Az egyik leggyakoribb városi madár, szinte észre sem vesszük, ahogy a fekete hímek és a barna nőstények mindennapi anyagmozgatásukat végzik az avarban. Életük jóval érdekesebb, mint a természetfilmek nagy átlaga; ha jól akarunk szórakozni, nem árt tudni, mit kell nézni.

A német rigók már a múlt században urbanizálódtak, a mieink csak a századforduló után, de annál lelkesebben. Az erdei és városi feketerigók külsőleg teljesen egyformák, a szokásaik viszont tökéletesen alkalmazkodtak lakóhelyükhöz. Az erdei rigók már a 80 méternyire feltűnt ember elől is menekülni kezdenek, a városiak akár másfél méteres közelségben vígan kapirgálnak tovább. Fél szemmel persze figyelik - ami nem hányavetiségre utal, egyszerűen úgy áll a szemük -, és tény, hogy meg tudják különböztetni a gyanús viselkedésű csúzlis illetőt egy jegyzetelő ornitológustól. A rigók jó megfigyelőképességére az erdőben szinte infrastruktúra épül: vészjelzésüket a fajtársakon kívül számos állat figyeli. A rigó S. O. S.-re menekülnek, ki merre lát. Ezzel néha vissza is élnek: ha valami zsíros giliszta-telért talált az egyik, gyorsan vészjelet ad, s míg a többiek fedezékbe iszkolnak, gátlástalanul bezabál.

A fütyülés mellett számos egyéb kunsztot tudnak, például sebesülést színlelve csalják el a fészkük közelébe tévedt macskát, ha a bátor légitámadások nem hoztak eredményt.

Harmonikus, stabil párkapcsolatban élnek, bár néha előfordul bigámia is. Az ismerkedési időszak hamarosan kezdetét veszi, a legtöbb új pár márciusban talál egymásra. Akkor aztán tetőzik a

ami mindig biztosítja, hogy a feketerigók elfoglalják magukat valamivel. Mint a legtöbb vadállaté, a rigó működése sem korlátozódik a puszta édelgésre; a feketerigó majdnem olyan vadul őrzi a területét, mint a kameruni kecske. A 80-as években a budapesti Vérmező 13 hektáros parkjában vizsgálták territoriális viselkedését. A zónázás a rigóknál az énekléssel kezdődik, bár az etológia tudománya egyelőre adós a válasszal: miért kell félnünk a szomszédtól vagy házigazdától, ha énekel.

Az egymást követő évek során végzett számlálásokból kiderült, hogy a vérmezei populáció igen stabil, ami a rigók agresszivitásának köszönhető: adott területen csak egy fészkelőpár lakhat, az üres helyet azonnal betöltik. A vidéki, délre vonuló rigókkal ellentétben a városlakók egész évben a fészek közelében maradnak, akárcsak az oxfordi és cambridge-i feketerigók. A fiatalok csak szüleik halálával juthatnak telekhez, vagy világgá mennek. Az agressziós szint akkor emelkedik, amikor már értelme is van: kora tavasszal. Ilyenkor nemcsak a sárga csőrű, fekete hímek, de a barna nőstények is néha a tettlegességig jutnak.

Fészküket nehezen megközelíthető ágas-bogas bokrokra rakják, nagyjából olyan magasan, ami szerintük túl magas a macskáknak, túl alacsony a csókáknak - úgy másfél méter körül, lehetőleg örökzöldekre vagy sűrű sövénybe.

jobban kellene figyelnünk. Ilyenkor, télen nem nagy attrakció, gyakorlatilag csak annyit mondanak, fütty, fütty, fütty, de tavasszal beindulnak, és akkor verheti a víz az Artisjus-kommandót, hogy a fasorokban behajthatók-e a jogdíjak. Mert nem vitathatjuk, a rigó kottatiszta hangokat énekel, kromatikus skála szerint, szöges ellentétben például a Grammy-díjas Ricky Martinnal, aki élőben ugyanerre képtelen. Ha szánunk rá időt, és órákig hallgatunk egyetlen rigót, lassan kibontakozik a tudománya, csak hát ritkán van időnk ilyesmire. Len Howard angol zeneszerzőnek volt, fel is fedezte a rondótémát egy Beethoven-hegedűversenyből, míg dr. Gottfried Mauersberger, az Uránia Állatvilág madárszakírója Mendelssohn Itáliai szimfóniájának kezdő taktusait észlelte, hihetetlenül pontos előadásban. Én még ilyet nem hallottam, de én történetesen a Ki nyer ma? játékban sem ismerném fel az említett darabokat. Hallottam viszont tavaly nyáron egy dzsesszista feketerigót, az, esküszöm, improvizált.

Az emberiség régi rákfenéje ember mivoltunk definiálása, és általában a társadalomtudósoknak okoz kellemetlen pillanatokat, amikor egyre újabb meghatározást kell alkotniuk. Volt idő, amikor mindenki a saját bőrszínére esküdött, a többi nem ért, aztán lassan elfogadást nyert a szerszámhasználat mint kritérium. Míg meg nem látták a kővel tojást feltörő keselyűt meg az ugyancsak kővel kagylót bontó vidrát. Gyorsan ki kellett valamit találni, nehogy a vidrák is sorba álljanak a szavazófülke előtt a következő választáson - az új emberdefiníció a szerszámkészítés lett. Míg ki nem derült, hogy számos csimpánz meghajlítja a hangyászáshoz használt fűszálat. Eztán jött a kultúrantropológiai maszatolás, de ez is inog-binog, mert a testületileg naplementét néző csimpánzcsoporttól a tejesüvegeket dézsmáló angol cinkékig számos állatcsoport mutat olyan viselkedést, ami megfelel az elfogadott kultúradefinícióknak. Ez persze, fontos hangsúlyozni, nem az etológusokat lepte meg, a definíciókényszer a társadalomtudósok parája; ők is tudják, hogy a mert szeretem a pörköltet, egy-két évszázadon belül elégtelen válasz lesz a vágóhidak létjogosultságát firtató kérdésekre. És nem nehéz megjósolni, hogy egy kiforrott koncepció adott esetben értékes vidraszavazatokat hozhat a kisgazdapártnak.

Nehéz tehát megindokolni, miért lehet - gyakorlatilag büntetlenül -

A művészet fontos dolog, még az ávósok szerint is: Faludy Györgyöt többször ezért nem lőtték agyon Recsken. És itt térnék vissza a dzsessz-rigóra. A rigófütty komoly tanulmányozói mindig felhívják a figyelmet a dal összetettségére és a madár élethosszig tartó tanulási képességére. Minden hímnek megvan a saját repertoárja, amit variálgat, s időnként a szomszédtól is eltanulja a jobb virgákat - valóságos rigódialektusok alakulnak ki így. Brehm a maga veretes stílusában ezt így foglalta össze: jó énekesek jó tanítványokat nevelnek, viszont a kontárok egész nemzedékeket megrontanak.

Elhiszem a klasszikus zenei példákat, de a rigó szerintem inkább blues-jazz-vonalon danáz, a hozzáállása is inkább rockos. Kezdő vagy közepesen tehetségtelen gitárosok szoktak megtanulni öt-tízféle virgát, amit aztán időről időre szólóként próbálnak elővezetni. Több alapvirga (angolul pattern) gyakorlatilag Chuck Berry óta közkincs, minél többet fejleszt rajtuk valaki, annál jobb. Az én rigóm egy 6-7 másodperces futamot gyakorolgatott. Az első 10-15 hangot mindig ugyanúgy nyomta, a végére hagyta a tűzijátékot, ott tekert egyet-egyet, trillázott, vagy elnyújtott füttyökkel próbálgatta a hangsúlyozást.

A fafejűbb tudósok ezt territoriális magatartásnak veszik - alapjában véve tényleg az, de az ugyancsak territoriális jellegű fürdőszobai éneklést is lehet művészi szinten művelni.

A szakértők szerint

madarak, akárhogy is van, biztos, hogy lemozogják a felesleget. A földön hármas ugrásban közlekednek, időnként megállnak és figyelnek, majd előkapnak valahonnan egy gilisztát. Bár jó a szemük, és a magasból is észreveszik, ha valami finomság tekereg a fűben, igazából a fülükre támaszkodnak. Ha semmi nem mozdul, gáláns mozdulattal pocskolják szét az avart, aztán megint figyelnek. Biokertészek és madarászok ezért ajánlják, hogy lehetőség szerint hagyjuk meg a kerti faleveleket, és csak módjával gereblyézzünk: a giliszta-helyzetmeghatározáson kívül a lassított felvételben közelgő macskára is felhívhatja a figyelmet az avar zörgése.

Ahogy a magyar emubarát klub gyerekei verselték, megesznek minden tücsköt-bogarat, ettől lesz növekedésük szapora. A nagy őszi esők idején irgalmatlanul belakmároznak gilisztából, a fagyok beálltával vegetáriánus kosztra állnak át. Csipkebogyó, borókabogyó, mindenféle lehangoló egyéb bogyó, bodza, galagonya, nincs abban semmi rendkívüli, hogy telente az almacsutkától a tojáshéjig minden konyhai hulladékot hálásan fogadnak. Vidéken ősszel összeállnak a seregélyekkel, és a szőlőt veszik célba, míg a téli Budapesten az ostorfa termésével próbálnak kitartani az olvadásig.

*

Védett, eszmei értéke 2000 forint, de csak nálunk. A télire délre vonuló rigók közül az olaszok sokat lelőnek, vagy csapdával fogják meg őket. Aztán megeszik. Fogságba szerencsére ritkán vetik - sok énekesmadarat zárnak kalitkába, hogy a legaberráltabb eszközökkel késztessék füttykoncertre, de a feketerigó be van biztosítva. Túl hangos.

Winkler Róbert

A hazai pálya kijelölésére a feketerigók számos goromba gesztust fejlesztettek ki - az azonos nemű fajtársakat mind a fiúk, mind a lányok elüldözik, ha tudják.

- Az első figyelmeztetés az Elvis-frizura: a fejbúbon felborzolt bóbita nevetségesen áll nekik, de sok behatoló megeszi a trükköt.

- A második még a laikus számára is érthető: előrenyúlnak, és nyitott csőrrel félig fölfelé bökdösnek, miközben háttollaikat borzolják és szárnyaikat rezgetik.

- Három: az atlétikai sprintszámokhoz hasonló térdelőrajttal indulnak - leszegett fej, púpos hát. Mire az ellenfélhez érnek, felegyenesednek, aztán visszaszaladnak a startkockába, és kezdik elöről: hátborzongató.

- Az elszánt területfoglaló és a rettenthetetlen házigazda konfliktusa általában tettlegességbe torkollik. Ilyenkor kakasviadal-szerű küzdelem alakul ki csőrrel-karommal, harc közben egy-másfél méter magasra is felrebbenhetnek.

A viadal hamar döntést hoz. Ha nem, egészen az egyik küzdő haláláig folytatódik a harc, sőt, ha a győztes nagyon belejött, halottgyalázás is előfordul.

Ornitológus szempontból a sárgarigó gyakori madár, ilyet mégis szinte alig látunk. Természetvédelmi értéke a feketerigó 2000 forintos gázsijának ötszöröse. Jól tűri az ember közelségét, de nem költözik panel-vidékre, Budapesten például fészkel a Gellért- és Svábhegyen. A feketerigó egy-másfél méter magasságú bozótba, harckocsiakadályokra rakja fészkét, a sárgarigó a fákat preferálja - és az avarban sem turkál, mint a fekete névrokon. Az olasz kulináris bűnözőktől valamelyes biztonságot jelent számára, hogy a telet Kelet-Afrikában tölti, odafelé a Boszporuszon át vonul, csak hazafelé jön az életveszélyes Appennini-félszigeten át.