Ha sosem hagyjuk el sártekénket, könnyedén tanyát verhet lelkünkben a hamis látszat: a világegyetem javarészt olyan, mint amit magunk előtt látunk. Pedig nem is.
Kutya meleg köszöntött ránk a héten, s - elnézve a naptárt - aligha ért ezzel véget a nyár. Tudjuk, ez mily kevéssé vigasztaló, de a helyzet - történeti perspektívából nézve - korántsem kivételes.
Kelenföld és Budafok között, a vasúttól keletre, a külső Fehérvári út úgy másfél kilométeres szakasza mentén húzódott egykor Albertfalva. A ráckevei központú koronabirtok területéből a XIX. század elején kiparcellázott település falusias főutcáját a hetvenes években bontották le, úgyhogy az eredeti községből semmi sem maradt.
Zöldteát, mandarint, fahéjat és tejeskávét kérek! A kislánynak szeme sem rebben. Miért is rebbenne, léteznek ennél jóval szokatlanabb fagylaltfélék is (vaj, szegfű, rózsa, mit tudom én, Tibi csoki).
Eddig azt hittük, a traktorral végzett szabadidős tevékenység csúcsa a félpályás útelzárás, a fővárosi demonstráció. Tévedtünk. A traktor ugyanis nemcsak nagyszerű gép, erőtől duzzadó haszonjármű, hanem szeretetre méltó társ, családtag.