Palkovics László nem ment el az MTA ülésére, mert "méltatlannak" tartja az előterjesztéseket

  • narancs.hu
  • 2018. december 6.

Belpol

A miniszter továbbra is új struktúrában gondolkodik.

Az előzetes tervek ellenére azért nem ment el az MTA mai rendkívüli közgyűlésére, mert a testület elé olyan anyagok kerültek, amelyek "méltatlanok az MTA közgyűléséhez és nem tartalmaznak olyan pontokat, amelyekkel az akadémia köztestületét terhelni kellene" - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

A kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését, hiszen alapelvünk, hogy értek nem veszhet el - fejtegette.

Éppen ezért a kormány biztosítani fogja a kutatóintézetekben dolgozók bérét mindaddig, amíg az új struktúra létre nem jön. A miniszter azt is kiemelte, hogy hamarosan kiírják az új pályázatokat, amelyek az innovációs ökoszisztéma valamennyi szereplője számára elérhetővé válnak.

Információink szerint az MTA közgyűlése elé egy olyan elnökségi előterjesztés került, amely ellenzi a kormányzati elképzeléseket, azaz az MTA kutatóintézeti hálózatának feldarabolását és a finanszírozás minisztérium alá rendelését.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.