Olvasói levelek

  • 2004. február 26.

Tudomány

Ezúton szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni a Kőszeg Ferenccel készült interjúhoz és egyben a Magyar Helsinki Bizottságnak az igazságszolgáltatás szereplőinek cigányellenességét vizsgáló kutatásához. Ennek a kutatásnak a lényege véleményem szerint nem más, mint statisztikai adatokkal megkísérelni alátámasztani a kutatást végzők eleve adott előfeltevéseit (prekoncepcióit).
Csak egy példát ragadnék most ki, amely a beszélgetésből a kutatás egyik legfontosabb megállapításaként tűnik elő. E szerint: a kutatás egyik meglepő eredménye, hogy a "romasűrű" megyékben a tízezer lakosra jutó bűncselekmények száma alacsonyabb, mint a "romaritka" megyékben, ugyanakkor a felderítési mutatók azokban a megyékben jobbak, ahol magasabb a roma népesség számaránya, vagyis a magyar nyomozó hatóságok "rá vannak állva a cigánybűnözés üldözésére". Ebből nem ez a következtetés adódik elsősorban. Abból, hogy az ország bűnügyileg fertőzöttebb területein rosszabb a bűnüldöző szervek felderítési mutatója, álláspontom szerint csak az következik, hogy ahol több bűncselekményt követnek el, ott nyilván egy-egy bűncselekmény felderítésére kisebb erőket tudnak mozgósítani az erre hivatott szervek (egy fiktív példával: 8 rendőr nyilván eredményesebben derít fel 100 bűncselekményt, mint 12 rendőr 1500 bűncselekményt). Ráadásul ha a kutatásnak ez a megállapítása igaz lenne, akkor a kutatást végzők abból indultak ki, hogy a bűnözésen belül igen jelentős, meghatározó arányt tesznek ki a romák által elkövetett bűncselekmények, vagyis a romák többet bűnöznek (?). De a legfontosabb belátni azt, hogy a nyomozó hatóságok és az ügyészségek bűnügyi felderítési mutatóját számbavehetetlenül sok külső és belső tényező befolyásolja, ebből egyet kiragadni és előtérbe állítani - nevezetesen hogy "a romákra rá vannak állva" -, úgy gondolom, nagyon erős túlzás.

A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ újabban az igazoltatások gyakorlata miatt is támadja a magyar rendőrséget, ezért ezzel összefüggésben egy párhuzamos példával hozakodnék elő. Megfigyelhető, hogy a közlekedési rendőrök nagyobb arányban állítják meg és ellenőrzik a rossz műszaki állapotban lévő, öreg, valamint a nagy értékű gépjárműveket (érdekes, ezt még senki nem kérdőjelezte meg). Ez nyilvánvalóan azon a tapasztalaton alapul, hogy ezek között a gépjárművek, illetve tulajdonosaik között általában több a "deviáns", és hogy a rendőrök munkájukat minél eredményesebben végezzék, véges erőforrásaikkal inkább ezen gépjárművek ellenőrzésére koncentrálnak. Úgy vélem, hogy adott esetben a rendőrre kell bízni, hogy sokéves gyakorlattal a háta mögött kit igazoltat, és ne feledjük: a tőlünk kapott felhatalmazás alapján a mi érdekünkben végzik a bűncselekmények felderítését.

Élből nem vitatom a kutatás prekoncepcióinak helyességét, de úgy vélem, hogy ezeket ez a kutatás sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta. Egy ilyen kutatás autentikus módon csak az egységes bűnügyi statisztika keretében végzett adatgyűjtéssel lenne elvégezhető, de ennek elvégzésére egyelőre nem mutatkozik hajlandóság. Addig pedig maradnak az előfeltevések.

Tisztelettel:

Dr. Varga Gergely

Maguknak építik le

Magyar Narancs, 2004. február 12.

A magyar kutatói köztestület egyik tagja utálkozott néhány flekknyit nemrégiben az Akadémiára - ennél nagyságrendekkel többet is kibírt már az épület és az intézmény, úgyhogy sebaj. Gond azonban, hogy nyelvészként (azaz tudósként) aláírva sem vette a fáradságot, hogy verifikálható állításai igazak, illetve pontosak legyenek. Ezért annak érdekében, hogy a MaNcs tisztelt olvasói valós információk birtokában ítélhessék meg az Akadémiát, a szerző pedig indulatait legközelebb szilárdabb tényismeretről indíthassa, a következőkről tájékoztatom Önöket.

Az Akadémiát érintő megszorító intézkedések forrásait a Pénzügyminisztérium jelölte meg, az MTA vezetése erre válaszul éppen azon a területen küzdött ki kedvezőbb pozíciókat, amelyeket a nevezett cikk akadémiai áldozatnaktart: az OTKA tervezett pénzügyi elvonása a felére csökkent, és több pénz maradt a fiatal kutatói álláshelyekre. Vagyis, a szerző nem mond igazat, amikor a legfontosabb akadémiai vezetői programot, a fiatal magyar kutatók támogatásának erősítését kérdőjelezi meg.

"Léhűtés"-nek nevezi a szerző azokat a költségvetési tételeket, melyek valójában egyrészt a tudományos fokozatok és címek honorálásai (tehát több ezer magyar kutató tiszteletdíja), másrészt a kutatásmenedzsment és tudományreprezentáció közvetlen hasznot hozó működtetését szolgálják.

Az Akadémia elnöke nem évente, hanem kétévente számol be az Országgyűlésnek, amely beszámolót az illetékes parlamenti bizottságok megtárgyalják, beleértve a magyar tudományos kutatás és ezen belül az MTA részletes költségvetési és tartalmi tájékoztatását is - az érdeklődők pedig akár a nyilvános költségvetési törvényben, akár az Akadémia honlapján (www.mta.hu) minderről részletes tájékoztatást olvashatnak.

A támogatott kutatóhelyek hálózatában közel másfél száz egyetemi kutatóhely működik, többségében nem akadémikusok, hanem akadémiai doktorok vezetésével - ráadásul ők személyesen nem is kaphatnak ebből javadalmazást. Közel félezer kutató azonban igen - akiknek éppen a fele fiatal kutató, vagyis a szerző által javasolt felszámolásukkal 226 fiatal kutatónak szűnne meg egyetemi állása (nem szólva a támogatás nyújtotta inkubációs időszak eredményei alapján stabil egyetemi bázissá szilárduló szakmai kezdeményezések megtöréséről - merthogy a hálózatot éppen ilyen, kifejezetten szakmai megújító céllal működteti az Akadémia).

Az Akadémia az idén mintegy 46 Mrd Ft-ból gazdálkodik (beleértve az OTKA-t is), amiből a központi költségvetési támogatás (az elvonások előtt) csak 36,5 milliárd - a különbséget az Akadémia olyan hazai és nemzetközi pályázatokkal, gazdaságból érkező megbízásokkal termeli ki, amelyek mutatják, hogy mit gondolnak azok az Akadémiáról, akiknek a véleménye valóban számít.

Mindaz, amit ezeken felül olvastat velünk a szerző, már az ő vélekedéseinek gyűjteménye, ezért nincs ok foglalkozni vele. Érdemi, radikális kritikákkal, a tudományszervezet szükséges megújítását komolyan tárgyaló javaslatokkal persze jó volna. Ezért ha akár a Magyar Narancs Tisztelt Szerkesztőségét vagy a lap bármely olvasóját a magyar tudomány tényei és az értékőrzést a korszerű tudományszervezettel harmonizálni igyekvő Akadémia érdekli, szívesen látjuk Önöket a már említett honlapon, illetve bármilyen más tájékoztatással is!

Fábri György

MTA kommunikációs igazgató

Örülünk, hogy az Akadémia vezetésének sikerült kiküzdenie az OTKA-támogatásokat megcsappantó megszorítások felezését, ám a www.mta.hu honlapon az Akadémia gazdálkodására vonatkozóan sajnos nem sikerült információt találnunk. Lehet persze, csak mi kerestünk rosszul, viszont megígérjük, hogy a közeljövőben élni fogunk az igazgató úr szíves meghívásával.

A szerk.









Copyright © MaNcs, 2004
Minden jog fenntartva.


 


 












Copyright © Magyar Narancs 1995-2004.




Elektronikus terjesztés: Index.hu Rt.





Neked ajánljuk