Az első idei guineai esetet februárban jelentették - a fertőzés kezdetben két isten háta mögötti (Sierra Leonéval és Libériával határos) prefektúrában ütötte fel a fejét, ám hamarosan átterjedt az említett szomszédos államok határ menti területeire is. Ám ennél nagyobb aggodalomra ad okot, hogy fertőzéseket regisztráltak a nyugat-afrikai ország az eredeti gócponttól meglehetősen távoli fővárosából, Conakryból is. Egy, az utóbbi évtizedekben kétmilliósra duzzadt, rettenetes higiéniai helyzetű, nyomornegyedekkel dúsan telehintett, egészséges ivóvizet nélkülöző tipikus afrikai nagyvárosról beszélünk, így a helyi, egészségügyi illetékesek és a WHO szakértői is komolyan tartanak attól, hogy az Ebola-járványok történetében először nagyvárosi epidémia törhet ki. Érthető okokból a környékbeli országok is aggódnak: Szenegál már lezárta guineai határát, Mauritánia meg a szenegálit, biztos, ami biztos. Szaúd-Arábia felfüggesztette a guineai és libériai muszlim hívők mekkai zarándoklatait, Marokkó pedig a fontos tranzitállomásnak számító casablancai repülőteret ellenőrzi tüzetesen.
Lejárt a lappangási idő
Lapzártánkig 143 Ebola-megbetegedést regisztráltak - kilencvenöten már meghaltak, ami 66 százalékos, elképesztően magas halálozási arányt jelent. És akkor nem szóltunk arról, hogy számos, a járvánnyal összefüggő megbetegedés, halálozás kimaradhatott a hivatalos statisztikákból, hiszen ezek nem is tartalmazhatnak minden olyan esetet, ami a világtól elzárt településeken történik. Az Ebolához hasonló járványok esetében ne zavarjon meg senkit a viszonylag alacsony esetszám (habár most ezt sem becsülnénk alá) - sokkal riasztóbb az említett magas mortalitás. Az Ebola-típusú vérzéses láz első, 1976-os zaire-i (mai nevén Kongói DK) kitörésénél regisztrálták a járványos betegségek körében addig tapasztalt legmagasabb, 88 százalékos (!) halálozási arányt: akkor 318 fertőzöttből 280-an meghaltak (ezt azóta felülmúlta a 2004-2005-ös angolai Marburg-járvány 90 százalékos halálozással). Ebből már jól kalkulálható, hogy egy nagyobb régiókra és a nagyvárosokra is kiterjedő fertőzés a történelmi járványokhoz hasonló vagy azokat felülmúló demográfiai katasztrófát produkálna. (Itt jegyeznénk meg, hogy számos epidémiatörténész, -kutató szerint például a peloponnészoszi háború alatt pusztító nagy athéni pestis [Kr. e. 430] is valamiféle Ebola-szerű vérzéses láz lehetett - habár DNS-vizsgálatok alapján inkább tífusz volt a ludas.)
| A mostani járvány kialakulásáról és hátteréről szóló cikkünk, amelybe éppen most mélyed bele az olvasó, még áprilisban jelent meg a nyomtatott Narancsban. Az újabb fejleményekről például itt olvashat. |
Először 1976. augusztus 26-án, az észak-zaire-i Yambukuban egy 44 éves iskolai tanár, Mabalo Lokela fordult orvoshoz a betegség, hivatalos nevén az Ebola vérzéses láz (EHF) tüneteivel (ezekről, a vírustípusokról és a betegség lefolyásáról lásd keretes írásunkat). A szimptómák alapján az orvos maláriára gyanakodott, és kininnel próbálta kezelni a beteget - ami természetesen már nem segített rajta. Az első járvány gyors terjedését megkönnyítették az egészségügyi intézményekben, kórházakban uralkodó rettenetes higiéniai körülmények: valószínűleg majd annyi ember kapta el sterilizálatlan orvosi eszközök, fertőzött fecskendők révén, mint ahányan hagyományos módon, közvetlen érintkezéssel, a testnedvek révén, ráadásul ehhez hozzájárultak a sajátos helyi temetkezési szokások is. Az első járvány még le sem csengett, mikor Szudán szomszédos, déli (azóta függetlenné vált) részén tört ki újabb, a zaire-inál kevésbé súlyos ("csak" 53 százalékos halálozással járó) járvány. Ennek terjedésében is a kórházak játszottak elsődleges szerepet: a nem kellő gondossággal elkülönített Ebola-betegek boldog-boldogtalant megfertőztek - közöttük igen magas arányban az ottani dolgozókat, orvosokat, ápolókat. Ráadásul az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy a szudáni járványt egy másik vírustörzs okozta - az Ebola-vírus mutálódott, miközben átjutott a határ túloldalára, habár a genetikai állománya százszor lassabban változik, mint az influenza A-vírustörzsé. 1976 óta legalább 19 kisebb-nagyobb, minimum csoportos megbetegedéssel járó járványt regisztráltak, rendre Afrikában - ezek közül tizenegyet az ezredforduló óta. A járványokat összesen négy különböző vírus okozta, melyeket - illetve egy, az emberre veszélytelennek tűnő ötödiket - összefoglalóan sorolnak be az Ebola-vírusok közé. Ezek fonalszerű alakjuk miatt a filovírusok (filum latinul fonal) körébe tartoznak - együtt a velük szoros genetikai rokonságban álló Marburg- és Ravn-vírusokkal, melyek önmagukban is súlyos, szintén vérzéses lázzal járó, erősen fertőző, sokszor végzetes hatású fertőzéseket okoznak mind az emberek, mind más főemlősök körében.
| ||
Ez utóbbi kitétel nagyon fontos, hiszen az Ebola-vírusok rokonaikhoz hasonlóan nem csupán az emberek, de a majmok számára is halálos megbetegedések okozói, és még számos, a környezetünkben élő emlősre is átterjedhetnek, hol megbetegedést okozva, hol pedig bennük lappangva, ami újabb kockázati forrás.
Ebola fakó
Az első járványok kipattanása óta kérdés, hogy honnan érkezett, melyik fajról ugrott át az emberre a vírus, illetve milyen egyedi esemény tehető felelőssé az egyes epidémiák kialakulásáért. Néha ezek a "balesetek" remekül rekonstruálhatók: 1996 januárjában a gaboni őserdőben élelemért kutatók találtak egy viszonylag friss csimpánztetemet, amelyet megnyúztak, és jóízűen elfogyasztottak. Nem kellett volna, elvégre az Ebolában elhunyt távoli rokonunk valamennyi, a tetemmel kapcsolatba kerülő embert megfertőzte, azok pedig még egyszer annyi embert: 37 betegből csak 16 élte túl az esetet. Halott csimpánz vagy egyéb majom más esetekben is gyanúba került, de aligha ezek a főemlősök hordozzák (csaknem tünetmentesen) a betegséget, elvégre a vírus rájuk nézve is potenciálisan halálos. Az újabb és újabb járványok kipattanását mindenesetre elősegítheti az Afrikában oly népszerű dzsungelmenü, azaz a vadon élő állatok elejtése és feltálalása. A legfrissebb kutatások szerint leginkább a denevérekben bújhatnak meg észrevétlenül a vírusok, s ezek később a főemlősökkel való végzetes találkozás után juthatnak be megbetegíthető szervezetekbe. A betegség kifejlődéséhez elég például, ha fertőzött gyümölcsevő denevérek által félig megevett táplálékot fogyaszt el egy főemlős (mint mondtuk, a fertőzést főleg testnedvek közvetítik).
A tényleges megbetegedésekkel járó járványok eddig rendre Afrikára korlátozódtak, azonban az orvostudomány számon tartja azokat az eseteket is, amikor Afrikán kívül (főleg az Egyesült Államokban, illetve Olaszországban és a Fülöp-szigeteken) okozott tünetmentes, pusztán az immunrendszer által termelt antitestek révén kimutatható fertőzést az emberre egyedül veszélytelen Ebola-vírustörzs, a Reston-típusú.
A világ boldogabb és fejlettebb részén azonban soha egy pillanatra sem szűntek meg aggódni amiatt, hogy az Ebola vagy valamelyik vírusrokona áttörheti a gazdagabb régiókat védő egészségügyi vesztegzárat. Többek között e félelmet bizonyítja és aknázza ki az egykor nagy sikerű, nálunk Vírusként forgalmazott, eredetileg Outbreak című film, mely egy Ebola-szerű járványt vizionál Kaliforniába - szemléletesen, bár nem éppen kimerítő tudományos alapossággal. Hogy mást ne mondjunk, a film állításával szemben máig nem létezik hatásos, kipróbált vakcina az Ebola ellen.
A mostani járvány esetében is él az aggodalom: ezt bizonyítja, hogy az Európa Tanács már eddig is félmillió eurót adott Guineának, ráadásul még járványügyi szakértőket is küldött a helyszínre, hogy segítsenek a járvány lokalizálásában és terjedésének meggátolásában.
Lázban égveA tudomány jelenlegi állása szerint az eddigi Ebola-járványokért a Zaire-ban (ne keressék, ilyen nevű állam már nem létezik), Szudánban, Elefántcsontparton és 2007-ben Ugandában azonosított Bundibugyo Ebola-vírusok felelősek. Az Ebola-fertőzés influenzaszerű tünetekkel kezdődik: levertség, rossz közérzet, hidegrázással járó magas láz, végtagi, ízületi fájdalmak, izomfájdalmak és mellkasi szúrás jelentkezik. Ehhez gyomorpanaszok, émelygés, hányinger, továbbá felső légúti gyulladásos tünetek, torokfájás, náthás panaszok társulnak. Hihetnénk, hogy ezután már nem lehet rosszabb, de rövid idő múlva a beteg bőrén és nyálkahártyáin kiütések, hematómák, illetve vérző sebek ütköznek ki - rosszabb esetben a fertőzött minden érzékenyebb pontján (különösen kritikus pontok: a bélrendszer, az orr, a vagina vagy a fogíny) vérezni kezd. Ennek dacára a betegek az elterjedt hiedelmekkel szemben nem a vérveszteségbe halnak bele. A halál oka a többszörös szervdiszfunkciós szindróma - a beteg szerveinek többsége elégtelenül működik, ezt pedig a lelassult, elégtelen folyadékáramlás, a felgyorsult véralvadás, illetve az emiatt fellépő szövetelhalás váltja ki. Az Ebola-fertőzés azonosítását nehezíti, hogy tünetei nehezen különíthetők el más, a trópusokon amúgy is gyakori ragályoktól - a rokon Marburg-vírus által okozott fertőzésektől pedig szinte lehetetlen elkülöníteni. Ez utóbbi mindegy is - a két betegség amúgy sem gyógyítható, csupán hasonló eszközökkel kezelhető. Az Ebola-fertőzéssel az orvostudomány sem nagyon tud mit kezdeni - többnyire tüneti kezelést alkalmaznak, így azt próbálják meggátolni, hogy a beteg testnedveinek és elektrolitjainak egyensúlya felboruljon a dehidratáció nyomán, továbbá antikoagulánsokkal küzdenek a kóros mértékű véralvadás ellen. Emellett az oxigénszint fenntartása, a légzés elősegítése, a fájdalomcsillapítás és a másodlagos fertőzések elleni küzdelem (antibiotikumokkal és gombaölő szerekkel) marad az orvosok egyetlen eszköze. Legfeljebb a beteg immunrendszerében bízhatnak, és igyekeznek meggátolni, hogy a beteg testnedveivel mások is kapcsolatba kerüljenek. Egyelőre majmokon folytattak ígéretes vakcinakísérleteket - ehhez az Ebola-vírusok némely fehérjéit hordozó adenovírusok törzseit használták fel, de a főemlősökön működő vakcina fagyasztva nem tárolható. A kutatók reménye szerint hamarosan sikerül emberre is alkalmazható Ebola-védőoltást kifejleszteni - ehhez más vírustörzseket használnának fel, esetleg az úgynevezett DNS-vakcinák jöhetnek szóba, de ezeknél a klinikai fázis még előttünk áll. Az 1995-ös zaire-i Ebola-járvány alkalmából nyolc beteg kapott vérátömlesztést lábadozó, gyógyulófélben lévő sorstársaitól. Nyolcból heten túlélték a betegséget - de ez a módszer továbbra is erősen vitatott. |
