Műegér és kumisz: Horgászkalandok Dzsingisz kán földjén

  • Para-Kovács Imre
  • 2000. február 17.

Tudomány

Horgászvideók készítésénél és nézésénél elég nehéz rafináltabb perverziót elképzelni, talán még a horgászvideókról való kritikák írását tudnám ide sorolni. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért egy-egy horgászszafariról készült alkotást többen néznek meg, mint a Hippolytot, és állíthatom, több örömük is van benne.

A Horgászkalandok Dzsingisz kán földjén címet viselő film alaptörténete viszonylag egyszerű: négy felnőtt férfi úgy gondolja, hogy szabadidejük eltöltésének legjobb módja az, ha elmennek Mongóliába, ahol egy leharcolt UAZ-zal mintegy háromezer kilométert zötykölődnek nem létező utakon, és közben horgásznak, ahol csak vizet látnak. Szimpatikus és embert próbáló vállalkozás ez, különös tekintettel az ország infrastruktúrájára, ami nincs.

Bánkuti Sándor, Kovács Csaba, Rochner Eckhart és Szörényi Zoltán, ahelyett hogy a mexikói tengerparton butulnának a napsütésben, bejárták a mongol tájat, ami egészen olyan, mintha Spielberg terveztette volna másnaposan egy ijesztgetős, pesszimista sci-fihez. Panelházak, jurták és sziklás kietlenség, aztán hirtelen ott van egy folyó vagy patak, és minden megváltozik, egészen pontosan: gyönyörű lesz, érintetlen, virágzó völgyek és elképesztően tiszta, szabályozatlan vizek.

Ezekben a vizekben lakik a tájmen, ami egy hal, és úgy néz ki, mintha egy figyelmetlen pisztráng belenyalt volna a keletnémet női úszóválogatott reggeli vitaminitalába: nemritkán másfél méteres, szálkamentes, csodálatosan színezett testű.

Elfogása műegérrel lehetséges; és itt álljunk meg egy pillanatra, mert a műegér kulcsfigurája ennek a horgásztúrának. Úgy készül, hogy két lazán összekötött parafadugót szőrrel borítunk, majd felszereljük, és végigrángatjuk a víz felszínén, amitől teljesen úgy néz ki, mintha valódi lenne. Nem keverendő össze azzal a műegérrel, ami az elrabolt macskát várta otthon, a macskazsúron, amikor ugye sajnos kocsival együtt... Szóval ezt a műegeret szereti a tájmen.

A film nem ragad le a szokásos horgásztunk, főztünk, horgásztunk megint-szintű szerkezeti megoldásnál, hanem megpróbál képet adni a ´99-es Mongóliáról is. Ez sikerül, Mongóliáról kiderül, hogy nem fenyegeti a túl gyors és ártalmas iparosodás, viszont cserébe olyan békét és nyugalmat láttam a filmben szereplő emberek szemében, amiért most azonnal elcserélném ezt az egész információs és elektronikai szart, ami körülvesz. Megismerkedhetünk továbbá a kannás kumisz szépségeivel és a buddhizmus újbóli térnyerésével, de a lényeg a horgászat olyan vizeken, ahol talán ez a csoport lógatott először műegeret a vízbe.

Annak ellenére, hogy a csapat nem elsősorban dokumentumfilmek készítésére szakosodott, az anyag professzionális: kiegyensúlyozott operatőri munka, pergő szerkezet jellemzi, olyan finomságokkal, mint a víz alatti felvételek és egy-egy tökéletesen elkapott rablás rögzítése. Sehol sem találkozunk azokkal a hamisításokkal, mikor a horogra felakasztott hal bénán csüng a zsinóron, az álhorgász meg boldogan kiemeli, igaz, itt erre nem is volt szükség, mert a csapat a 21 nap alatt kétezer halat fogott, és ebből ötven volt tíz kiló feletti. Én harmincöt év alatt nem fogtam egyetlen tíz kiló fölötti halat sem, úgyhogy elég deprimáló bámulni, amint szák nélkül, csak úgy, puszta kézzel emelgetik ki a kapitális állatokat, majd mosolyogva visszaengedik őket.

Nyugodtan elmondhatom tehát, hogy a Horgászkalandok Dzsingisz kán földjén klasszikus kultuszfilm, egy alapmű Magyarország egyik legmarkánsabb szubkultúrájában.

Para-Kovács Imre

Tájmen Bt., 1999

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.