Intenzív geomágneses vihar érte el a Földet, ilyenkor alacsonyabb szélességeken is van esély a sarki fény megpillantására. Így történhetett, hogy vasárnap este az ország északi-északnyugati részén kellően elvékonyodott a felhőzet ahhoz, hogy láthatóvá váljon a tiszta égbolt. Este 11 óra után tíz perccel több éjjellátó kamerán is rózsaszínes fény kezdett táncolni az északi horizont fölött, és idén először Magyarországról is láthattunk sarki fényt. A jelenség több percig tartott.
Maradjanak velünk!
Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.
Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!
Jó emberek írják jó embereknek!
Figyelmébe ajánljuk
Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?
- Támogatott tartalom
A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.
Tekinthető-e személyi kultusznak, ami Orbán Viktor körül van?
Mindent háttérbe szorít a váteszként fellépő miniszterelnök alakja: imázsában már nemcsak a párt lett ő maga, de az egész magyar nemzet is, miközben valamiféle kegyként mutatja be, ahogy kezet fog egy szavazójával. Történészekkel próbáltuk megfejteni a jelenséget.
Drónfal ereszkedik le a kontinensre
„Inkább a méltóságról szól” – beszélgetés Javier Cercas íróval
- Kovácsy Tibor
A spanyol író Borges örökösének vallja magát, és Magyarországon is népszerű. Akkor beszélgettünk vele, amikor megjelent a spanyol polgárháború végnapjaiban játszódó, komoly nemzetközi sikert aratott regénye, a Szalamiszi katonák. Idézzük fel Kovácsy Tibor interjúját az Ásatás sorozatban!
Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta
A főváros tett keresztbe a NER-befektető újpalotai lakóparképítésének, amit a DK-s vezetésű kerület támogat
Filmsorozatok, amelyeket valószínűleg soha nem fognak remake-elni
Elmúlt felettük az idő, vagy elképzelhetetlennek tűnnek az eredeti alkotóik nélkül – íme azok a franchise-ok, amelyeket nem valószínű, hogy bárki elővenne egy remake-re. Vagy legalábbis reméljük.
Vasárnap másfél millió szavazó dönthet Kelet-Európa egy része jövőjéről is
Moldovában parlamenti választást tartanak, a kis ország méreteit jóval meghaladó geopolitikai fontossága miatt pedig Oroszország már nem is nagyon akarja titkolni a dezinformációs hadjáratait, miközben az utolsó pillanatban a választási hivatal több ellenzéki jelöltet is eltiltott az indulástól.
Orbánnak ma már személyesen kell kampányolnia a cigány szavazatokért
Hol vannak már azok az idők, amikor Farkas Flórián szállította a voksokat a Fidesznek? A kormányfő kénytelen saját maga üzeneteket megfogalmazni a tábornak, amely megosztottá vált, miközben épül egy rendszerkritikus cigány közösség is.
Szlovénia Oscar-nevezettje is érkezik a Szlovén Filmnapokra
- narancs.hu
Emellett jön egy feketekomédia és a szlovén A Pál utcai fiúk is.
Beszélhetünk, de ne jöjjön a sajtó! – üzente a tankerületi vezető
Három tanév alatt 134-ről 61-re csökkent a szentesi Horváth Mihály Gimnázium új beiratkozóinak száma – hangzott el a szülői értekezleten, melyet nem az iskola hívott össze. A fórumon olyan petíciót is alá lehetett írni, amiben az igazgatónő – fideszes önkormányzati képviselő – leváltását kérik.
Jelentős munkát végeznek, mégis önkéntes alapon, kevés pénzből működnek a tanodák
Fontos szerepet töltenek be a hazai közoktatásban a tanodák a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban jellemzően szűkös keretek között működnek. Az Európai Unió támogatja az intézményeket, ugyanakkor irreálisan nagy adminisztrációs terheket rak a szervezetekre.