Van olyan "másodállás", amit nem árt titokban tartani. Fõleg, ha az igencsak "összeegyeztethetetlen" az ember munkahelyével, ahhoz kapcsolódó társadalmi pozíciójával.
"Bocs, nem nézek oda - torpan meg a dekoltált >>személyzet
Nem csak csillog, illatos is
em csak a test, a tanga, az alsónadrág és a pantalló. A rendõr-inget gombolja, a nadrágszíjon kattan a bilincs és a mûanyag pisztoly - már csak a csuha hever a kanapén. Kifelé futtában kapja magára, fölmarkolja a gumibotot, fejére borítja a kámzsát. Ahogy nyílik az ajtó, felcsendül a popgregorián.
A vagányabb hölgyek elõrefurakodnak, némi oldódás után sikítozva tapsolnak minden egyes ledobott ruhadarabnak. Már három önként jelentkezõ lány tapizza Zsolt csupaszodó testét. Amikor az alsóruhadarab is lekerül, a visszafogottabb nõk is lábujjhegyre ágaskodnak, és a pokolba kívánják a hülye rendõrsapkát. De mire megkeseredne szájukban a koktél, vége a mûsornak.
Az irodában a szennyeskosárba gyûlnek az izzadt jelmezek. Zsolt a fotelban szárad, névjegykártyát cserél valakivel. Aztán minden kellék a kofferba kerül, érkezik a gázsi is: elköszönnek a fiúk.
A határszéli városkában, délutáni szitáló esõben a gyerekek kirajzanak a suliból. A fõtéren találkozunk Zsolttal (nevezzük így). "Ez egy kisváros, itt mindenki ismer mindenkit, fontos a diszkréció" - mondja, aztán beülünk a kocsiba.
A családi ház nem az övé
Feleségével szoba-konyhányi lakban élnek az emeleten, de harmincévesen annak is örül az ember, ha a szüleinél lakhat. Pár sarokra épül az õ házuk, "tízmilkós hitelbõl", csak hogy tudjuk, miért a mellékes.
Zsolt karrierje fõiskolás korában kezdõdött, amikor a konditeremben megkérdezte tõle a haver, lejtene-e egy amolyan csippendéles sztriptízt a következõ lánykollégiumi hepajon? Belement. Híre lett a fõiskolán, egyre többször unszolták, kénytelen volt kitalálni egy jelképes összeget, hogy senkinek se legyen kellemetlen. Késõbb bevette egyik barátját is, dupla árat kért, megadták. Ma már négyfõs a vállalkozás. 'k ketten és két asszisztensféle, akik a sofõrködés mellett fotóznak, öltöny-nyakkendõben kelléket pakolnak, zenét kevernek.
Persze lazsálni nem lehet, kétnaponta két-három óra gyurmázás a konditeremben, vitaminok, szolárium, egészséges étrend, miközben - ki gondolná? - kerülni kell a fizikai munkát, mert egy szimpla húzódás is hónapokig gyógyul, ha nincs idõ kipihenni.
Márpedig nincs. Egy hétvégi estére 3-4 fellépés jut, s hétköznapra is akad. A diszkós haknik mellett fõleg lánybúcsúkon, születés- és névnapi bulikon tolják a szekeret. A siker titka, hogy a mûsor addig tart, míg az összes hölgy meg nem kapja a maga kis egyedi "élményét". Ez pedig idõ, sõt, ha marasztalják õket, nem pattannak le rögtön a show után - volt, hogy csak reggel jöttek el. "Ne úgy emlékezzenek, hogy voltak valami vetkõzõ fiúk is." Félévente ezer névjegykártyát osztanak ki, többet ér, mint bármilyen újsághirdetés.
De hogyan lehet ilyen "forgalom" mellett inkognitóban maradni? "Nagyjából sehogy, de azért mégis." Volt, hogy valamelyik tanítvány nõvére is ott sikítozott az el-sõ sorban, így persze az öcsi elõtt sem maradt titok. Másnap pedig hiába hessegette mosolyogva a kölyköket, hogy túlérett a fantáziájuk. Ráadásul az egyik anyuka varrja a jelmezeket. A rendõrruha és a csuha még csak kimagyarázható, de a tépõzáras tanga, ami ráadásul fogyóeszköz, mivel nem lehet mindig "visszakönyörögni"! Valószínûleg a kollégák tudnak a mellékesrõl, szerencse, hogy eddig még senki nem rendezett belõle botrányt, mert akkor repülnének az iskolából.
Jópofaságnak indult, de Zsolt szereti is a másodállását. "Az alacsony fizetés miatt valamit úgyis kell csinálni a suli mellett, s ez még mindig jobb, mint házat falazni novemberben, merthogy azt is kipróbáltam már." Persze a csippendélezés sem fenékig tejfel, és nem csak azért, mert esténként 2-3 kilót is leadnak.
Sokszor "táncos bunkóként"
kezelik õket, amit le kell nyelniük, azt mégsem mondhatják: "bocs, tanárok vagyunk". Elõfordul, hogy diszkréten ugyan, de vissza kell utasítani egy-egy túlfûtött ajánlatot. Olyankor azzal mentegetõznek: sértõdés lenne, ha addig hanyagolnák a többi lányt, meg nincs is hová félrevonulni. "Nem volna jó reklám a boltnak, ha elterjedne, hogy mindenre kaphatók vagyunk."
Zsolt felesége nem féltékenykedik. Tudja jól, ha a férje meg akar-ja csalni, ahhoz nem kell tánc. "Nincs súrlódás köztünk az éjszakázás miatt, sõt lehet rá számítani, ha egy kis építõ kritikára éhes a mûsor. Igazi jó barát, különben is, a közösbe megy a bugyipénz" - mondja Zsolt, akinek különben ideje sincs arra, hogy otthon veszekedjen: délelõtt tanár, délután "mûvezetõ" az épülõ házuknál, aztán sportember az edzõteremben. Este a vállalkozással pepecsel, fényképet retusál, egyeztet, oszt-szoroz, éjjel meg táncol. "Olyan vagyok, mint a Batman, minimum két életet élek."
De amikor véget ér a show, s hazafelé menet üres tekintettel kókadozik az anyósülésen, és panaszkodni próbálna, rendre odaszól az asszisztens: "Hé, ember, mit akarsz még? Sofõröd van, csajokkal bulizol, kajálsz, piálsz, sztár vagy!"
Molnár Dénes
A show ára
A normál, egyórás fellépés két mûsorszámból áll. Az elsõ 15-20 perces, kizárólag az ünnepeltnek szól. A másodikban a többi hölgyet szórakoztatják - egyenként. Ez táncosonként 15 ezer forintot kóstál. Ezenfelül az útiköltség 29 forint kilométerenként, négyezer a sofõr. Az estrõl készült fényképeket tartalmazó CD (kb. 150 fotó) is háromezerbe kerül, de ezt nem kötelezõ megvásárolni.
