Magyar Narancs: Amikor 1998-ban először járt a TED-en, az nem volt más, mint egy szűk körben ismert konferencia, ahol három szakterület – a Technology, az Entertainment és a Design – vezető alakjai jöttek össze egyszer egy évben. Mint mondta, esténként a hotel bárjában üldögélt és a konferencia előadóival beszélgetett – ez adta a kezdő löketet, hogy később megvásárolja a rendezvényt. Milyen italt szolgáltak fel?
Chris Anderson: Egészen biztos vagyok benne, hogy nem az ital állt a dolog mögött, hanem az emberek, akikkel akkor és ott találkoztam.
MN: Már rég nem csak az információtechnológia, a szórakoztatóipar és a dizájn területeiről hívnak előadókat. Hogyan húzzák meg a határt a valódi tudományos eredmények és a csak annak tűnő áltudományok között?
CA: Amikor kiválasztunk egy előadót, az első, amit megvitatunk, hogy az illető vajon tudományosan hiteles-e. Ennek ma már, hogy ennyire szem előtt vagyunk, egyre nagyobb figyelmet szentelünk. Erre talán korábban nem volt akkora szükség. Ma már egy főállású tudományos kurátort is alkalmazunk. Követnünk kell azt is, hogy az előadások óta eltelt időben mennyit fejlődött a tudomány. Az új eredményeket feltüntetjük a TED internetes oldalán. Előfordul, hogy egy-egy kutatási eredményt nem sikerül reprodukálni, ez történt például Amy Cuddy szociálpszichológus TED-es előadása után. Követjük az előadásaink utóletét.
MN: A tudományosság szempontjából kik voltak a legvitatottabb előadóik?
CA: Sok vitás helyzetbe futottunk bele az évek során, ott volt például Elaine Morgan tudománynépszerűsítő író-újságíró, a vízimajom-elmélet (eszerint az ember őse átmenetileg vízi életmódot folytatott – a szerk.) hirdetője. A tudományos világban csak kevesen fogadják el ezt a meglehetősen provokatívnak számító teóriát. Ma már nem biztos, hogy helyet adnánk egy ilyen előadásnak. Érzékeny témák mindig is vannak, ha például az oltások vagy a genetikailag módosított élőlények kerülnek szóba, az rendre vitára ingerli az embereket.
MN: A józan ész és a tudományosság elkötelezett híveiként nem kerültek szembe az amerikai korszellemmel, amikor Trumpék a klímaváltozást is megkérdőjelezik?
CA: Ha valaki nem a tudomány pártján áll, annak a szemében a TED mindig is szálka lesz. De nagyjából semmilyen közvetlen kapcsolatunk nincs az amerikai kormánnyal.
MN: Amikor Obama elnöksége idején elérték, hogy Edward Snowden is megszólaljon a TED-en, akkor sem kaptak a fejükre fentről, a Fehér Ház irányából?
CA: Közvetlenül nem. Snowden TED-es bejelentkezése után kapcsolatba léptük az NSA-vel (az amerikai nemzetbiztonsági hivatallal – a szerk.), és felajánlottunk nekik is egy interjúlehetőséget. Az interjú meg is született. A Snowden- és az NSA-anyag is fent van az oldalunkon, érdemes mindkettőt megnézni, és eszerint megítélni a helyzetet. Általában óvakodunk a politikai jellegű témáktól. A politikával az az egyik fő baj, hogy törzsi reakciókat vált ki az emberekből, és ez a törzsi pszichológia ellehetetleníti az értelmes párbeszédet. Arra a helyzetre, ami ma Amerikában uralkodik, ez hatványozottan igaz. Mi maradnánk egy olyan platform, ahol ötletek cserélnek gazdát, nem haragos emberek esnek egymásnak. A jelenlegi politikai diskurzus nem barátja a józan, érveken alapuló vitának. Ezért is nagy kihívás bármilyen politikai témába belemennünk.
MN: Utalt rá egy interjúban, hogy míg Trump nem igazán jöhetne szóba TED-előadóként, mert nem az ötleteiről híres, TED-kompatibilis alak, viszont Steve Bannont akár szívesen látná, neki mégiscsak kialakult nézetei vannak a világról. Miről adna elő Bannon, csak nem az alternatív tények vagy a post truth kultúrájáról?
CA: Az biztos, hogy Bannon nagy indulatokat keltene. Ha az amerikai kormányzat köreiből hívnánk meg valakit (interjúnk Bannon lemondása előtt készült – a szerk.), annak olyan embernek kéne lennie, akinek van saját ötlete, és azt hatásosan ki tudja fejteni, érvelni tud mellette. A politikai diskurzus azonban ma inkább pózolásból, és nem érvelésből áll. Mi nem ebben a műfajban vagyunk érdekeltek. Hallottam már Bannont úgy beszélni, hogy a mondandóját érvekkel támasztotta alá. Például, hogy milyen akadályokkal küzd ma a kapitalizmus. Ez nem lenne érdektelen. De pillanatnyilag nem tervezzük a meghívását.
| ||
MN: Snowdent titkos akció keretében környékezték meg?
CA: Titkos volt bizonyos értelemben, igen. De technikailag is elég nagy kihívás volt, mert, ugye, ő valahol Moszkvában él. Valahogyan át kellett hidalnunk a távolságot, amit végül egy távoli elérésű robottal oldottunk meg (Snowden Oroszországból, a laptopjáról irányította a TED színpadán fellépő robotot – a szerk.). A dolog iróniája, hogy Snowden jelenését könnyebb volt megoldanunk, mint az NSA bejelentkezését. Ők az információ megtartásában gyakorlottak, és nem a kiengedésében.
MN: Immár Ferenc pápát is a TED-előadók között tudhatják. Őt könnyebb volt elérni?
CA: Mindkét esetben kellemes meglepetésként ért, hogy sikerült összehoznunk.
MN: Értem, de Ferenc pápához hogyan induljon el az ember, ha előadásra szeretné rábírni?
CA: A kollégám, Bruno Giussani felvette a vatikáni kontaktjaival a kapcsolatot, és elővezette az ügyet. A vallási vezetők kezdik felismerni, hogy olyan időket élünk, amikor már nem elég, hogy csak a saját köreiknek beszéljenek, szólniuk kell ahhoz a világhoz is, ami ezen kívül esik. És a pápa ezt meg is tette – egy felelősségteljes és ékesszóló beszédben.
MN: A TED-előadókat felkészítik az előadásra, coachingnak vetik alá őket. A pápát is coacholták?
CA: Úgy hiszem, nem. A pápa beszédét privát körülmények között, a Vatikánban vették fel. A felvétel előtt volt egy megbeszélés a beszéd lehetséges szerkezetét illetően, és némi eszmecsere, hogy miről is fog szólni, de semmi más.
MN: Az olyan hírességeket, mint Bill Gates vagy Bono, személyesen ön részesíti coachingban?
CA: Nem nagyon kellett Bill Gatest felkészítenem, és persze még erre sem volt semmi szüksége. Rendkívül komolyan vette a TED-előadását, hosszan készült rá. Talán egy próbát, ha tartottunk, és néhány pontot átbeszéltünk, ennyi. Bill Gates és a csapata mesterei ennek a műfajnak. Bonóval több egyeztetésünk is volt. Amikor legutóbb nálunk járt, kontrollmonitort szeretett volna használni az előadásához, mi viszont nem akartuk, hogy használja. Bono szupertehetséges előadó, úgyhogy végül is amit ő akar, és ahogy ő akarja, úgyis az lesz a jó. Azt vettem észre, hogy minél ismertebb egy előadó, annál idegtépőbb számára, hogy kiálljon a TED színpadára. Nagyobb a bukástól való félelem.
MN: Mit tesznek, ha valaki lefagy a színpadon?
CA: Ha a közönség érzékeli, hogy az előadó bajban van, tapssal szokták buzdítani. Ez időt ad neki, hogy rendezze a sorait. Arra buzdítjuk az előadóinkat, hogy készüljenek B tervvel, olykor az is elég, ha kéznél van egy üveg víz, egy-két kortynyi szünet sokat tud segíteni. Egyszer-kétszer előfordult, hogy fel kellett mennem a színpadra, ilyenkor felajánlom az előadónak, hogy folytassuk ketten, interjú formájában, de azért a legtöbben fel tudják venni a fonalat. Egy nagyszerű tudóssal történt, hogy teljesen lefagyott előadás közben, gondolhatja, milyen kínban volt ő is, mi is. Utólag megbeszéltük, mi történt, és a rá következő évben ismét meghívtam: remek előadással tért vissza.
MN: Monica Lewinsky is fellépett a TED-en, ön a könyvében (Így készülnek a TED-előadások) többször is említi. Azok után, amin keresztülment (1998-ban világméretű botrány kerekedett abból, hogy viszonyt folytatott a hivatalban lévő elnökkel, Bill Clintonnal – a szerk.), különösen nehéz lehetett kiállnia a színpadra.
CA: Nyilvános megszégyenítést szenvedett el. Ilyen előzmények után kiállni és TED-előadást tartani, gondolhatja, micsoda stresszhelyzet volt. Annyi volt a dolgom, hogy bátorítsam, jó az előadása. Komolyan fontolgatta, hogy lemondja a szereplést, de úgy éreztük, amiről beszélni fog (a nyilvános megszégyenítésről tartott beszédet – a szerk.), fontos, hogy elhangozzék. A beszéd formáját kellett megtalálnunk. Legyenek-e nála jegyzetek vagy ne? Legyen-e pódium vagy ne? A jegyzetek végül egy kottatartóra kerültek.
MN: A TED-előadásoknak számos paródiája kering a neten; talán a The Onion paródiái a legnépszerűbbek és legtalálóbbak. Jól viseli, ha bántják a gyermekét?
CA: Igyekszünk jól viselni. És persze tanulni is lehet belőlük, mert igaz, ami igaz, az évek során akadtak TED-előadók, akik meglehetősen idegesítő beszédstílust tettek magukévá. Ha a netre felkerül valami, és a TED-előadások mindenki számára elérhetők, azt rögtön másolni kezdik, még maguk a TED-előadók is. Ami azonban 2010-ben még remekül működött egy előadásban, az nem biztos, hogy 2017-ben is működik. Ne akarja senki megjátszani magát, nem kell mindenáron inspirálónak lenni, elég, ha valaki a lehető legautentikusabban, a maga normál társalgási stílusában adja tovább a tudását. Gyorsan leállítjuk, ha valakinél azt a fajta beszédstílust látjuk, amit az Onion is parodizált.
MN: Rengeteg híresség fordult meg a TED-en, de a legnagyobb sikert nem Bono vagy a pápa, hanem egy oktatási szakértő, Sir Ken Robinson aratta: Az iskola megöli a kreativitást? című előadás videójának a nézettsége 46 millió 700 ezernél áll. Mivel magyarázza ezt a kiugró sikert?
CA: Nincs nagy titok. Egy remek előadás és az internet találkozása: ennyi. A jó dolgok terjednek. Ez volt az első előadások egyike, némi szerencse is a kezünkre játszott. Tizenegy év elteltével pedig még aktuálisabb is a téma, mint valaha; az iskolai kreativitás védelmében hangzott el a beszéd. A sikerhez hozzájárult az előadó remek humora is. A második legnézettebb videónk Amy Cuddy testbeszédről szóló előadása (42 milliós nézettség), a harmadik pedig Simon Sinek üzleti előadása (33 millió).
MN: Ha már az üzletnél tartunk: 2001-ben a nonprofit alapítványa 6 millió dollárért vásárolta meg a TED-et, ami az ön irányítása alatt nemzetközi márkává, világméretű ismeretterjesztő birodalommá nőtte ki magát. Ma mennyit ér a TED?
CA: Nem eladó, ha ezért kérdi. Csak maga a konferencia a 10–20-szorosát érheti ma. És akkor még az online tartalmakat nem számoltam. Szóval, ez egy igazán egészséges befektetés az alapítvány számára, de nem a pénzért csináljuk, hanem a közösségi jóért. Én nem is veszek fel fizetést, önkéntesként dolgozom. Az alkalmazottaink persze kapnak fizetést, ám ez sok esetben a piaci átlag alatt van. Hiszünk benne, hogy valami olyat építünk, amire a világnak szüksége van.
MN: Ha nem kap fizetést, miből él meg?
CA: Sikeres üzletember voltam, elég pénzt csináltam. Nincs szükségem fizetésre. A TED a főmunkaidős szenvedélyem.
MN: Mielőtt belevágott volna a TED-be, kiadóvállalata volt (a Future Publishing – a szerk.), összesen 150 print magazin és website tartozott önhöz. Megtartott akár egyet is a lapjaiból?
CA: Nem, egyet sem. De büszke vagyok arra, hogy a kiadóvállalat, amelyet alapítottam, túlélt mindent, és mostanában ismét jól megy a sora.
MN: A print halott?
CA: Halottnak nem mondanám, csak hát üzleti szempontból nem könnyű vele.
MN: A TED nonprofit vállalkozás. Amikor befektetnek, mint tették például a Prezi esetében, azt a TED anyagi haszna vagy a közjó motiválja?
CA: Mindkettő. A cél, hogy minél szélesebb körben terjesszük az arra érdemes ötleteket, és ez drága mulatság. 180 fős csapattal dolgozunk. Ehhez jön még világszerte 50 ezer önkéntes. A tartalmaink nézettsége, illetve hallgatottsága a 3 milliárd közelében jár.
MN: A Prezi-deal hogy jött össze?
CA: Megkerestek minket. A TED nem sűrűn fektet be, jó, ha két-három befektetésünk lehet jelenleg. Tetszett a víziójuk, szerintem ez egy jó termék.
MN: Mekkora a részesedésük a Preziben?
CA: Néhány százaléknyi.
