Kormányunk látszólag a Brüsszellel folytatott virtuális, zömmel hazai kampánycélokra szimulált vitát kívánta egy huszárvágással megoldani, amikor a vidékfejlesztési miniszter elnökölte és zömmel kormánytagokból álló Hungarikum Bizottság hungarikummá nyilvánította az akácfát, s némivel több joggal az akácmézet is. Miután az akácfa mellett folytatott, a tények ismeretében nehezen értelmezhető kommunikációs hadjáratban adu ásznak szánták a kivételes gazdasági jelentőségűnek beállított magyar akácmézre való hivatkozást, e döntést - a hungarikumok összességében amúgy is abszurd családjába való felvételt - akár logikusnak is gondolhatjuk. Ráadásul ama állítás, hogy akácméz tekintetében nagyhatalom vagyunk, szinte magától értetődő: miután minden negyedik magyarországi fa akác, s e sok tekintetben ökológiai csapással felérő özönnövényből éppen Európa e része a legfertőzöttebb, nem csodálható, ha a méhészek kihasználják a helyzetet. De tényleg olyan csodás anyag az akácméz?
| ||
A méh gyomrából
A feltűnést küllemében is kerülő akácmézet, akár a többi aranylón, barnán, vörösen, szinte feketén vagy tört fehéren csordulót a méhek - többnyire házi méhek - állítják elő a virágok nektárjából. E kényes művelet során saját gyomruk szolgál laboratórium gyanánt: többek között a szervezetük által termelt invertáz enzimet használják fel, hogy az édeskés nektárban található szacharózt és más összetett cukrokat egyszerűbbekké bontsák le. Az eredmény nem marad el: a méz kémiai szempontból 69-70 százalékban glükóz-fruktóz keverék, s mint látni fogjuk, a 17 százaléknyi víz s a több mint 10 százaléknyi összetett cukor levonása utáni maradék sem lebecsülendő. (Erről lásd még: Minden cseppje arany, Magyar Narancs, 2009. augusztus 6.) A méhdolgozók talán kevésbé gusztusos módon homogenizálják és részben szárítják a leendő mézet - a víz nagyjának eltávolítását azután már a méhsejtekben elhelyezett nyersméz felett végzett ütemes szárnycsapásokkal végzik.
Mentségükre legyen mondva, hogy e módosult nektár többszöri felöklendezése során fel sem merül bennük, hogy a lépes méz végül nem csupán maguk, utódaik és királynőjük, no meg a kaptár heréi táplálására szolgál: jó részét a kenyerünkre csorgatva, teánkba merve fogyasztjuk el. Annyi biztos, hogy a méhek gyomrában számos rejtélyes és érdekes kémiai folyamat, enzimatikus átalakulás, fermentáció stb. zajlik le, melyek során az amúgy is gazdag összetételű nektárból mikromennyiségű, tápanyagokban, komponensekben és élettanilag fontos matériákban gazdag koktél áll össze. Olyannyira így van, hogy a tudomány még ma is csak találgatja, hogy melyikük mi célt is szolgál, illetve hogy a méz vélelmezett kedvező hatásai pontosan mely vegyületeknek (esetleg azok szinergiájának) tulajdoníthatók.
Annyi már biztos, hogy a többnyire vízszerűen áttetsző, legfeljebb haloványsárga akácméz alacsony víztartalma már magában is kizáró ok arra, hogy benne mikroorganizmusok telepedjenek meg. Más mézeknél ehhez a viszonylag erős savasság (akár 4 alatti pH) is hozzájárul: az akácméz ehhez képest viszonylag kevéssé savas, és pontosan ez teszi oly selymessé és kevéssé érdessé az ízét.
A mézfélékhez ezen tartósító hatáson túl is csodás tulajdonságok sorozatát társítják: e megállapítások többnyire széles körű népi tapasztalaton alapszanak. Igaz, kontrollált klinikai vizsgálatok, noch dazu statisztikai elemzések híján csak találgat az orvostudomány abban a tekintetben, hogy a hosszú lista mely eleme milyen mechanizmussal kapcsolható össze. Ahogy valamennyi mézfajta, az akácméz kapcsán is el szokták mondani, hogy javítja az immunrendszer működését, csillapítja a köhögést, enyhíti a torokfájást, serkenti a szervezet általános működését, vírus- és baktériumölő hatása van, a használattól, a dózistól és az elpusztítandó miazmáktól függően más és más mértékben. Utóbbi miatt a méz akár sebek, horzsolások külsődleges kezelésére is alkalmas lehet - arra azért vigyázzunk, hogy mézes kencével bekent testrészeinket ne látogassák meg édesre éhes darazsak.
De mantrázhatjuk tovább is a szinte végtelen listát: az akácméz fogyasztása pluszenergiát kölcsönöz, csökkenti a fáradtságot, jót tesz a bél-, a szív- és keringési rendszer működésének, javítja a látást, méregtelenít, kedvező hatással van a máj és vese működésére, erősíti a csontozatot. S ha eleget keresgéltünk, tán rálelünk arra is, hogy a méz a legtökéletesebb afrodiziákum.
Ehhez képest, ha mélyen belenézünk az akácmézes bödönbe, nagyjából ugyanazon vegyületek tömegét találjuk benne, mint a többi mézben. Cukrokat, főleg gyümölcs- és szőlőcukrot, ezenfelül még leginkább maltózt meg magasabb értékű cukrokat - szacharózt, alias répacukrot viszont alig. Igen kis mennyiségben vitaminokat, ásványi anyagokat és egzotikus enzimeket, valamint antioxidánsokat is tartalmaz, melyeknek a mézhívők varázshatást tulajdonítanak. A tudomány ezzel szemben még mindig ott tart, hogy a méz felső légútra, torokfertőzésekre gyakorolt kedvező hatását az egyszerű cukrok enzimatikus bomlása közben keletkező, hajszőkítésre használt hidrogén-peroxidnak tulajdonítsa. Eme erős oxidáló, így baktericid hatású vegyület lassú felszabadulásához a mézben amúgy is jelen lévő glükóz-oxidáz enzimnek kell aktivizálódnia. A folyamathoz oxigén kell, no meg az, hogy testnedveink közömbösítsék a méz savasságát, és felhígítsák e tömény cukoroldatot. Figyelem: mézünket óvni kell a melegtől és direkt fénytől! Például e hasznos enzimből sem marad sok, ha a mézet 37-40 fokos meleg (tehát még csak nem is forró) teába lapátoljuk.
Amikor azt olvassuk mérsékelten tudományos oldalakon, hogy az akácméz, akárcsak az akác (Robinia pseudoacacia) virágzata kis koncentrációban robinin nevű glikozidot és akacetin nevű flavont tartalmaz, és ezért van általános, fertőtlenítő hatása, ezért méregtelenít és csillapítja a köhögést, akkor legyünk szkeptikusak: ezeket a kunsztokat ugyanis a többi mézfajta is tudja. Az akácméz specifikus jótéteményeként szokták emlegetni azt is, hogy hatásos gyomorpanaszok, pláne savtúltengés esetén, de az alkalmi pozitív tapasztalatokat eddig semmilyen klinikai vizsgálat nem erősítette meg. A benne lévő gyümölcscukornak májregeneráló hatást tulajdonítani is erős túlzás, a máj számára a fruktóz elraktározása, lassú glükózzá (majd zsírsavakká stb.) alakítása önmagában is megoldandó feladat: nem baj, ez még mindig könnyebb meló, mint amit egy tartalmas hétvége a szerveinkre ró.
Akadnak, akik feltételezett izomlazító hatása miatt sportoláshoz ajánlják az akácmézet - ha ez nincs is így, sok mozgáshoz sok energia kell, s abban (ahogy mindenféle méz) kétségtelenül bővelkedik.
Akácméz polcon
A vélelmezett kedvező élettani, sőt gyógyhatás csak az egyik komponens az akácmézzel kapcsolatos disputában. Még ennél is fontosabb talán, hogy az egyik legkönnyedebb aromájú mézféle a piacon - jól felismerhető, karakteres, de nem túl markáns íze és fizikai tulajdonságai (halovány szín, áttetszőség, a magas gyümölcscukor-tartalomnak köszönhető mérsékelt viszkozitás) keresett termékké teszik, és miután visszafogottan hozza a mézaromát, sütéshez is ideális, főleg, ha idegenkedünk az átütő ízérzettől. Ráadásul nagy tömegben kerülhet az asztalra, igaz, ennek van egy másik oldala is. Az ország végzetes és kontinensünkön példátlan elakácosodása miatt néhány helyen nem is nagyon lehet másféle fajtamézet előállítani, illetve az erdei és vegyes mézek többségében - tetszik, nem tetszik - mindenképpen ott figyel majd az akác módosult nektárja. Az akácfa mézelőképessége terén is vannak viták. Sokak szerint ez a faféle egyáltalán nem kiemelkedő abban a tekintetben, hogy egységnyi területről mennyi méznek való nektárt tudnak begyűjteni a szorgos méhek. Jellemző, hogy az akác őshazájában, Észak-Amerika keleti részén (zömmel szubtrópusi klimatikus zónában!) jó, ha 4-5 évente adódik kiemelkedő akácméztermés.
A nem akác dominálta, ökológiai szempontból összehasonlíthatatlanul gazdagabb ún. hazai honos erdőségek mézelési szempontból is kedvezőbb lehetőségeket rejtenének. Ez persze csak elméleti jelentőségű, mivel az akácállomány nem mostanában fog csökkenni, sőt visszaszorulását leginkább a növény szívóssága gátolja, s nem a szabadságharcos politikai akarat vagy némely erdőbirtokosok rövidlátó kalkulációja.
Amíg így van, addig az akácméz is domináns lesz a hazai piacon, pláne a magyar exportmézkínálatban, pedig íz, aroma tekintetében számos vetélytársa akad. Sőt, ezek élettani, vélelmezett gyógyhatása is versenyre kelhet vele. Akad olyan fajtaméz, amelyet még az akácnál is haszontalanabb, de nem kevésbé agresszíven terjeszkedő özönnövényről gyűjtenek a méhek: ilyen a vaddohánynak is nevezett gyom virágairól összeszedett selyemfűméz, melyet a virágpor-allergiások és -fóbiások is bízvást fogyaszthatnak, mivel pollent alig tartalmaz. Az ínyencek szerint a rendre más-más tulajdonságokat mutató fenyőméz, gesztenyeméz, hársméz, napraforgóméz, levendulaméz, a tört fehéren áttetsző repceméz vagy a jó kis erdei méz számos tekintetben, például markáns, jellegzetes íze révén felveszi a versenyt az akácmézzel, igaz, termelhető mennyiség tekintetében ez utóbbi verhetetlen. Voltaképp nem is annak ürügyén szokott felmerülni a gyanú, hogy ne lenne elég akácfa a méz iránt - itthon és exportpiacainkon - fellépő kereslet kielégítésére. Inkább az a baj, hogy tán nincs is annyi méhészetünk, amennyiből ekkora mennyiség kerülhetne a polcokra. Mi azonban ne legyünk rosszindulatúak! Ha egyszer a hazai és a külföldi piac egyaránt az akácmézre vágyik, akkor mást nem is kaphat, mint a magyar nótában is megénekelt pillangósvirágú hungarikum méhiparilag (ha nem ismernénk a rovaranatómiát, azt is mondanánk: kézműves technológiával) átalakított nektárját.
