Kelenföld és Budafok között, a vasúttól keletre, a külső Fehérvári út úgy másfél kilométeres szakasza mentén húzódott egykor Albertfalva. A ráckevei központú koronabirtok területéből a XIX. század elején kiparcellázott település falusias főutcáját a hetvenes években bontották le, úgyhogy az eredeti községből semmi sem maradt. A valamikori iparosközség központi része panellakótelep. A mai Albertfalva legkarakteresebb része ettől keletre látható: a húszas években, főleg MÁV-tisztviselők által benépesített, sorházas OTI-telep. Egységes arculatát a kiegészítések és átalakítások már föllazították, de még mindig érezhető valami különös, karakteres hangulat itt, az Építész és a Vegyész utca között. Délkeleti folytatása egy kis szocreál lakótelep: egészen barátságossá teszik a fél évszázad alatt nagyra nőtt fák, de azért érezni lehet, hogy igencsak szűken mérték errefelé is az ötvenes években a lakóteret. Ezzel a lakott terület dél felé véget ér, az áthaladó főútvonalak, a vasút és a villamosvonal kereszteződése mellett nagyjából az egykori római kori maradványok helyén épült föl a nevében nyilván a terület egykori urára, Savoyai Jenőre célzó Savoya Park. A Fehérvári és a Tétényi út (amit itt már Sáfrány utcának hívnak) találkozásánál, a régi kerítést szegélyező eperfák mögött láthatjuk az albertfalvai strand helyét az öltözőkhöz vezető fasorral. Az egykori villamosjavító épületében a Wigwam Rock Klub üzemel, szemben pedig, a közvetlenül az utcára nyíló villamosremíz mögött, a vasúti sínek között áll magányosan Budafok-Albertfalva kicsi vasútállomása. Csupa bánatos kopottság. Aztán van még egy jobb színvonalú, többé-kevésbé izolált kertvárosi rész, a Fehérvári, de inkább a Tétényi úttól nyugatra, az utóbbi időben felújított-átalakított épületekkel. A Duna felől pedig ipari terület határolja Albertfalvát, amely 1950-ben lett Nagy-Budapest, ezen belül a XI. kerület része.
A helytörténeti gyűjtemény a méreteihez (és mértékkel karakteres gyűjtőköréhez) képest meglepően sokoldalú. A régi Albertfalva látványát a pincében rekonstruálta(tta) a múzeum alapítója, vezetője és őrzője, Beleznay Andor, akinek az iskolaigazgatói idejére esett, hogy a helyi általános iskola a lakótelep-építés következtében a legnagyobb lett az országban. Nem tudott ugyan minden egykori Fő utcai házról fényképet szerezni, de azért felkerült a falra az utánrajzolt régi házsor, fölötte az új épületek fotóival. A településtörténeti ereklyék többsége felnagyított régi fénykép és képeslap, vendéglők, üzletek (Barbaro Antal mészáros és hentes) öntudatos személyzete feszít az utcára nyíló ajtók előtt, amelyek mögött iparosnék vásároltak egykor, asztalosok fogadták megrendelőiket egy fröccs mellett a törzsasztaluknál.
Albertfalva ugyanis asztalosfalu volt, még a faúsztató időktől, amikor az osztrák, bajor, olasz iparosok ide települtek. "Valamirevaló asztalosnak Európába Albertfalván keresztül vezet az útja!" - hagyományozódott a lokálpatrióta mondás. Az egyik szoba a jeles dinasztiák - Florovits, Mahunka, Till, Bischoff, Stibinger és a többiek - emlékét: irataikat, családfájukat őrzi - az általuk készült bútordarabokkal egyetemben -, inkább csak fényképen; viszont megtudhatjuk, hogy például Mahunka Imre remekei érmet nyertek az 1900-as párizsi világkiállításon. Egy-egy asztalt, párnázott széket, intarziás kesztyűtartót, díszdobozt azért a maga valóságában láthatunk, nem is szólva a szerszámokról a vinklitől a falcgyaluig.
Az asztalossággal függ össze egy másik, meglepő albertfalvai ipari tevékenység: a repülőgépgyártás. Ez az első világháború idején alakult ki, végig a Duna partján, ugyancsak a folyón érkező faanyagra és a helyi iparosok szaktudására alapozva, hiszen az akkori gépek még favázasak voltak. Repcsik százai készültek az Első Magyar Repülőgépgyárban, amelyet aztán a háború után, a trianoni döntések értelmében leszereltek. Mindezt a korabeli fotókon kívül egy makett-együttes idézi föl, amelyen a Szabadság hídtól Albertfalváig húzódó Duna-parti terület látható az ipari épületekkel és az itt gyártott gépek modelljeivel, a tanulóifjúság épülésére. Ugyanis - mint sejtjük és meg is tudjuk - főleg a serdületlen népesség látogatja a gyűjteményt, amely még ehelyt, ugyanebben a teremben tanulmányozhatja elődei tan- és oktatási segédeszközeit, az utóbbiak között is első helyen az anyagában is klasszikus és névhű nádpálcát, hogy most a sokféle füzetről és palatábláról és a hajdani úttörőélet önfeledt pillanatait bemutató tablókról ne, a "Nagyjaink szülőházai" sorozattal díszített Pataki-féle képes tanórarendről pedig szigorúan csak az említés szintjén ejtsünk szót.
Térjünk azonban vissza a hagyományos értelemben vett helytörténethez, amelyet ügyesen összeállított tablók mutatnak be kronologikusan, egy-egy régi okirat, anyakönyvi bejegyzések és arcképek másolatával, pecsétekkel, a tárlókban pedig a faluközpont lebontása idején a házakat végigjáró gyerekek által összegyűjtött, bájosan vegyes hétköznapi tárgyakkal és munkaeszközökkel. Rugós mérleg, gőzkazánokról leszerelt nyomásmérők, lóvakaró és patareszelő, vállkefe és hajsütő vas, hosszú nyelű, görbe suszterreszelő a talpból kibukkanó faszegecsek végének lecsiszolására, cigarettásdoboz, cigarettapakli, továbbá haj-, valamint birkanyíró, borotvapenge, "Tárcanaptár az 1927. évre".
Minthogy érdeklődésünk nem fogyatkozik, Beleznay úr végül a pincében elhelyezett, 600 darabos nemzetközi borgyűjteményt is - szinte restellkedve - megmutatja, hangsúlyozva, hogy az állított tárolás kényszere miatt a palackok tartalma minden bizonnyal élvezhetetlen, ám áttételes módon a XIX. századi Albertfalva bortermelő hagyományaira utalnak a 32 országból származó becses flaskák. Szédelegve távozunk szinte, másra sem vágyva, mint egy jó, Schipek Imre műhelyében gyártott karosszékre.
Bp. XI., Pentele u. 8. Nyitva tanítási időben, kedd, csütörtök 16.00-18.00.
