A degukról, csuklyás patkányokról, csincsillákról és mongol futóegerekről nem mernék ilyen pozitívan nyilatkozni, mert erős a sejtésem, hogy kiállításukat elsősorban az a praktikus szempont indokolta, hogy a show főszereplői friss ennivalóhoz jussanak. Itt kell megemlítenem, hogy a show-jelleg nem domborodott ki túlságosan, pontosabban egyáltalán nem, címbeli szereplését marketingmegfontolásokkal magyaráztam magamnak, azaz, hogy a gyerekek már nem érdeklődnek a kiállítások, bemutatók és egyebek iránt, ezért a plakáton a show szó mellett érdemes szerepeltetni egy óriáskígyót, amint éppen körbefonja szelídítőjét, aki ennek örül.
Változnak az idők
Én gyermekkoromban a fél világot átutaztam volna, hogy nílusi krokodilt lássak, nem beszélve Eörsi Istvánról, aki a börtönben a pislákoló mécses fénye mellett el sem tudta képzelni, milyen egy fali gekkó.
A dolog azonban korántsem sorolható a kitömött bálna és a szakállas nő tematikájú produkciók sorába, mivel az anyag gazdag, látványos, az állatok feltűnően jól vannak (már amennyire képes megítélni az avatatlan szem, hogy egy gabonasikló éppen jól van-e, vagy depressziós), és testközelből szemlélhetők.
Én a szemlélést rutinosan a halaknál kezdtem, amik nem hüllők, de szépek. Rögtön az első akváriumban megtekinthettem a mocsoládi bányatavak rémét, a gyümölcsevő piranhát, majd arrébb a klasszikus típust, a vörös piranhát, ami arról híresült el, hogy megfelelő raj esetén egy bandzsidzsampingolásnyi merülés alatt leeszi az ember felsőtestéről a húst, de a valóságban jobban szereti a sebesült majmokat. Mivel a kiállításon sem sebesült majom, sem gumikötélen himbálózó turista nem került a vízbe, nem tudom eldönteni a vitát, de a szöveges eligazítás szerint az utóbbi áll közelebb a valósághoz.
Az írott ismertetőkről egyébként is akartam beszélni, mert meglepő módon szórakoztató és szellemes szöveggel tájékoztatnak egy-egy állat tulajdonságairól, előfordulási helyéről, szokásairól. Semmi szakzsargon, mégis szakmailag pontos adatok, egy idő után már direkt elolvastam őket, és némelyiket gondolkodás nélkül bevállalnám.
Amíg a jelen lévő gyerekek
az óriáskígyót babusgatták,
én a keselyűteknőst tanulmányoztam. Harminc percig ültem mellette, ez alatt egyszer becsukta a szemét, majd öt perc múlva kinyitotta, gondolom, ez nála a pislogás, de egyébként semmit sem csinált, csak sarokban állással büntette magát, és néha lélegzett. Keselyűteknősnek lenni jó, otthon kipróbáltam.
Az óriáskígyón kívül a tengerimalacokat lehetett buzergálni. ´k répát ettek, és minden erejükkel azon voltak, hogy a növényi eredetű táplálékot mihamarabb átalakítsák állati eredetű táplálékká, azaz híztak, és boldog tudatlanságban nyiffantak néha egyet. Tengerimalacnak lenni is jó, kipróbáltam azt is.
A fő attrakció számomra a két nílusi krokodilnövendék volt, amint zuhanyzótálcájuk mellől figyelték a látogatókat, mit sem törődve a hallban gyülekező emberekkel, akik hozott piával és pogácsával a hónuk alatt készülődtek a Nosztalgia-estre, miközben az ATV különösen igényes délutáni műsorából magyar nóta szólt.
A terem dobogóján, nagyjából a tanári asztal helyén ült
a hüllőshow moderátora,
állati eredetű tárgyakkal, növényekkel és ásványokkal körülvéve. Nem számítottam erre, úgyhogy csak pár száz forintnyi készpénzt vittem magammal, de esküszöm, hogy még visszamegyek: cápafog, csigaház, kagylóhéj, korall, kaktuszok, tüskék, kövek, tengericsillagvázak, degus képeslap és csipetnyi szakirodalom. Hegyi patakként csorgott a nyálam, de amikor megláttam a falon egy páncélos tengeri rák vázát, szinte habot vetett a szám. Azt javasolnám a kedves szülőknek, hogy biológia iránt nyitott gyermekeiket csak akkor vigyék el a hüllőshow-ra, ha hajlandók áldozni a szenvedélyére, mert itt mindent megtalál a csemete, ami törékeny, izgalmas, és eltömíti a porszívócsövet. Ráadásul baráti áron juthat hozzá.
Miután tapintás útján ellenőriztem, hogy az óriáskígyóból valóban kitűnő zakót lehetne készíteni, fájó szívvel megváltam a hüllőktől és egyéb állatoktól, hogy még időben odaérjek a Budafok-Budatétényi Művelődési Központban rendezett
galambkiállításra
A Campona melletti kulturális objektumban nemsokára Hegedűs D. Géza-est lesz, úgyhogy az egész környék lázasan készülődik, de addig is szakítanak időt, hogy helyt adjanak a B-11 klub rendezvényének, a galambkiállításnak. A B-11 elnevezés nem úgy keletkezett, hogy B-1-től elkezdték számozni a repülő dolgokat, és a B-11 jutott a galamboknak, a bombázónak pedig a B-52, hanem egyszerűen annyit jelent: Budapest XI. kerület, mivel a szakértők szerint ez a főváros galambászati fellegvára, de mára kiegészült a környező kerületekkel.
A bal oldali sorokon a klub galambjait láthatták az érdeklődők, jobb oldalon pedig a king típusú díszgalambok versenyeztek. Amikor odaértem, épp zajlott az értékelés, galambász külsejű urak sétáltak a ketrecek mellett, és vadul minősítettek.
Nekem mind alkatilag, mind jellemileg a kingek tetszettek legjobban. Az Amerikából származó, loyalisták által kitenyésztett madár olyan, mintha Walt Disney tervezte volna: lekerekített, barátságos formák, tyúknyi méret, megnyugtató, változatos színek és a gömb alak. Nem csodálkoztam volna, ha dalra fakadnak, és
Elton John hangján
arról áradoznak, hogy mennyire szeretik a gyerekeket, de inkább csak burukkoltak meg dürrögtek, és itt most hangsúlyoznám, hogy nem a szaknyelv leírását használom, mert azt nem ismerem, mivel vasárnap délutánra már elfogyott az összes katalógus.
Informátoromat megpróbáltam óvatosan a gasztronómia irányába terelni, de nem jött zavarba, mivel ezt a fajtát eleinte húsgalambként tenyésztették ki 70-80 dekásra, kifejezetten erőteljes mellkassal, csak aztán lett kedvelt szobadísz. Fogyókúrám ezen szakaszában általában a dolgok kulináris vetülete érdekel, úgyhogy óvatosan, de határozottan szélesre tapostam a galambfogyasztás előnyeinek ösvényét, mielőtt rátértem volna a külső jegyek értékelésére.
A minősítő lap, melyet a ketrec oldalára akasztanak, aztán a bírák teleírják, tartalmazza a tenyésztő nevét, a galambfajtáját, 1:0 vagy 0:1 - számomra titkos - kóddal a nemét, majd három kategóriában a megjegyzéseket, melyek jelenthetnek Előnyt, Kívánatot vagy Hibát. Ha például
egy magyar óriás
több, mint egy kiló, akkor dicséretet kap a testépítésért, de esetleg elmarasztalást a boka tájékán lévő toll-legyező kuszaságáért.
Nem lehet könnyű galambásznak lenni, de galambnak sem, mint azt magamban hazafelé menet megjegyeztem, amikor már semmi értelmes nem jutott eszembe.
Para-Kovács Imre
