben nem támasztott kifogást.
Húsos kockák
Az igazi csoda, legalábbis a közvélekedés szerint, az Aloe vera húsos leveleinek belsejében kezdődik. Az itt található - esszenciális aminosavakban, vitaminokban, ásványi anyagokban és náluk is egzotikusabb vegyületekben (például oligoszacharidokban) gazdag - Aloe vera gélt szinte mindenhol megtalálhatjuk. Jut belőle kézkrémekbe, tusfürdőkbe és más kozmetikumokba - keverik joghurtba, desszertbe, üdítőbe. Az embernek természetesen gyanúsak az efféle omnipotens csodaszerek, s magától értetődően merül fel a kérdés: ismét egy voltaképpen semmire sem jó, de amúgy ideális placebotermékkel van dolgunk? Nos, e tekintetben az eddig lebonyolított, gyér számú tudományos kutatások sem nyugtathatnak meg minket. Az eredmények legalábbis ellentmondásosak, egyértelmű pozitívumokat pedig csak ritkán és kevesen tudtak kimutatni.
A kozmetikai ipar (no és persze az alternatív gyógyászat) hagyományosan hűsítő, gyógyító, hidratáló hatást tulajdonít az Aloe vera-tartalmú készítményeknek, krémeknek, s más kencéknek, ezenfelül az Aloe verá-s italokat a gyomor megnyugtatására, gyomorégés ellen ajánlják. A keserű alointól megtisztított Aloe vera gél (alternatív) gyógyászati karrierje már az ókorban beindult: óegyiptomi papiruszok és számos klasszikus, orvoslásban is utazó auktor (Dioszkoridész vagy éppen az idősebb Plinius) is lelkendezett gyógyhatása miatt, s jó hírneve később sem hagyta el. Segíthette ebben, hogy eddig szinte még semmilyen, mondjuk mérgező mellékhatása, káros tulajdonsága nem került napvilágra - ami a potenciális konkurens panaceák köréből kétségtelenül kiemeli. Sőt a kutatási eredmények összegzése nyomán úgy tűnik, hogy például az Aloe vera sebgyógyító hatása nem csak legenda. Első és másodfokú égések kezelését tényleg segítheti, és a regenerációt is gyorsíthatja. Találhatunk adatokat arra is, hogy a nyombélfekélyben szenvedők gyulladásos tüneteit is enyhíti. Némely, az Aloe verából kivont vegyületet sikerrel használtak fel immunostimulánsként a daganatok elleni küzdelemben - kísérleti kutyáknál és macskáknál, ám az embereknél már korántsem sült el ilyen jól a kísérlet. Napozás közbeni leégés ellen aligha hatásos, és az amúgy is flouritos fogkrémekhez adagolva nem fokozza tovább a védőképességet. Szelektív gombaölő és baktericid hatása vitatott, és további kutatásokat igényel, összességében tehát elmondható, hogy az Aloe vera néha segít, és szinte sosem árt. Azért a diabéteszesek vigyázzanak vele, mert megemelheti a vér glükózszintjét.
