Konyhai kémia XII.

Pancsolt italok - Egy csepp türelmet kérünk

Tudomány

A pia veszett drága, amikor boltban, pláne kocsmában vesszük. Sokan úgy vélik: jöjjön inkább egy kis hazai.

Az otthon pancsolt italokat szigorúan előállítás-technológiai oldalról két nagyobb csoportba rendezhetjük. Egy részüknél a gyártó és a vélelmezhető végfelhasználó saját maga generál szeszes erjedési folyamatot, lehetőség szerint a spájzban vagy a sufniban, rosszabb esetben a nappaliban. Más esetben viszont - okulva a hidegen kevert italokban utazó, "professzionális" vállalkozások sikeréből - készen vett nyersanyagokat, aromákat, fűszereket és gyári (többnyire krumplialapú), esetleg már aromatizált (bekevert) finomszeszt kutyulnak össze.

Egy ampulla boldogság

Már egy röpke terepszemle nyomán megbizonyosodhat az ember arról, hogy a boltok polcain fellelhető likőrszerű készítmények gyárilag is egyszerű keverési technológiával készülnek, így bízvást nekiállhatunk magunk is. A kulcs többnyire a tiszta krumpliszesz, ami nem csupán a - mindkét értelemben vett - spirituszt biztosítja a művelethez, de végső esetben fertőtlenít, ha valamit mégis elrontanánk. A második feladatot a fűszerek és az aromák beszerzése jelentheti; ehhez ismét segítségünkre siet a szerves vegyészet, elvégre szinte valamennyi ismert íz-, illat- és aromaanyag ugyanazon, néha szinte már ék egyszerűségű, néha kicsit bonyolultabb delikvensek alkotta vegyületcsaládba tartozik. Az aromaként fungáló ún. gyümölcsészterek általában valamilyen nem túl bonyolult alkohol (előfordulhat, hogy éppen a fajtánk által kultivált etil-alkohol) és egy szimpla szerves sav reakciójából keletkeznek, vízelvonás közepette (ehhez kell egy kis kénsav is...) - elemi szint minden szerveslabor-gyakorlaton. Különösen fanatikus kísérletezők otthon is gyárthatnak császárkörte- vagy ananászaromát, csak vigyázzanak, le ne savazzák magukat, családtagjaikat vagy a karácsonyfát. Ezt elkerülendő menjünk a boltba, és vásároljunk be: biztos lesz ott pentil-acetát (körte), 3-metil-butil-acetát (banán), oktil-acetát (narancs), metil-formiát (eper), amil-acetát (császárkörte), esetleg propil-izobutirát (a jól ismert rumaroma). A természetes eszenciák ugyan nem egy észterből állnak, de hát üsse kő, legfeljebb kicsit kevergetjük őket, az ünnep úgyis az önfeledt kísérletezésről szól. Ha pedig receptekre lennénk kíváncsiak, az internetes ötletbörzéken bízvást válogathatunk, ráadásul nem csupán egyszerű, alkalmi italokat, de márkás termékek jobb-rosszabb klónjait is elkészíthetjük konyhai körülmények között.

Csábító üresség

Csábító üresség

 

A Bailey's domesztikált verziójához is "csak" whisky, vodka, konyak (akad olyan recept, amelyben már csak a vodka szerepel...), vaníliás és sima cukor, nescafé, no és tejszín kell. Meg némi türelem: egy hétig kell hidegre tenni és naponta felrázni (továbbá jól elzárni torkos szeretteink elől). Kellő vakmerőséggel akár Cointreau-val vagy Curacaóval is megpróbálkozhatunk - utóbbinál az illúzióromboló kék ételfesték bekeverése az igazán horrorisztikus. Néha a hozzávalókkal akadhatnak gondok: a bodzalikőrnél például már az első félmondatnál (végy egy kiló bodzabogyót) elakad a laikus felhasználó, aki sose látott még ilyet - egyszerűbb akkor már otthon is fellelhető nyersanyagokra bazírozni. A borlikőr receptje például maga a letisztult egyszerűség: a vörösbor-rum keverékbe kell némi cukrot, no meg vaníliarudat áztatni - figyelem, a teljes érési idő másfél hónap! Kicsit macerásabb a meggylikőr, mert ahhoz meggy is kell (mirelitből megvan), arra kell cukorszirupot önteni, amelyből nem spóroltuk ki a keserűmandulát, a vaníliát és a szegfűszeget - és ha mindez megvan, már nyakon is önthetjük egy kis finomszesszel (potom három hét, és kész). A narancslikőr már kicsit szofisztikáltabb - mármint a tekintetben, hogy a narancsot (hámozva, nem héjastól!) először konyakba kell áztatni, s azután részesül a megérdemelt mézszirupos kezelésben, amihez még kis csersav és szegfűszeg is dukál. A legprimitívebb (bár nyilván hatásos) keverékben nincs is más, csak méz és alkohol - némi vízzel felhígítva, a tojáslikőrt pedig felesleges ragozni, habár éppen erre adódik a legtöbb variáció. A tojássárgája meg a cukor mindenhol stimmel, de hogy kell-e bele vanília, tej, tejszín, s hogy sima krumpliszesz vagy konyak (esetleg brandyízű szeszes ital) bázisán készüljön a termék, az vita tárgyát képezheti. Annyi azonban biztos, hogy ezt is hónapokig kell érlelni - aki most látna neki, az már rég elkésett, marad a szolid gyári minőség.

Nem vagy már tini

A házi italkotyvasztásnak is vannak kétségbevonhatatlan csúcsai - ezek közé tartozik a Martini-utánzat előállítása. A dolog igazából nagyban működik: a receptek rögvest egy ötliteres dunsztosüveggel kezdődnek, de a szerző egykori iskolatársai e célból konkrétan egy nagyméretű akváriumot választottak. Ebbe kell belerakni lóadag cukrot és rizst, meg a fűszereket, a felaprózott citromot, áfonyát, mazsolát. Mindezt felöntjük vízzel, és behelyezünk némi élesztőt, amitől szinte azonnal beindul a szeszes erjedési folyamat. Mivel a fűszerek számát és összetételét minden recept másképpen adja meg, szinte végtelen számú variációs lehetőség adódik. Akad, aki a vanília, fahéj, kardamom trióra esküszik, mások a feketebors, szegfűszeg, szegfűbors, fahéj, ürömfű ötös mellett teszik le a garast, és így tovább. A lényeg, hogy a forrás lezárultáig naponta kell keverni a sajátos fűszeres rizsbort (figyelem: az eredeti Martini vermut, azaz szőlőből készül!), azután lezárni, hagyni letisztulni, szűrni, s végül érlelni. Mint látható, a legtöbb otthon kotyvasztott piához türelem szükségeltetik, abból meg sokszor szenvedünk hiányt - így azután könnyen elképzelhető, hogy eme utolsó érlelési folyamat már a gyomorban történik.

Neked ajánljuk