A Zagyva folyó alig zordabb a Rákos-pataknál, így a boldogi gátőr családja a tavaszi áradások idején sem virraszt szolgálati bádogcsónakjában, gátszakadásra készülve. Az árvízvédelmi közalkalmazott természetes ellensége errefelé inkább az üreglakó állat és az ember.
"2002. február 4. Szakaszbejárás, zsilipellenőrzés: az Emse-zsilip jól zár, száraz, a Brinza-zsilip vízben. Mihelyt lehet, megkezdem a jégtelenítést" - áll a Hatvanhoz közeli Boldog gátőrének, Tábori Lászlónak hivatali naplójában. A terepen tapasztaltak papírra vetésével lehet bíbelődni, de ha a Zagyva már a spájzban van, arról a központnak reggel fél nyolcig telefonon értesülnie kell.
A falutól pár száz méterre álló gátőrháztól egy kilométert kell gyalogolnunk a folyóig, mivel a sárban a járműflottánk (Wartburg, kismotor és kerékpár) valószínűleg elakadna, a kistraktor viszont csak a nagy szeptemberi éves vízügyi szemle idején jut szerephez. "Nincs szomszédom, és a természet a munkahelyem" - mutatja meg gyaloglás közben szakmája napfényes oldalát az 1981 óta itt dolgozó gátőr, aki egy héten két alkalommal szemlézi a 11 km hosszú töltést, valamint a keresztező belvízi csatornákat és zsilipeket.
A gátőrszakma nem szerepel az országos képzési jegyzékben. A vízügyi igazgatóságok által szervezett tanfolyamra általános iskolai végzettséggel is lehet jelentkezni, a bonyolultabb helyeken (például több folyó találkozásánál), ahol számítógépet kell kezelni, általában érettségizettek dolgoznak. Az állás betöltésének
nem előfeltétele a gátőrvizsga
és az úszni tudás, a rátermettnek tűnő ember a tanfolyamot később is elvégezheti. Nehéz a szakmát könyvből megtanulni, ezért a gátőrdinasztiába született szerencsések nem is ülik végig a tanfolyamot, inkább apjuktól tanulják a fortélyokat, és csak vizsgázni mennek el. A boldogi gátőr felnőtt fia és lánya is eltökélten készül, hogy majd egyszer felváltsák atyjukat, a lány lenne az ország második női gátőre. A megüresedett állásra jelentkezőket a vízügynél megbízhatóság szempontjából vizsgálják, a kiválasztásnál előnyben részesülnek a családos emberek, mert a vízügyiek szerint a gyakran a falutól 5-10 km-re lévő gátőrházban az egyedüllét megviseli a dolgozó pszichéjét. A 4200 km állami kezelésű árvízvédelmi töltés mentén ismeretlen a munkaerőhiány, sőt Szabolcsban egy helyre tízen is jelentkeztek. "Sose legyen nagyobb a bánatod, mint a nyugdíjas gátőr fizetése" - tartja a mondás, noha az állást minimálbérrel honorálják, a poszt mégis vonzó, hiszen a közalkalmazotti fizetés legalább biztos, és a szolgálati gátőrházzal a lakhatás is megvan. A házhoz kapott földön két ürgeöntés között a gátőr növényt termeszt, és jószágot tart.
Igaz, a töltés védelmi képességeit leginkább aláaknázó állatok toplistáján az utóbbi évtizedekben helycsere zajlott, a védett állattá lett ürgét letaszították trónjáról. Régebben Dunát lehetett vele rekeszteni, manapság színét se látni. Megsínylette, hogy egy időben az ürgefarokért tíz fillér járt az úttörőnek, valamint hogy a romák kiváló húsa miatt számolatlanul öntötték utána a vizet. Gátőrriogató szerepén ma az üregi nyúl és a róka osztozik, alkalmatlankodásukat azonnal jelenteni kell. Nem elég egy talicska földdel betapasztani a lyukat, a járat szakszerű elfalazásához nagy teljesítményű lajtkocsi és temérdek iszap szükséges. A hörcsögöket nem sújtja hasonló központi intézkedés, a gátőrház tacskója is csak magánszorgalomból tekeri ki a nyakukat. A vakondnak, mivel nem ás túl mélyre, egyáltalán nem kell retorzióra számítania, nem menekül viszont az a cserje, ami éppen a töltésen tervezett gyökeret ereszteni.
Mint mindenütt, itt is az ember a legveszélyesebb állat. A gáton történő autózás megakadályozására lerakott sorompót rendszeresen kettétöri, terepjáróval alázza a gát oldalát, a tiltótáblából pedig kétnaponta kellene újat hozni. Az egyik gátőrnek
a karját törték,
volt, akit gázspray-vel fújtak le, egy harmadikat falubelijei fenyegetik, ha sokat pampog, elverik, és még a szénáját is rágyújtják. A Zagyván szolgáló gátőrök készségei között ezért hivatali riasztófegyver is található, de általános vélemény, hogy mire előrántanák a riasztót, már kapnának is az élessel, így inkább a rendőrséget értesítik. Telefonos forródrót él a szomszédos gátőrjárás tagjai között is: ha a Mátrából nekiindul a víz, a riadólánc sem késlekedik.
Ha a töltéssel kisebb-nagyobb baj van, a raktárban tárolt célszerszámok akcióba lendülnek: előkerül a földdöngölő, a négyágú villa, a csákány, ásó, kapa. A víz által elhabolt (töltésből kimosott) rész reparálásakor az egyik ember a karóverő sulyokkal üti a karót, amit a másik a karóverő fogóval tart, nehogy a félrement ütés a karját törje. A karók mögé ún. rőzsekolbászokat helyeznek, amelyek megtartják a zúzott követ, földet addig, amíg a növényzet segítségével be nem gyógyul a folyó harapása. Ha egy kanyargó folyó rákapott az elhabolásra, lassítására bukó készül. A plafonig érő talicskákat már ritkán használják földhordásra, a sötétben végzett munka idején pedig paraffinos fáklyák helyett már japán aggregátor biztosít világosságot. A homokzsák viszont örök, azt legfeljebb a víz moshatja el, de a homokot év közben nem a gátőrök gyerekei tapossák, árvízkor szállítják ide teherautóval. Ilyenkor egyébként a védekezés központi eszközei, munkagépei és emberei kerülnek előtérbe.
A "száraz" időben rendezett pezsdítő szakmai versenyeken főleg elméleti tudást kérnek számon, de előfordul, hogy gáterősítő rőzsepokrócot kell a másik folyó gátőrcsapata ellen időre készíteni.
Linder Bálint
