A csótányt természetes civilizációs körülménynek tekintjük, a patkány jelenléte azonban az ingatlanárakra is végzetes hatással van. Nálunk, ahogy Európában mindenütt, leggyakoribb a nagyobb testű vándorpatkány. A házi patkány csak egyes területeken jelenik meg, például Zala megye bizonyos falvaiban, lehetőség szerint olyan nádfedeles házak padlásán, ahol gabonát tárolnak.
Különleges lelki jelenség, hogy a legtöbb nő sikít, ha patkányt lát - az egérre is sikítanak, de valószínűleg csak azért, mert apró termetű patkányt látnak benne. Valljuk be, a hapsikban is megáll tőlük néha az ütő. A sokkoló megjelenés titka a hosszú, csupasz, gyűrűs farok, melyet nagy gondossággal tisztogat. Farok nélkül úgy nézne ki, mint egy hörcsög, ami sokkal kevésbé vált ki szélsőséges reakciókat. Nagyon tiszta állat, sokat mosakszik, bár a csatornákban való közlekedés miatt néha egész napja rámegy a tisztálkodásra, és még így sem lesz belőle ápolt gavallér.
A vándorpatkány
távolról sem úgy vándorol, mint Jack Kerouac: alaphelyzetben a fészkétől nemigen megy néhány száz méternél messzebbre. Ha viszont kedvezőtlenre fordul a helyzet, például túlnépesedik, szedi a sátorfáját. A költözködés kuriózuma, hogy tudatosan és szívesen használja a modern tömegközlekedési eszközöket. A krumplibogár is hajóval jött Európába, ez tény, a vándorpatkány azonban nem igényel semmilyen anyagmozgatást. Magától száll fel vonatra, teherautóra, buszra, autóra, szekérre, hajóra, csónakra, még repülőre is. Jól ugrik és úszik, de nemcsak a süllyedő hajót hagyja el így: szabványos kikötésnél is vízi úton száll partra. Több amerikai kikötővárosban jöttek rá, hiába patkánymentesítenek, ha a hajókról folyamatos az utánpótlás. Nagy, sima betonfalakkal próbálták megakadályozni, hogy kimásszanak a patkányok, és valóban, a legtöbben vissza is úsztak a hajóra, hogy a következő kikötőben próbáljanak szerencsét. A legelszántabbak, a quality-génállomány persze áttört, Bostont minden korábbinál minőségibb patkányok népesítették be. Szinte állandóan szaporodóképesek, egy patkánypár évente akár 800 utóddal is hozzájárulhat a nemzethalál elodázásához.
A patkánytársadalom
alapegysége a csorda: egy hím, több ivarérett nőstény és ivadékaik. Kozmopolitizmusa ellenére xenofób fajta, az idegen patkányt, bár szépnek tartja, elüldözi. Nemcsak az ismeretlen fajtársak, de a mindennapi életben felmerülő újdonságok is felkeltik gyanakvását: a fehér Skoda a túloldalon parkol, vagy a kukákat cserélték ki műanyagra. Szinte rigolyás rend szerint szervezi életét. Közlekedési útvonalaihoz ragaszkodik, ha például láttunk egy patkányt a Visegrádi utca 112. előtt átszaladni az éj sötétjében, érdemes ugyanott lesben állnunk, ha alternatív természetfilmet készítünk. Agglegényes életében külön-külön terület szolgál táplálkozásra, ürítésre, párzásra, és ha a nőstény fogmosás után nem tekeri rendesen vissza a tubus kupakját, hát könnyen eljár a mellső lába.
Az embert főleg azért zavarja, mert teljesen más az életritmusa, pont akkor kaparász és rágcsál, amikor egyrészt csönd van, ezért feltűnő, másrészt aludnánk. Egyszer kísérletképpen elengedtem otthon Tibikét, gondoltam, ne senyvedjen a terráriumban, élje világát, aztán majd szépen összebarátkozunk, idővel. Tibi nem volt alkalmas arra a fogalmi gondolkodásra, amire ehhez a művelethez szükség lett volna, meg én se töltöttem otthon annyi időt, ami a barátkozáshoz elengedhetetlen. Gróf Monte Christónak mondhatatlan helyzeti előnyt jelentett a bezártság, erről feledkeztem el a romantikus koncepció kidolgozásakor. Tibike tehát elvadult, sose láttam, csak éjjel hallottam, rágcsálni. A fotel lábát nem bántam, de sose lehetett tudni, nem a gitár nyakán dolgozik-e éppen. Főleg, hogy a patkány acélon és betonon kívül elvileg mindent megrág, átverekszi magát vasalt tölgyfa ajtón és kőfalon. Azt már csak magánjellegű panaszként teszem hozzá, porszívózni is csak óvatosan lehetett, nehogy a kakával Tibikét is felszippantsam.
A vad vándorpatkány
sokoldalú kártevő. A legkreatívabb, kártevőszinten párját ritkítóan látványos cselekedete a gyújtogatás: átrágja magát a kapcsolószekrényen és a szigetelésen, majd rövidzárlatot okoz. Megrághatja az őrizetlenül hagyott csecsemőt, a disznó fartáji szalonnájába észrevétlenül jókora lyukat váj, kieszi a lúd úszóhártyáját, borzasztó. Még magát Napóleont is megtámadták, igaz, már a Szent Ilona-i száműzetésben, 1816-ban. Egyszer mindenki visszakapja: először az utánpótlásától vágták el, felprédálva a kamrát, majd betörtek az ebédlőbe, épp déltájt, midőn a Sas ebédelt. Csak a császár zsenialitása, harctéri gyakorlottsága, hidegvére és a személyzet késztethette őket visszavonulásra.
Terjeszthet betegséget, szalmonellát, baromfipestist, sertésorbáncot vagy akár kolerát, igaz, a kolerával csak disztribútori viszonyban áll; nem ő, hanem a raja élősködő bolhák a bacilushordozók.
A patkány presztízsét még az sem emelte, hogy az orvosi és pszichológiai kísérletek révén többet köszönhet neki az emberiség, mint az összes haszonállatnak együttvéve az őskortól napjainkig. A kozmetikai és gyógyszeripari kísérleteknek általában kínhalál a vége, a kontrollcsoport sem ússza meg, legfeljebb a következő alkalommal ők lesznek a rákossejt-hordozó.
A motiváció
vizsgálatára különlegesen érdekes kísérletet dolgoztak ki: a hímeket a nemi aktus kellős közepén, illetve, hogy még brutálisabb legyen a kísérlet, az ejakuláció előtt nem sokkal szedték le a nőstényről. Eztán a kutató stoppert ragadott, és mérése alapján bizonyosodott be, hogy egyre növekvő sebességgel futnak a nőstény ketrece felé. A futás gyorsulásának magyarázata a tudomány szerint az előjáték, illetve az addigi kupakolás hajtóerőt növelő hatása. Csak szemezés után a patkány egyenletesen kocog a nőstény felé. Ugyanakkor tanulságos, hogy mindez fordítva, tehát nőstény patkányt hímmel motiválni nem sikerült. A patkányszex másik tanulsága, hogy a sikeres coitus után a hím érdeklődése a nőstény iránt gyakorlatilag megszűnik, míg nősténycserével az udvarlás haladéktalanul megindul.
Az etológiai kísérletek fontos eleme a megerősítés, bármilyen jutalom, ami az alanyt arra ösztönzi, hogy a kísérletben kívánatos viselkedést megismételje. A legegyszerűbb megerősítés az enni- és innivaló, de néha maga a feladat motiválja az állatokat. A szomjaztatott patkányok például vízért hajlandók a mókuskerékben futni, de mozogni a patkány egyébként is szeret, ezért aztán a dolog fordítottjára is hajlandó: vizet iszik, hogy kerekezhessen.
Tesztelték patkányokkal az ingerszegény környezet hatásait. Teljesen üres cellában a patkány csak tisztálkodni tud. Ha kap egy vizespalackot, merő időtöltésből inni kezd. Akár a testsúlya felét kitevő vizet is, egy óra alatt. Ugyanez természetesen alkohollal is működik, a sivár környezetben tartott patkányok hamar alkoholistákká válnak.
A patkányt magas bűztűrő képessége mellett tájékozódása is alkalmassá teszi a csatornai életmódra. Annyit nyaggatták már különböző
labirintuskísérletekben,
hogy az ember azt hinné, rutinból találja meg a helyes utat. Hát nem: a patkány közel száz éve nyerte az első tájékozódóversenyt, egy amerikai pszichológus által épített pályán. A labirintus III. Vilmos Hampton Court-i sövénykertjének mintájára épült, persze kicsinyítve. A patkányok erős mezőnyt utasítottak maguk mögé, szerepelt majom, rák, galamb, egér, tengerimalac, béka és csuka, természetesen egyéni időméréses módszerrel, nem egyszerre. A madarak a labirintusban el sem indultak. A patkányok átlagosan öt másodperc alatt teljesítették a 16 elágazással és zsákutcával nehezített ötméteres távot. A megfelelő felderítés után annyira pontos térkép nő a fejükbe, hogy egyenletes tempóban kocogják végig a távot, anélkül, hogy lassítanának. Hosszas kísérletekkel az is bebizonyosodott, hogy nem kétszer jobbra, hatszor balra alapon jegyzik meg az utat, hanem teljes térbeli konstellációt memorizálnak. Minél jobban kilát a labirintusból, annál könnyebben tanul, ha viszont a laboratóriumban nincs polc, kép, szekrény és ablakkeret, vagy a labirintus fala magas, esetleg fedett, teljesítménye erősen romlik. Az etológiai labirintustobzódás idején derült ki, hogy a hangyák majdnem olyan gyorsan megtanulják a labirintust, mint a patkányok, holott nyilvánvalóan kisebb az agyuk. A patkány-Ariadnék abszolút felsőbbrendűségére akkor derült fény, amikor megfordították a már ismert labirintusokat. A hangyák elölről kezdték az ismerkedést, míg a patkányok hamar átlátták a helyzetet, és ugyanolyan gyorsan futottak, ha a célból indították őket a korábbi rajtkockába helyezett medvesajt felé.
Szaporaságuk és nyilvánvaló
zsákmányállat mivoltuk
révén a patkányok nemcsak a laboratóriumokban hullanak, mint a legyek: ragadozó háziállatok tartói takarmánynak vásárolják őket. A szabad világban görények, macskák és kutyák tizedelik őket, fogságban Kosztolányi Dénes, teknőstenyésztők, agámások. A patkányok szűk drótketrecekben várják a vásárlókat, valamennyi korosztály gazdára talál. A szopós, rózsaszín patkánybébikkel kisebb kígyókat, bambuszviperát, lándzsakígyót, esetleg madárpókot etetnek. A szakboltokban külön árkategória a szopós, a süldő és a kifejlett patkány. Természetesen szigorúan vett patkánybolt nem létezik, erre sem az önkormányzat, sem a szomszédok nem adnak engedélyt, a patkánydílerek fedőtevékenységét úgy hívják, "kisállat-kereskedés". A patkányok életkortól függően 50-300 forintba kerülnek, ennyiért van amerikai csuklyáspatkány is, a Fekete Lyuk fénykorának közismert öltözködési kiegészítője. Nagyobb hüllőnek, csörgőkígyónak, gaboni viperának, aligátornak nem mindig elég a felnőtt patkány, nekik néha már tengerimalac vagy nyuszi kell.
Magyarországon néhány bulvárszenzációtól eltekintve, nincs igazi patkányveszély, a főváros
patkánymentesen tartása
a legendás bábolnai irtóbrigád érdeme. A patkányirtás fő nehézsége, hogy a patkány köztudottan nehezen mérgezhető. Egyrészt van, ugye, a már említett agglegénytermészete, a megszokáshoz való ragaszkodása, és gyanakvása minden újjal szemben. Ismeretlen ételből csak keveset fogyaszt. Hogy hogyan tudják a patkányok összekötni az evést a sokkal később bekövetkező rosszulléttel, máig nyomasztja az etológusokat.
A 30-as években tesztpatkányokat sószegény étrendre fogtak. Idővel az állatok igyekeztek sós táplálékot találni, még azon az áron is, hogy valami újdonságot kell kipróbálniuk. Ez még nem volt közvetlen bizonyíték, mert a patkány ismeri a só ízét. Ezért B1-vitamin-hiányt idéztek elő, de a patkányok ekkor is kiválasztották a megfelelő táplálékot, pedig a B1, a tiamin ízét nem tudják felismerni, ráadásul a vitaminhiány tünetei olyan lassan jelentkeznek, hogy még egy akadémikus is nehezen fedezi fel az összefüggést. Ezután végezték az etológia egyik legérdekesebb kísérletét: szacharinos vizet itattak a patkányokkal, majd röntgensugárzást kaptak, hogy rosszul legyenek. A patkányok még akkor is társították az új ízt és a betegséget, ha 12 óra telt el az ivás és a rosszullét között. További variánsokkal tisztázták, hogy a patkány csak a rosszullétet köti ételhez, ha bizonyos ennivalóhoz áramütést vagy bézbólütős szkinhedeket társítanak, a patkány nem talál összefüggést. Példátlan belgyógyászati jártasság: a patkány tudja, egy étel okozhat rosszullétet, de áramütést vagy napfogyatkozást nem. Ha valakinek volt már allergiája, és kizárásos módszerrel próbálta azonosítani az okozó enni-innivalót, tudja, mennyivel előbbre tartanak a patkányok, mint mi.
Több tiszteletet e joviális, ápolt, intelligens állatoknak!
Winkler Róbert
