Leszállt a Holdra az Odysseus, az első privát űreszköz

  • narancs.hu
  • 2024. február 23.

Tudomány

1972 óta ez az első amerikai űreszköz, amely eljutott a Holdra.

A NASA által támogatott Intuitive Machines történelmet írt azzal, hogy az első magánvállalatként űreszközt juttatott a Holdra – írja a BBC beszámolója alapján a hvg.hu.

Az Odysseus nevű eszközt – amely egy 4 méter magas és 1,5 méter széles, hatszögletű henger hat leszálló lábbal – a múlt héten indították útjára a SpaceX rakétájának segítségével. Az Odysseus alig kilenc nappal később, magyar idő szerint pénteken 0 óra 23 perckor landolt a Hold déli pólusának közelében, kráteres terepen, egy ötezer méter magas, Malapert nevű hegy mellett.

„Amit kétségtelenül megerősíthetünk, az az, hogy a berendezésünk a Hold felszínén van, és adást sugároz”

– jelentette be Tim Crain, a projekt egyik vezetője. Az Odysseus 1972 óta az első amerikai űreszköz, amely leszállt a Holdra, a feladata pedig az lesz, hogy a felszínt vizsgálja a jövőbeli emberes űrmissziók számára.

A sikeres Holdra szállását Bill Nelson, a NASA igazgatója is üdvözölte. A NASA célja, hogy az Artemis program keretében 2026-ban űrhajósokat juttasson a Holdra, ennek érdekében pedig egy sor privát céget támogat – köztük a magyar Puli Space Technologies-t is –, hogy a megfelelő technológiai megoldásokkal segítsék az előkészületet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.