Oszik és Dezsők

A két világháború közötti rendvédelmi szervek papíron egyforma eréllyel nyomoztak bal- és jobboldali szélsőségesek ellen, de a valóságban ez kevéssé érvényesült. Néhány belügyi, rendőrségi vezetőn múlott, hogy a harmincas évek végén a nyilasokkal szemben is hasonló keménységgel léptek fel, mint a kommunisták ellen.

Az 1919-ben létrejött, idővel más-más szervezeti keretek között működő politikai rendőrség eredményes munkája többször is a kihalás szélére sodorta a hazai moszkovita irányzatú kommunista mozgalmat. Ugyanakkor a szofisztikált felderítési, elhárítási módszereket a nyílt nyomozással és az elképesztően durva, kegyetlen, nyilvánvalóan törvénytelen erőszakkal ötvöző rendőri metodika legalább annyi kérdést vetett fel, mint amennyit megoldott. És ezek közül csak egy, hogy milyen példát nyújtott a Horthy-kor államrendőrsége (és a baloldalellenes nyomozásban élen járó csendőrsége) a Rákosi-korszak államvédelmének.

Mindez nem akadémikus kérdés, hiszen a korszak egyik sztárdetektívje, a baloldali mozgalmak elleni nyomozásokban jeleskedő, utóbb a főnökével, Hain Péterrel együtt a nyilasokkal is kollaboráló Wayand Tibor a kommunista Politikai Rendészeti Osztály (a későbbi ÁVO elődszervezete) megbízásából 1945 végén megírta tapasztalatait későbbi kollégái okulására. Az ennek dacára kivégzett Wayand beszámolóját már csak azért is értékesnek gondolják a korszakkal foglalkozó történészek, mivel az 1919 és 1944 közötti nyomozati anyagok, akárcsak a rendőri munka más dokumentumai, elpusztultak a háborúban, mindenekelőtt Budapest ostroma során, így csak a későbbi vallomásokból, a népbírósági pereket megelőző vizsgálati anyagokból rekonstruálható, hogyan működött a kor politikai rendőrsége.

Elődök, utódok

Magyarországon az első önálló politikai rendőrség az 1919-es Tanácsköztársaság alatt jött létre: ez volt a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztálya, amelyet Korvin Ottó vezetett. A már 1919. augusztus 6-án felállt Politikai Nyomozó Főcsoport sok tekintetben az utóda volt ennek a szervezetnek. A Tanácsköztársaság nyomozó szervei néhány vezető kivételével gyakorlatilag átvették a korábbi detektíveket, így az 1918 előtti Államrendészeti Osztály nyomozóit is, akik a kommün bukása után ismét a régi csapatukban nyomozhattak az általuk jól megismert baloldaliak, nemegyszer volt kollégáik ellen. Így tartóztatták le volt beosztottjai Dietz Károlyt, a Károlyi-időszak, majd a Peidl-kormány budapesti rendőrfőkapitányát, akit, mivel korábban ő vette őrizetbe Kun Bélát, a kommün alatt is lecsukták két hónapra. (Dietz amúgy 1934 és 1939 között a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként egy vb-ezüstöt is begyűjtött.)