Tudomány
El Nino, La Nina: Hímnem, nőnem
Sokszor hallhattunk az utóbbi évtizedben az El Ninóról, ám a legtöbb médiafogyasztó még mindig keveset tud e jelenségről. A híradások alapján úgy hiheti, megint valami sosem tapasztalt, újszerű anomáliáról van szó. Pedig nem.
Tűzoltók és öngyilkosjelöltek: Szárnyak alatt
Két hete, amikor valaki megint felmászott a Szabadság hídra, látni lehetett, ahogy a férfi a híd északi és déli felét összekötő elemen ülve két kézzel kapaszkodik, megnyúlt nyakkal bámul lefelé. Néhány méterrel alatta tűzoltó térdepelt a tenyérnyi kiszögellésen. Már negyedórája beszélgettek. Vajon miről?
Az ótonlyuk sorsa: Ebcsont beforr?
Vagy másfél évtizede halljuk, hogy pusztul az úgynevezett ózonpajzs. Most viszont mintha gyógyulóban lenne, sőt egyszer talán a lyukat is befoltozza az úgynevezett természet.
Agykereskedelem
Ami az informatika volt tíz évvel ezelőtt, az most a biotechnológia: a szép jövő ígérete. Még Szegeden is.
Plútó - A kiszekált bolygó
Szegény Plútó, alig hetvenhat évvel felfedezése után máris kikerül a bolygók kanonizált sorából - éppoly alkalomszerűen és önkényesen, ahogy bekerült oda.
Hamut is mamut
Mamutcsalád a Balaton mellett, magyar dinók - hogy csak néhányat említsünk a közelmúlt paleontológiai szenzációiból. Lassan hazánk is helyet követel magának a nemzetközi őslénykutatás térképén.
OhmyNews - Az olvasó hangja
"Az internettel meg tudjuk változtatni az újságírást. A 21. században bárki bármikor lehet riporter, írhat híreket, és ezeket megoszthatja másokkal" - nyilatkozta Oh Yeon-Ho, az OhmyNews alapítója 2004 nyarán a Guardianben.