Kiszámolták, mennyibe kerülne megóvni az emberiséget a klímaváltozás hatásaitól

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 10.

Tudomány

Nem lesz olcsó.

A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (541 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz – írja az MTI.

A kutatókat, közgazdászokat, városlakókat, gazdákat, polgármestereket és vállalatvezetőket tömörítő Globális Alkalmazkodási Bizottság (Global Commission on Adaptation) öt gyakorlati megoldást fogalmazott meg globális költség-haszon elemzésében, amely szerint a szóban forgó stratégiák megvalósítása nettó több mint 7 ezer milliárd dollár hasznot hozna.

A Ban Ki Mun korábbi ENSZ-főtitkár, Bill Gates, a Microsoft társalapítója és Krisztalina Georgieva, a Világbank igazgatója által vezetett globális bizottság szerint a gazdagabb országoknak erkölcsi kötelességük befektetni olyan adaptációs intézkedésekbe, amelyek az egész világ javát szolgálják, ugyanis az éghajlatváltozás hatásaival leginkább küzdő országok "a felelősek a legkevésbé a problémákért" - mutatott rá a jelentés

A testület szerint a következő tíz évben olyan előrejelző rendszereket kellene kiépíteni - elsősorban a szigetek lakói és a part menti közösségek számára -, amelyek jó előre figyelmeztetnek a viharokra, az erős tengerjárásra és egyéb szélsőséges időjárási viszonyokra. Egy egyszerű mobiltelefon-alkalmazás például segíthetné a csendes-óceáni Cook-szigetek halászait abban, hogy a tenger változásaihoz igazítva alakítsák terveiket.

Az infrastruktúra tekintetében az éghajlat változásaihoz igazított utak, épületek és hidak építésére lenne szükség. Egy New York-i projektben például fehérre festik a háztetőket, ami hatékony hővisszaverő stratégia az épületek és egész városnegyedek lehűtésére.

A javasolt stratégiák között szerepel a száraz talaj mezőgazdasági termelésének fejlesztése, a szárazságnak jobban ellenálló haszonnövényekre való áttérés elősegítése. A mangroveerdők nagyjából 18 millió ember számára jelentenek védelmet a part menti áradásokkal szemben, ám a beruházások miatt kivágják a fákat. Ezeknek az erdőterületeknek a helyreállítása segíthetne megóvni a sebezhető közösségeket a viharoktól és javíthatná a helyi halgazdálkodást.

A jelentés szerint a vízkészletek védelme ugyancsak kulcsfontosságú feladat az éghajlat változásakor.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.